Bár az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a reális császármetszés arány 15 százalék, Magyarországon 30-40 százaléknál tartunk. Mi lehet az adatok mögött?
Szakértő: Dr. Dékány Ágnes szülész nőgyógyász, perinatális szaktanácsadó, laktációs szaktanácsadó (IBCLC) a Róbert Károly Magánkórház munkatársa, a Szülni jó team vezetője (szulnijo.hu)
Ez az 30-40 százalékos arány úgy jön ki, hogy van kórház, amely tartja a WHO ajánlást, és van, ahol a nők jóval több, mint fele császárral szül. Mik lehetnek az okok?
Félelem és hibás elvárások
A rengeteg császármetszés oka nem az, hogy a nők egyre kevésbé képesek megszülni a gyereküket. Elsősorban a félelem és a hibás elvárások vezetnek a magas. császárarányhoz, például az olyan bizarr, már rég meghaladott műtéti javallatokhoz, mint a rövidlátás vagy a köldökzsinór a magzat nyaka körül. Az orvosok félnek a feljelentéstől, vagyis attól, hogy ha hüvelyi szülés közben a baba vagy az anya sérül, könnyen kaphatnak pert a nyakukba. Félnek attól, hogy elveszítik a kontrollt, hiszen a szülés öntörvényű, nem lehet átvenni felette az irányítást (bár sokszor megpróbálják, de ez általában rosszul sül el). Az anya és az apa is félhet, mert azt hiszik, hogy a hüvelyi szülés veszélyes, míg a császármetszés nem az. A mai társadalom már nem fogadja el a veszteséget.
Pedig a szülés soha nem lesz száz százalékig biztonságos. Ezt régebben természetesnek tartották, ma már egyáltalán nem.
Komplikációk, ki a felelős?
Teljes mértékben átadják a felelősséget az egészségügyi dolgozóknak, és, ha bármi probléma adódik, őket hibáztatják. Valójában ez a fals biztonságérzet az orvosokban és a szülőkben egyaránt ott van: a császármetszés úgy néz ki, mintha gyors és biztonságos lenne, pedig ezt nem igazolja semmiféle statisztika. Csak éppen a hüvelyi szülés során kialakult komplikációk általában látványosak és azonnaliak, míg császármetszésnél többnyire később jelentkeznek. Ilyen a gyulladás, a vérzés, sebgyógyulási nehézség, az összenövések, nem beszélve a lelki problémákról.
Az orvosok ráadásul nem is gyakorlottak a hüvelyi szülés kísérésében: egész generációk nevelődtek ki, melynek tagjai életükben nem láttak beavatkozás mentes, háborítatlan szülést! Egyszerűen fel sem merül, hogy az anya „csak úgy” megszül!
Sajnos a császármetszések növekedő száma önmagában is növeli a császármetszés arányt, hiszen sok intézményben hallani sem akarnak arról, hogy az előző egy–két császár után hüvelyi úton szülessen meg a kistestvér, pedig a nemzetközi ajánlások ilyenkor is a hüvelyi szülést tartják biztonságosabbnak.
Minek „erőltetni” a természetes szülést?
A császármetszés annak ellenére komoly műtét, hogy a szülészek nagyon gyakorlottak, és egyre kifinomultabb technikákkal operálnak. Jelentős szövődményei lehetnek önmagában annak, hogy valakinek fölvágják a hasát. A gyógyulás lassabb, az első néhány napban az anya valójában mozgáskorlátozott, és így kell ellátnia a vadonatúj kisbabáját! Császármetszés során egy egészséges, „jól kitalált” folyamatba avatkozunk bele. És még nem beszéltünk a lelki folyamatokról: az anya anyasága a szülés hosszú, lassú óráiban is alakul. Ezt a folyamatot a műtéttel rövidre vágjuk. Nagyszerű dolog, hogy van császármetszés, de attól, hogy létezik, még nem kell használnunk. Mit szólnánk ahhoz, ha valaki kivetetné az egészséges vakbelét, nehogy majd valamikor begyulladjon? Miért nem lepődünk meg ugyanennyire, ha apa fontos munkája, a család költözése, vagy az anya alakjának féltése miatt kiveszik a babát „kicsit” előbb?
Le tudnád futni a maratont?
Amikor megkérem a felkészítő csoportom résztvevőit, hogy tegye fel a kezét, aki három éven belül biztosan le tudná futni a maratont, ha lenne lehetősége felkészülni, a társaság 80 százaléka jelentkezik. Aztán azt is megkérdezem, hogy mit gondolnak magukról, biztosan meg tudnák-e szülni a gyereküket hüvelyi úton, nagyjából az anyák negyven százaléka teszi fel a kezét. Pedig a női test szülésre van kitalálva, nem maratoni futásra. A maratoni futó pedig – jól tudjuk – összeesett és meghalt…
Ajánljuk még a témában:
