Elismerő megjegyzések, csodálkozás, vagy épp fejcsóváló hitetlenkedés. Egymásnak ellentmondó vélemények és ítéletek kísérik azokat, akik kettőnél több gyereket nevelnek.
Szerző: Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadó
Két nagycsaládos édesanyát kérdeztem arról, milyen az életük, mi a legnagyobb örömük, és melyek a legnagyobb nehézségeik a hétköznapokban.
Két fiú, egy lány
Gimesi-Deák Orsi családjával Ceglédbercelen lakik, ahol óvónőként dolgozik. Hunor 8 éves, Kende 6, Lelle, a kislányuk pedig 4. „Mindketten 33 évesek voltunk a férjemmel, amikor az első gyermekünk megszületett” – mondja. „Terveztük már a babát, de kicsit korábban jött, akkor még nem házasodtunk össze, éppen az esküvőre készültünk. Sokkal jobban szerettem volna 6-7 évvel korábban szülni, de így alakult.
Mindig bosszant, amikor azt olvasom, hogy sajnos, kitolódott a szülés kora. Persze, hogy kitolódott, hiszen ma már a nők huszonéves koruk közepéig vagy még tovább tanulnak, azután pedig dolgozni akarnak, társadalmilag is fontos szerepet vállalni.
A gyermekkor hatása
Arról is kérdeztem Orsit, mindig nagy családot szerettek volna-e a férjével, vagy az eredetiekhez képest változtak a terveik.
„Már az elején azt terveztük, hogy három gyerekünk lesz. Apukámék tízen voltak testvérek, így rengeteg unokatesóm volt, akikkel együtt töltöttük a nyarat nagymamámnál. Ezért mindig is több gyereket szerettem volna.
Most az érzem, hogy valami hiányzik, vagy az elveszett baba, vagy egy kislány Lelle mellé. De így is teljesnek érzem magam. Nagyon jó látni, ahogyan nőnek, ahogyan magunkra ismerünk bennük és ahogyan testvérként társai egymásnak. Az viszont nehéz, hogy anyaként, óvodapedagógusként és feleségként is helyt kell állni. Egy elfogadó munkahely, ahol a nők segítik egymást, ebben nagyon sokat tudna segíteni. Sajnos, akinek nagyobb a gyereke, az gyakran elfelejti, hogy korábban neki is milyen nehéz volt.”
Négy lány után egy meglepetés kisfiú
Paulina Nyebolszin Székesfehérváron él a férjével. Öt gyermekük van: a lányok 12, 8, 6 és 3 évesek, a kisfiuk pedig 6 hetes. Az első gyermekük rögtön az egyetem után született, Paulina akkor 23 éves volt, a férje 28.
Amiatt is, hogy »bekopogtatott«, és azzal is, hogy négy lány után ő kisfiú. Bár a nagylányunk megjósolta az érkezését még kilenc évvel ezelőtt, amikor a kistestvére születése után azt mondta, hogy azért lány, mert Ignácnak még nem jött el az ideje” – meséli Paulina.
„Mi nem terveztünk. Egyszerűen így jött. Én gyermekkorom óta sok gyereket szeretettem volna, négyet biztosan. A legjobb és a legnehezebb dolog ugyanaz: hogy sosem unatkozom és sosem vagyok egyedül. Nagy kihívás, hogy este 6 után már nem tudunk értelmes kérdésekre értelmes választ adni a férjemmel, addigra nagyon kimerülünk.
Aki éppen az első (vagy második) tipegőjével harcolja a dackorszakot, úgy képzelheti, hogy aki ötöt nevel, annak ötszörösen nehéz a helyzete. Persze nehéz, de azt gondolom, az első gyerek nevelését kísérő szorongás, a megfelelni akarás az elvárásoknak sokkal nehezebb; az ember több gyerek után már lazábban veszi a dolgokat.
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA könyvünk megvásárolható webshopunkban!
