A második születésnap után nem sokkal a legtöbb gyerek benyújtja a függetlenségi nyilatkozatot. Rengeteg dolgot szeretne egyedül és azonnal megoldani, akkor is, ha már előtte százszor elhangzott a „nem szabad!”
Sződy Judit pszichológus írása
Első lépések az önállóság felé
Nézzük a dolog jó oldalát: ez azt jelenti, hogy hihetetlenül nyitott és motivált minden újdonság befogadásra, a tanulásra. Használjuk ki a békés pillanatokat, és mutassuk meg neki, hogy a világ milyen érdekes!
Pszichológus szakértőnk a harmadik életév fejlődésének legfontosabb mérföldköveit foglalja össze. Mindannyian szeretnénk, hogy a gyerekünkben rejlő képességek a felszínre kerüljenek. Hogy egész életében élni tudjon lehetőségeivel. Segítünk, hogy segíthesd!
Mozgás
A kétévesek többségének biztos a járása, ahogy telnek a hónapok, már teljes biztonsággal tud szaladni is. A lépcső sem akadály, legföljebb kapaszkodni kell a korlátba vagy anya kezébe. Örömmel ugrándozik páros lábbal.
Eljött apa ideje is: a labdát vissza tudja rúgni! Járás közben szívesen cipel tárgyakat ide-oda. Ez tehát az a korszak, amikor a leginkább élvezik a gyerekek egy jól megtervezett játszótér szolgáltatásait. Mászóka, csúszda nem akadály, a hinta pedig az örökös sláger. Még valami, amiért megéri játszótérre menni: a gyerekek ilyenkor nagy örömmel utánozzák egymást, így a kicsik a nagyobbaktól rengeteget tanulhatnak.
Ez a futóbiciklik, kismotorok virágkora is, csak győzzük tüdővel.
Otthon is lehet mozogni
Szabad egy táncra? Hát persze, ha szeretsz táncolni, miért ne rophatnátok a kedvenc zenédre? A tánc fejleszti az egyensúlyérzéket, a ritmusérzéket, erősíti azokat az izmokat, amelyeket a mindennapi életben nem használunk. És persze jó móka!
Finommotorika
A finommozgása sokat fejlődött az utóbbi hónapokban. Egyre ügyesebben fogja az íróeszközöket, és az olló is jobban áll a kezében. A rajzolás, gyurmázás lassan valódi műalkotásokat eredményez. Sok gyerek imádja a mesefigurás bélyegzőket, ezek segítségével saját készítésű memóriajátékot is készíthettek kartonpapírra.
Ha ilyen ügyes játék közben, miért ne vonhatnád be a házimunkába? Segíthet a terítésnél, teregetésnél, a főzés biztonságos fázisainál. Ha tésztát gyúrsz, dagasztasz, ha pogácsát szaggatsz, biztos, hogy örömmel száll be a munkálatokba!
Beszéd
Két és hároméves kor között már a lassabban fejlődő gyerekek is elkezdenek beszélni, az is lehet, hogy hihetetlen gyorsasággal szedi föl az újabb és újabb szavakat. Általában azoknak a gyerekeknek bővebb a szókincse, akik sok beszédet hallanak: akik sokat vannak nagyobb gyerekek vagy felnőttek társaságában. Hihetetlen hatással van a kicsikre a rendszeres esti mese, és a versolvasás, éneklés. A művészi színvonalú szövegek nem csak a mindennapi élethez szükséges szavakat tartalmazzák, hanem sok különlegességet is, ezzel gazdagítva a gyerek lehetőségét, hogy minél színesebben fejezhesse ki magát.
Kétnyelvű családban
Ha kétnyelvű családban éltek, jó lehetőség a kicsinek, hogy mindkét szülő a saját anyanyelvén beszél a gyerekkel. Így a gyermeknek valójában két anyanyelve lesz, egészen más tanulási csatornákon építi be az „idegen” nyelvet, mintha külön, tudatosan tanulná nagyobb korában. Ha az idegen nyelv egyik szülőnek sem anyanyelve, vagy nem beszéli anyanyelvi szinten, akkor megfontolandó, hogy használjátok-e a családban.
Ha a gyerkőc két és fél évesen még nem beszél, forduljatok logopédushoz, aki felméri, hogy érdemes-e várni még, vagy beszédfejlesztésre van szükség.
Értelmi fejlődés
A két-hároméves számára a környezet aranybánya. Mindent ki szeretne próbálni, mindent meg szeretne érteni, és magyarázatot találni a világ dolgaira. A „mi ez?” kérdést fölváltja a „miért?” Akkor jársz a legjobban, ha igyekszel egyszerűen és számára érthetően megválaszolni a kérdéseit. Ha éppen valamilyen bonyolult természeti jelenségről kérdez, amiről igazából fogalmad sincs, érdemes utánanézni, és lefordítani a gyerek számára érthető nyelvre. Így az adott témán kívül azt is látja, hogyan lehet felkutatni a válaszokat. Lehet, hogy lesznek kedvenc témái, mint például a járművek, a dinoszauruszok, az állatok, és így tovább. Talán számodra unalmasnak tűnik folyton ezekről beszélni, ám ő hallatlanul izgalmasnak éli meg, ráadásul valóban professzorává válhat a területnek.
A gyerekek ebben a korban is remekül fejlődnek fejlesztő játékok nélkül, hiszen számukra minden játék fejlesztő játék. Ám, ha megtetszik neked ez vagy az a fejlesztő játék, játsszatok együtt, hogy ez az együttes jó élmény is elmélyítse a tudását. Ez a memóriakártyák és kirakók kora. Sok gyerek – az ilyenkor jellemzően erős képi memóriájának köszönhetően – ebben a két játékban néha túltesz akár az idősebbeken, sőt a felnőtteken is. Nagyon fontos, hogy ezek a „fejlesztő” együttlétek ne tűnjenek feladatnak se a gyerek számára, se számodra.
Olyasmit játsszatok, amiben mindketten örömeteket lelitek. A gyerekeket a feladathelyzet elviselésére nem kell előre fölkészíteni. Ha iskolaérett lesz, ő maga szeretne feladatokat kapni, és helytállni. És valószínű, hogy képes is lesz rá.
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA könyvünk megvásárolható webshopunkban!