Pár évvel ezelőtt maga sem gondolta volna, hogy apa lehet – István ugyanis homoszexuális. Ma egy három éves kislány papája. Szólj hozzá!
A tündérmese azonban, hogy gyermeke szülessen, megadatott.
– Gondoltad volna, hogy egy napon apa leszel?
-A mi történetünk Hollandiában nem számít kuriózumnak. Több olyan családot is ismerek, ahol az apa homoszexuális, az anya heteroszexuális, és közös gyermekeik vannak, akiket egyetértésben nevelnek. Korábban már velem is előfordult olyan eset, kétszer is, hogy női ismerősöm megkért, segítsek neki gyermeket nemzeni, mert nem szeretne tovább várni a szüléssel, ám nincs partnere. Nemet mondtam. Akkor még nem éreztem késztetést, arra, hogy valóra váltsam álmomat egy saját gyermekről. Nem álltam készen. A harmadik felkérésre, amely Evelinetől jött, igent mondtam.
-Miért pont akkor? Mi változott benned?
-Történt közben, hogy egy magyarországi barátom felkért, legyek a kisfiának a keresztapja. Örömmel vállaltam! Hihetetlen jó érzéssel töltött el, hogy családi szálak fűznek Magyarországra, ahonnan apám is származott, és a keresztelő is mélyen megindított. Talán ez az élmény hatott rám úgy, hogy azt mondtam, az apaság érzését, igenis, szeretném megélni.
-Mégis, hogyan kell ezt elképzelni: egyszer csak megkérdezi valaki, hogy nincs-e kedved gyereket vállalni?
-Igen, talán szürreálisnak tűnhet, de végül is ez. Az én esetemben ez úgy történt, hogy egy alkalommal egy régi barátommal beszélgettünk egy sörözőben.
Két hét múlva felhívott Eveline, és megbeszéltük, hogy találkozunk. Az első találkozás egy kávé mellett történt. Záróráig beszélgettünk, ez jó előjelnek tűnt. Szimpatikusnak találtuk egymást, és a beszélgetést sok másik találkozó is követte. Megtudtam róla, hogy évek óta nincs komoly kapcsolata, elmúlt negyven éves, és igen komoly beosztásban dolgozik. Ő is azok közé a nők közé tartozott, akinek a munka vagy a szerencsétlen magánélet miatt eddig nem volt igazán kedvező pillanat az életükben a családalapításra. Többször kísérletezett a teherbeeséssel termékenységi klinikán, anonim spermadonortól, de végül úgy döntött, „igazi” apát keres születendő gyermekének. A sorozatos találkák alkalmával szerettük volna megismerni egymást, amennyire ez ilyen keretek között lehetséges. Társalogtunk vallási kérdésekről, politikáról, családról, az élet nagy dolgairól, és próbáltuk leszűrni belőle, képesek lennénk-e egy gyermeket egységes módon felnevelni.
-Hogyan fogant meg Lena?
-Szex nélkül. Az ovuláció napján nem volt más dolgom, mint pontosan megjelenni nála az „anyaggal”, amelyet ő házilag inszeminált magának, azaz feljutatta a hüvelyébe. Elsőre pozitív volt a teszt, ám sajnos a második hónapban elvetélt. Reménykedtem, hogy ennek ellenére menni fog a dolog, hiszen elsőre megfogant a baba, tehát összeillünk sejtszinten.
Újra próbálkoztunk, a második nekifutásra Evelyne ismét várandós lett.
És most itt a gyönyörű lányom, Lena.
-Milyen érzések kavarogtak benned, amikor értesültél a jó hírről?
-Alig akartam elhinni! Csodálatos volt, igazából fel sem fogtam. Rögtön el akartam mondani a családomnak. Anyám holland, vidéki családból származik, erősen vallásos, de mivel a másságomat elfogadta, az unoka hírének is csak örülni tudott.
A családban sok a gyerek, nővéremnek is vannak kisgyerekei, rengeteget vigyáztam rájuk.
Jól elvagyok velük, ismerem a világukat, ezért úgy éreztem, jó apa leszek. Volt már némi gyakorlatom.
-Gondoltad volna, hogy egy nap a szülővé válás érzése neked is megadatik?
-Csak reménykedtem benne, de tudtam, ez nem lesz könnyű az én esetemben. Inkább arra programoztam magam, hogy attól, hogy nem lesz gyerekem, még nem lesz boldogtalan az életem. Így próbáltam felfogni. De a szívem mélyén nagyon vágytam rá.
-Hogy zajlott a várandósság és a szülés? Mennyire tudtad kivenni a részed a folyamatból?
-Amennyire csak lehetett!
Én is ott voltam a kórházban, de mivel Eveline érzelmileg hozzám nem nagyon kötődött, a húgát kérte meg, hogy legyen bent vele a szülőszobán. Én igyekeztem nem zavarni, a háttérben maradtam. Nagyon izgultam értük végig, de minden simán ment. Amikor Lena megszületett, én is a karjaimban tarthattam pár percig, amíg a gátsebet ellátták. Sosem fogom elfelejteni azt a kis szuszogást, a kis takaróba bugyolált kis csomagocska illatát… annyira valótlannak tűnt.
Féltettem, picike volt, szinte óráknak tűnt az a pár perc. Egy pillanat alatt levett a lábamról.
-Hogyan zajlanak a mindennapjaitok?
-Mindketten megőriztük a függetlenségünket, mindenki maradt a saját lakásában. Lenának kialakult kis életritmusa van: hetente két napot velem tölt, a többit az anyjával. Mindenhol jól érzi magát, számára ez teljesen természetes állapot. Igyekszünk közös programokat is szervezni, együtt megyünk fagylaltozni, játszótérre. Igyekszünk mindent megadni neki, amire csak képesek vagyunk. Természetesen nekünk is vannak konfliktusaink.
-Fel vagy készülve a lányod jövőbeli kérdéseire?
-A homoszexualitásra gondolsz? Igen, teljesen természetes. Itt, Hollandiában ez a dolog amúgy sem elítélendő. Jó pár barátom él hasonló szituációban, láttam, hogyan kezelik a helyzetet.
A gyerekekkel az első perctől fogva őszintén, nyíltan beszélnek, és nincsenek titkok.
Igen, Lenának olyan szülei vannak, aki mindenre képesek voltak azért, hogy gyermekük szülessen, és mindketten képesek érte minden áldozatra. Ez csak jót jelenthet számára az életben. Sokan nem becsülik a gyermekáldást, nem tervezték, nem akarták – ezt a gyerek is megérzi.
-Te „különleges” apukának tartod magad?
-Nem. Olyan apának tartom magam, aki büszke lehet a lányára! És arra is büszke vagyok, hogy családapa lettem. Sokaknak nem adatik meg ez az érzés, mert nem merik felvállalni a környezetük rosszallása miatt. Én szerencsésnek tartom magam, mert Amszterdamban élek, és itt a mi történetünk nem számít ritkaságnak.
Mindent Lenáért teszek, mert büszke vagyok rá, ránk, az első perctől kezdve.
Család született, még ha nem is mindennapos módon…
Ajánljuk még a témában:
