Pásztohy Pankát minden kisgyerekes család ismeri gyönyörű meseillusztrációinak és saját mesekönyveinek köszönhetően. Családja is különlegesnek számít manapság: egy fiatalon és egy érett nőként szült gyermekkel és csaknem tizennyolc év korkülönbséggel van mit mesélnie tapasztalatairól.
Szerző: Pákhné Fekete Alexandra
Illusztráció: Pásztohy Panka
Olyan szerencsém van, hogy egy kisbabás csoportban együtt várhattuk gyermekeink születését: Panka Rózija és az én Matyim egy hónapban születtek tavaly. Panka azon kívül, hogy író és illusztrátor, már kétgyermekes családanya is: nagylánya 18, kislánya fél éves. Izgalmas témákról beszélgettünk: hogyan éli meg másodszor a babázós hónapokat, hogyan fér bele a család életébe a munka. Mesélj magadról egy kicsit, milyen gyerekkorod volt, hogyan lettél az, aki most vagy?
– Csodálatos gyermekkorom volt. A szüleim képzőművészek, édesapám, Szabados János festő, édesanyám, Weeber Klára szobrászművész, az alkotás átszőtte a mindennapokat. A házunk középső emeletén egy nagy műterem volt, első emlékeim közé tartozik, hogy testközelből látom, ahogy a szüleim alkotnak, a művészet már ekkor, természetes módon jelen volt az életemben. Az egyetlen dolog, amit gyerekként ebből a világból unalmasnak találtam, az a kiállításmegnyitókon való részvétel volt. Ez ma sem a kedvencem… Számomra teljesen természetes volt, hogy az alkotás nyújtotta szabadsággal élek. Késői meglepetés baba voltam – édesanyám 39 éves volt, amikor születtem. Mindig rengeteg türelemmel és szeretettel vett körül. 11 évvel idősebb bátyámra, és rám is hat-hat évet áldozott, amikor csak ránk koncentrált. Nagyon meghatározó volt számomra még anyai nagymamám gondoskodása is – sajnos őt hatéves koromban elvesztettem. Az ő emlékére írtam és illusztráltam a Pesti mese című könyvemet. A sorsomat aztán én sem kerülhettem el, a szüleiméhez hasonló pályát választottam: az Iparművészeti Egyetem (MOME) animáció szakán szereztem diplomát 2003-ban. Bátyám is ide járt, és a szüleim is itt ismerkedtek meg.
Gyermekkorodban hogyan képzelted el magad felnőttként?
– Mindig szerettem volna édesanya lenni. Méghozzá fiatal édesanya. A szüleim idősebbek voltak a kortársaim szüleinél. Még el sem kezdtem az egyetemet, de már nyugdíjba mentek. Én máshogy terveztem a magam életét. Első lányomat valóban hamar, 23 éves koromban, az egyetemi évek alatt szültem. Aztán sokáig hármasban éltünk a férjemmel.
A férjeddel hogyan ismerkedtetek meg? Hogyan kezdődött közös életetek?
– Egy gimnáziumba jártunk, ő kettővel felettem. Ez persze akkor még csak ismeretség, talán barátság volt. Az első egyetemi év alatt találkoztunk újból, és azóta el sem váltunk. Nem volt rá idő, hogy gyereket tervezzünk, mert egyszer csak jött Lili, a nagyobbik lányunk. Pillanatok alatt lettünk szülők, nőttünk fel magunk is vele együtt. Én Budapesten jártam egyetemre, a férjem Pécsen. A terhességet, kaposvári lévén, a kollégiumban lakva éltem meg. Lili születése után visszaköltöztem egy időre a szüleimhez, és ingáztam az egyetemre. 11 hónapos volt a lányom, amikor beköltöztem vele a kollégiumba, és ő elkezdte a bölcsődét. A férjem egy idő után egyéni tanrend mellett hozzánk költözött. Ma már sokkal nehezebb lenne így gyereket nevelni, de akkor, fiatalon nem tűnt ez akadálynak.
Tavaly nyáron újra életet adtál egy kislánynak, hatalmasnak számító korkülönbséggel. Nagyon vártátok?
– Igen, az elmúlt években egyre erősebben vágyni kezdtünk még egy kisbabára, így született meg 41 éves koromban Rózi. Rájöttem, hogy bár nyilván egészségügyileg előnyösebb, ha fiatalon válunk szülőkké, de az, hogy mennyire tudunk jelen lenni a gyermekünk életében, nem feltétlenül kor kérdése.
A folytatást itt találod: https://hellobaby.hu/interju-pasztohy-pankaval-negyven-felett-ujra-baba-2-resz/
Megjelent a HelloBaby! magazin február-márciusi számában
