Malajzia délkelet-ázsiai ország az Egyenlítő közelében, lakossága többnemzetiségű és multikulturális: a fele etnikailag maláj, a jelentős kisebbségeket a kínaiak, indiaiak és bennszülöttek teszik ki. Hivatalos vallása az iszlám, de vallásszabadságot biztosít a nem muszlimok számára is. Szandra már gyermekként vágyott ebbe a számunkra egzotikus országba, és a sorsnak köszönhetően teljesülhetett is az álma.
Szerző: Pákhné Fekete Alexandra
Szandra 2010-ben találkozott a férjével, kutyasétáltatás közben. Úgy is mondhatnánk, hogy Malajziát „bevonzották”: Szandra példaképe kiskorában a maláji tigrisnek is nevezett filmalak, Sandokan volt, férje pedig a Facebookon valamiért Kuala Lumpurt állította be születési helyének. A véletlen azután a kezükre játszott. Szandra még otthon volt az első gyermekükkel, amikor a férje 2013-ban elveszítette a munkáját, és egy ismerőse megkérdezte, nem szeretne-e kimenni Kuala Lumpurba fejlesztő mérnöknek. Azonnal igent mondott, és ezzel ebbe a gyönyörű országba kerültek. Az első időszakban a fiatal pár malájok és expatok (diplomás külföldi munkavállalók) között élt. Így nevezik azokat a külföldi munkavállalókat, akik ott élnek, és magasan kvalifikált feladatot látnak el.
Terhesgondozás, másképp
Szandráék mindenképpen szeretek volna még egy babát, végül 2018-ban született meg a lányuk, Róza Csepke. Mivel tervezték a kicsit, az érkezése nem volt meglepetés. Szandra egy keresztény magánkórházba járt vizsgálatokra, amit az egyik szomszédasszonyuk ajánlott, aki ott volt nővér, és szintén ő javasolt neki orvost. A terhesség alatt Malajziában nem muszáj a kezdetektől kórházba járni, a 7. hónapig elég a háziorvosi kontroll is.
Mivel Szandra első gyermeke még itthon született, volt összehasonlítási alapja a terhesgondozási protokollal kapcsolatban: Malajziában kevesebb a vérvétel, mint Magyarországon, és Szandra pozitívumként élte meg azt is, hogy mindent az orvosa csinált, ő kísérte végig a terhességet, nem kellett más-más helyekre járni ultrahangra a trimeszterek és a genetikai ultrahangvizsgálat során. Malajziában vannak olyan klinikák, amelyek kizárólag szülészettel foglalkoznak. A kismama maga döntheti el, hogy természetes szülést vagy császárt szeretne-e. Minden kórháznak van csomagajánlata, amelyben benne van, hogy mennyibe kerül egy sima, komplikációmentes szülés és mennyibe egy császár. A sürgősségi császármetszés nagyon drága, aki ezt szükség esetén nem tudná megfizetni, gyakran választ inkább tervezett császárt. Mivel Szandránál az első szülés császár volt, ezért az orvos azt ajánlotta, hogy mindkét csomagra regisztráljanak. Végül a szülés ez alkalommal is császárral végződött, amiért 8200 ringgitet fizettek (ez akkor, 2018-ban kb. 700.000 Ft-nak felelt meg).
Szandra nem tud arról, hogy lennének dúlák és bábák a fővárosban, de a dzsungelben a törzseknél vagy a szigeteken valószínűleg vannak.
Szülés után, gyermekágy alatt
Szandra a szoptatásra való felkészüléshez a La Leche Liga oldalát olvasgatta. Mivel a fiával Magyarországon semmilyen segítséget nem kapott, és úgy érezte, teljesen elrontotta a szoptatást, szerette volna, ha ezúttal minden jobban sikerül. A maláj fővárosban már a kórházban megkérdezték tőle, hogy szeretne-e szoptatni vagy tápszert adjanak. Szandra a szoptatás mellett döntött, így egyszer megmutatták neki a mellre helyezést. A szoptatást népszerűsítik, de mivel az anyáknak nagyon hamar vissza kell menniük dolgozni, hosszabb távon általában nincs rá lehetőségük.
Mit választanál?
A kórházi tartózkodás hüvelyi szülésnél 1 nap, császárnál 2 nap. Viszont azok az anyák, aki megfizethetik és megtehetik, nem feltétlenül mennek haza azonnal, hanem egy gondozóközpontba költöznek a babáikkal együtt, ahol segítenek nekik a kicsik ellátásában.
Itt tartózkodásuk során az anyák egészségügyi megfigyelés alatt állnak, igény esetén támogatják őket a szoptatásban is, tápszeres etetés esetén pedig segítenek kiválasztani nekik az ideális cumit. A kisbabát is megfigyelik, ellenőrzik a súlyát, a gyarapodását, a szoptatás sikerességét, nézik, hogy besárgul-e, ápolják a köldökcsonkját. Nővér 24 órában elérhető ezeken a helyeken, de gyermekorvos, nőgyógyász és tradicionális kínai orvos is rendelkezésre áll. Az anyukák számára kis rendezvényekkel (közös teázás, babamasszázs, babaúszás) teremtenek közösséget. Ha az anyuka és a baba hazamennek, van lehetőségük arra, hogy gyermekágyas segítőt hívjanak, aki segít ellátni a babát, vagy olyan ételeket főz, amelyek jót tesznek a gyermekágyas időszakban.
Ajánljuk még a témában: