Harap a baba! De miért?

Harap a baba! Emlékszem, mennyire ijedt voltam és milyen tehetetlennek éreztem magam, amikor elsőszülöttemnél cirka tíz évvel ezelőtt elkezdődött egy elég intenzív harapós korszak. Jó ideig nem értettem az okát, de végül megfejtettük. Utána született még két gyermekem, s általuk megtapasztaltam, mennyire sokrétű okok bújhatnak meg a baba harapása mögött!

Olasz-Papp Nóra írása

Harapás szoptatás közben

Már a fogak megjelenése előtt előfordulhat, hogy a baba rászorít a mellbimbóra, ami igen fájdalmas és váratlan történés. Több ok is állhat ennek hátterében.

Fogzás: a fogacskák kibújása előtt már viszkethet, feszíthet az íny, a baba késztetést érezhet szopizás közben is a szorításra. Ebben az esetben, ha harap a baba, kisujjunkat a szája sarkába dugva szüntessük meg a vákuumot, vagy húzzuk közelebb magunkhoz a kisbabát, így ő maga engedi el a mellet. Kerüljük a sérülésveszélyes, hirtelen mozdulatokat, s igyekezzünk nem hangosan felkiáltani, mert a hirtelen rémület szopási sztrájkhoz is vezethet!

Cumizavar: a játszó- és etetőcumit is teljesen más technikával szívja a baba, mint a mellet, így a különbségből fakadóan cumizavar alakulhat ki. Ilyenkor a baba dühösen tépkedi, mérgesen sírdogál a mellen, nem sikerül helyesen rátapadnia és vákuumot képeznie, s ez a jelenség vezethet harapáshoz is. Ebben az esetben érdemes mérlegelni a cumihasználat abbahagyását. Nagyobbacska babáknál észrevehető, hogy a csőrös pohár használata is fokozza a harapás esélyét, ahogy akár a szívószál is zavaró tényező lehet az arra érzékenyeknél.

Erős tejleadó reflex: ha a babát zavarja, hogy erősen ömlik a szájába az anyatej, amikor tejleadó reflex van, rászoríthat a mellbimbóra, hogy fékezze az áradat sebességét. Ilyenkor érdemes szoptatási tanácsadó segítségét kérni!

Lelki okok a harapás hátterében

Egy baba számára még nehézséget jelent a különböző érzelmek árnyalt kifejezése. Mégis számtalan jelét adja, hogyan érzi magát éppen, például harap. Feszültség: a túl sok inger aznap, kevesebb pihenés, otthoni konfliktus szülők közt és más hasonló történések a baba számára is feszültségforrást jelentenek. Elmondani még nem tudja, de harapással értésünkre adhatja, hogy most kevésbé érzi jól magát a bőrében. Változások: a testvérke érkezése, költözés, közösségbe kerülés szintén erőteljes érzelmeket válthat ki. Figyelem: viszonylag gyakran előforduló jelenség, hogy a baba harapással próbálja elérni, hogy a vele egy légtérben tartózkodó szülő maximálisan őrá figyeljen. Öröm: előfordul, hogy szeretetét, vidámságát fejezi ki a harapással. Ilyenkor a „majd szétvet a boldogság” típusú érzések öntik el a babát, de nem tudja még másképp kifejezni.

Mit tehetsz te?

Segíts a babának, hogy mindenféle érzését nyugodtan kifejezhesse! A negatív érzéseknek, frusztrációnak is van létjogosultsága. Kapcsolódj vele! Tükrözd vissza érzelmeit, mondd ki helyette, ha ő még nem képes rá. Ez sokat segíthet neki a beszédfejlődés alatt is. Nézz a szemébe, öleld magadhoz! Magyarázz! Mindig, minden alkalommal mondd el neki, hogy nem harapunk, mert ez fáj! Légy türelemmel, de mindig húzz határt! Taníts más stratégiát! Minél hamarabb van lehetősége megtanulni indulatai levezetését, érzelmei kifejezését, annál hamarabb veszít intenzitásából a harapás is. Segítsd őt abban, hogy dühét, tehetetlenségét elfogadod, majd mutass neki lehetséges alternatívákat. Mit ne tegyél? Ne büntesd ezért, s ne csapj a kezére, szájára, mert valójában nem segítség, sőt, csak mélyíti a problémát, hiszen nem tudatosan eltervezett tettről van szó.

Így látták a szülők

„Nati hirtelen kezdett harapni egyévesen, minden elalvás előtt, mellé csípett, mart is. Pár hét múlva vettem észre, hogy hamarabb kell kezdenem altatni, mert már túl fáradt volt. Szinte pillanatok alatt elmaradtak a fájdalmas megnyilvánulások.”

„Másfél évesen Tomi lett a játszótér réme. Ha egy társa nem adta oda a lapátot, labdát, azonnal megharapta őt. Hiába mondtam bármit, csak kakaskodott. Végül az segített, hogy mindig mellette voltam, készenlétben álltam, s ha konfliktusba keveredett, beavatkoztam, kiemeltem a helyzetből, s elbeszélgettünk. Eleinte velem is dühösködött, de egyre könnyebb lett minden, megérte kitartani!”

„Nekünk csak az idő segített. Noncsi fél éves korától 1,5 éves koráig harapott, örömében, bánatában, látszólag ok nélkül is. Sőt, néha jót nevetett azon, ahogy felszisszentem, és csak azért is csinálta. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt.”

A cikk a HelloBaby! magazinban jelent meg! Légy Te is előfizetőnk!