A tartós, erős stressz hatása mind a várandós anyára, mind a magzatra nézve sokkal lényegesebb, mint korábban gondolták. A méhen belül, magzatként átélt érzelmek később is meghatározók lehetnek.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
A felgyorsult életritmus, a milliónyi inger és információ, ami napjainkban ér egy kismamát, már önmagában is komoly stresszforrás. Sokszor az életmódunk „maga a stressz”. Márpedig a hosszabban fennálló stressz hatására hormonális és idegrendszeri változások lépnek fel a kismama szervezetében, melyek a magzatra – majd a kisbabára, később a növekvő gyermekre – nézve is számottevők.
Meghatározó korai élmények
A tartós stresszről korábban is tudták, hogy az alacsony születési súly mellett a koraszülés kockázatát is emeli. Ám ezenkívül a szoptatásban való elakadástól a kötődési problémákon át a tanulási nehézségekig sok mindenre hatással lehet. Számos vizsgálat támasztja alá, hogy a gyermekeknél napjainkban egyre nagyobb számban előforduló mentális zavarok összefüggést mutatnak a mai életvitelből adódó állandósult stresszállapottal.
Tizenévesek vizsgálatával megdöbbentő eredményre jutottak: azok, akiknek az édesanyja várandósan tartós és erős stressznek volt kitéve – például bántalmazó kapcsolatban élt –, gyermekként is jelentősen rosszabbul viselték a feszültséget, robbanékonyabbak, türelmetlenebbek voltak.
Mindennapi feszültségeink csökkentéséért
Hasznos lehet végiggondolnunk és lejegyeznünk visszatérő, mindennapi feszültségeinket, és érdemes jelölnünk, hogy mely stresszfaktoron változtathatunk. Azokat, amelyekre így vagy úgy, de van befolyásunk, próbáljuk csökkenteni!
Aggódás? Ez teljesen természetes!
Az élet persze zajlik, sokszor nem várt események is bekövetkeznek, de ha pár órányi, esetleg napnyi átmeneti stressz után minden helyre billen, nincs miért aggódnunk. Abban az esetben sincs mitől tartanunk, ha pörgősek, mozgalmasak a mindennapjaink, de jól érezzük magunkat, és a pihenés arányban van az aktivitásunkkal. És ami szintén nagyon fontos: ne szorongjunk amiatt is, hogy aggódunk! Kismamaként teljesen egészséges, kiegyensúlyozott várandósság során is számos alkalommal izgulhatunk, idegeskedhetünk – akár egy vizsgálat miatt, akár a szüléstől való félelem megjelenésével.
Professzionális segítséget nyújthat a védőnő, a perinatális tanácsadó, a mentálhigiénés szakember, a dúla, a pszichológus, az anya-magzat kapcsolatanalitikus – forduljunk ahhoz, akit szimpatikusnak, hitelesnek találunk.
Hallgassunk testünk-lelkünk jelzéseire!
Amennyiben fáradékonyságot, aluszékonyságot, vagy később haskeményedést tapasztalunk, alakítsunk a mindennapjainkon – amennyire tehetjük! Persze a stressztűrő képesség és hatásai szempontjából jelentősek az egyéni különbségek. Ami az egyik kismamának túl sok, az a másiknak lehet, hogy egyáltalán nem megterhelő. Hallgassunk bátran az érzéseinkre, testünk jelzéseire!
Ami az anyának jólesik, az a babának is
Lényeges javulást érhetünk el a mindennapos stresszszintünket tekintve, ha lazító, stresszoldó technikákat alkalmazunk, illetve ha „csupán” jól érezzük magunkat egy tevékenységben, vagy csak egy nagyot nevetünk. Ha egy mód van rá, menjünk rendszeresen sétálni, dőljünk le ebéd után, tegyük fel a lábunkat, olvassunk, hallgassunk kellemes zenét – 15 perc is sokat számít! Érdemes időt fordítani mozgásra, hobbira, kultúrára, utazásra, már csak azért is, mert a baba megszületése után jóval kevesebb lehetőségünk lesz rá. Mindezt jóval nehezebb megvalósítani, ha nem az első babánkat várjuk, de kisgyermek gondozása mellett is érdemes énidőt kialakítanunk.
Érdemes megtalálnunk, mi esik jól, és rendszeresen alkalmat teremtenünk rá: beszélgetés, olvasás, légzőgyakorlatok, meditáció, klasszikus zene, illóolajpárologtatás, kismamajóga, séta a természetben, autogén tréning, masszázs, relaxáció, valamilyen kreatív tevékenység, egyéb hobbi. Bármi jó feszültségoldó lehet, amiben örömünket leljük – és minél harmonikusabb a várandósság, annál jobb a fejlődő csöppségnek is.
9 HÓNAP – Szükséges alapinformációk a terhességről, szülésről és a babaápolásról