A kisbabás hétköznapok taposómalmában annak is örülünk, ha a legalapvetőbb szükségleteink betöltésére marad még időnk és energiánk az állandó rendelkezésreállás mellett.
Szöveg: Károlyi Nati újságíró, dúla Szakértő: Halmos Gábor pszichológus, tréner, coach, háromgyermekes apa, „A férfi útja – Tudatos férfiak köre” közösség vezetője (aferfiutja.hu)
„Monoton, embert próbáló időszak”
A férfiaknak talán még inkább, hiszen nekik nemcsak az apaszerepbe kell beletanulniuk, de a munkahelyük is elvárja tőlük az egyedülálló, gyerektelen férfiak munkabírását, teljesítményét…
H.G.:
Azonban férfiakkal foglalkozó szakemberként úgy látom, hogy valóban nem könnyű a férfiaknak sem: míg a nők egyre magabiztosabban képesek helytállni a korábban férfiasnak tartott szerepekben is, a férfiakat még mindig kötik a régi szerepelvárások. Vannak családok, ahol a nő irányít mindent, és a férfi, ha részt vállal is a teendőkben, nem áll a saját lábán, csak a felesége utasításait követi.
Nagyon fontos, hogy az anyák teret és lehetőséget adjanak az apáknak az aktív részvételre a család életében – és a hibázásra is.
Ehhez ugyanakkor a férfinak is kell akarnia, hogy „egyenlő értékű” szülő legyen. Aki akar, az általában tud is.
Ez viszont a munkahelyi teljesítmény rovására mehet.
Tudomásul kell venni, hogy nem lehet egyszerre két helyen ugyanúgy helytállni. Ha egy férfi a minél erősebb jelenlétet választja gyermekei életében, az lemondásokat fog tőle követelni a munka frontján: lehet, hogy 10-12 óra helyett csak nyolcat tud dolgozni, kevesebb túlórát, plusz feladatot tud vállalni, nem őt fogják kiküldeni a külföldi konferenciákra.
Persze, lehet úgy dönteni, hogy a férj továbbra is a munkára összpontosít, a gyereknevelés oroszlánrésze pedig a nőre hárul, illetve lehet az „emancipált”, szerepcserés megoldást választani. A lényeg, hogy ez közös döntés legyen, és mindenki jól érezze magát az adott felállásban.
Ezek szerint azért az apákra is ráférhet némi érzelmi támogatás, megerősítés. Hová fordulhatnak érte?
H.G.: A legnépszerűbb megoldás a közös sörözés a barátokkal. Az apává válással ezek az alkalmak általában megritkulnak, pedig ha a „gőzkiengedésről”, a dilemmák megbeszéléséről szól, nagyon fontos feltöltődést jelenthet. De ez nem mindig elég. Sok férfitól hallom férfikörökben: „Vannak barátaim, szoktunk találkozgatni, a világon mindenről tudunk beszélgetni… kivéve a lényegről” Az én tapasztalatom egyértelműen cáfolja azt a közvélekedést, mely szerint a férfiak számára nem komfortos az érzéseikről beszélniük, nehezen nyílnak meg.
A legtöbbször csak az első lépést nehéz megtenniük, vagyis hogy elmenjenek egy ilyen férfikörös találkozóra. Van, hogy ezt nem is egyedül, saját erőből teszik meg.
Ha nem egyedül és nem saját erőből, akkor hogyan?
H.G.:Már több olyan programot vezettem, ahol a résztvevők többségének regisztrációját a feleség, a lánytestvér intézte. Kezdetben bizalmatlan voltam, mert pszichológusként hiszem, hogy minden önismereti munkához elengedhetetlen az önkéntesség, illetve a saját motiváció. Ám meglepődve láttam, hogy így is működik az, aminek kell: mihelyt megtapasztalják a résztvevők a természetes, támogató légkört, feloldódnak.
Úgy tűnik, itt tart a világ: sok esetben a nők veszik kézbe ennek a menedzselését, a modern férfiak pedig képesek elfogadni ezt a fajta gondoskodást a társuktól.
Az írás első részét ITT olvashatod.
Szülők lettünk! – Segítség a fogamzástól négyéves korig
