A testem változásaival minden alkalommal nehéz volt várandósként szembenéznem, főleg mert az első terhességem előtt 3 hónappal még fitneszmodellként álltam színpadon. Tudom, ilyenkor sokan azt gondolják, hogy ez önzés, de én azt gondolom, hogy nem az. Elmondom, hogyan jöttem ismét formába.
Szerző: Bocsi Viki alkalmazott táplálkozási szakértő
Meggyőződésem, hogy nem engedhetjük el magunkat teljesen szülés után sem, mert a következmények nem csak esztétikai kérdéseket vetnek fel. A terhesség vagy szoptatás idején bekövetkező elhízás a krónikus egészségügyi problémák melegágya. Márpedig mi szeretnénk jó életminőségben, önbizalommal élni, a lehetőségekhez mérten csinos anyukák maradni, és hosszú távon nevelni a gyerekeinket. Szóval, bőven van felelősségünk a saját testi állapotunkkal kapcsolatban is!
Egy, kettő, három
Az első gyerekemmel, Szonjával, aki 2800 grammal született, 16 órát vajúdtam. Larát, a második kislányomat 4200 grammra mérte az ultrahang és császárral született. Olíviánál, akivel nagyon nagy hasam volt, szintén császárra került sor. Hozzáteszem: ez szerencsére semmilyen későbbi egészségügyi problémát nem okozott náluk, de természetesen jobb a babának és a természetes regeneráció szempontjából az anyai testnek is a hüvelyi szülés.
Oli június 15-én tölti be az 5. évét. Egy igazi imádnivaló, nagyszájú, vörös hajú rosszcsont. Mivel előtte pár évvel volt egy spontán vetélésem – sajnos, engem sem került el ez a nagyfokú stresszel járó következmény –, ő szivárványbaba, amit előszeretettel hangoztat is. A veszteség után érkező egészséges babákat szokták így nevezni, mert az új élet szépséget hoz, amit a szivárvány szimbolizál.
Őt, a harmadik gyermekemet várva már nem volt könnyű logisztikáznom a testem változásai és az életem menedzselése között. Ráadásul az első trimeszterben mindhárom várandósságom során erősen émelygős voltam, így ekkor is.
Később a táplálkozásom változott, javult, egyre több jobb minőségű ételt tudtam enni, lassan elkezdtem halakat, májat, tojást, zöldségeket is bevezetni az étrendembe a sima sós rizs helyett. Az alvás továbbra sem ment igazán, de amit kellett, azt így is megcsináltam.
A testem „visszanyerése“
Minden gyerekem születése után egyre nehezebben nyertem vissza az alakomat, ami a megnövekedett napi terhelésnek tudható be. Például nem volt olyan, hogy „aludni egyet délután a babával“, mert mennem kellett a másik kettőért vagy gondoskodnom az igényeikről, intéznem a dolgaikat. és mellette dolgozni is. Mindezt a többgyerekes anyák pontosan ismerik.
Nem voltam szülési szabadságon, a vállalkozás dolgai nem hagyták, hogy hetekig vagy hónapokig otthon pihenjek, sőt abban az időben még napokig sem.
Vagyis nem a fogyásról szólt ez az időszak, de azt hozzátenném, hogy a baba 6 hónapos koráig ma sem javaslom a sportot, vagy csak a nagyon enyhe, testet-lelket nem stresszelő, nyújtáson és regeneráción alapuló testmozgás végzését tartom jónak.
Szóval, a régi alakom visszaszerzése meglehetősen lassú, éveken át tartó folyamat volt, és nagyon nagy kitartást igényelt. Nemrég, körülbelül fél éve jelenthetem ki, hogy megcsináltam.
Ezzel az iránnyal, azaz a táplálkozás, az alvás rendbe tevésével, ezenkívül a helyes légzés elsajátításával, gyakorlásával jó esélyünk van arra, hogy megússzuk a pajzsmirigy-, mellékvese-,inzulin , vércukorproblémákat, rugalmas állapotba hozzuk az anyagcserénket (ami azt jelenti, hogy kisebb kilengéseket jól tolerál).
Ez a járható, működő út! Érdemes szem előtt tartani, hogy sosem az önsanyargatás és az önbüntetés vezet eredményre, hanem a hosszú távú kitartás, ami a szokások stabil megváltoztatását eredményezi.
Hozzátáplálás – különszámunk minden fontos kérdésre választ ad a hozzátáplálással kapcsolatban
Mit, mikor és hogyan? Miből tudhatjuk, hogy babánk készen áll a hozzátáplálásra? Milyen ételt mikor vezessünk be? Hogyan növelhetjük a szilárd táplálék mennyiségét? Milyen alapanyagokból készüljön a bébiétel? Milyen ételek, alapanyagok vannak tiltólistán, és meddig? Mit kell tudni a falatkás táplálásról, a BLW-ről? Melyek a leggyakoribb allergének és mik lehetnek az allergia jelei? Hogyan vezethetjük be babánk étrendjébe a tehéntejet, a tojást, a glutént? Mit tegyünk, ha a baba játszik az étellel? Mit tehetünk, ha válogatós a gyermekünk? Hogyan előzhetjük meg a félrenyelést? Meddig kapjon anyatejet a kicsi? +55 Recept!