Hogy miért mesélem el az én kis történetemet? Azért, hogy minden édesanya erőt merítsen belőle és higgyen magában, elhiggye, hogy nincs lehetetlen…
Már másfél éve, hogy egy csodálatos kisangyallal telnek a mindennapjaim…
Mielőtt a kislányom megszületett volna, vállalkozóként dolgoztam, de amint világra jött, sokkal fontosabb és felelősségteljesebb munkám lett, anya lettem, napi 24 órában…
Gelencsér Katalin írása HelloBaby! magazin Sikertörténet pályázatára
Anyaként helytállni talán a legnehezebb feladat a világon, minden nap egy kihívás, lavírozás a teendők közt, de sokszor csak túlélés…
Minden anya más értékeket képvisel, más fontos neki a gyereknevelésben, vannak anyák, akik nem tudnak napi 24 órában a gyerekükkel lenni, mert „belebolondulnának”, vannak, akik kényszerből viszik bölcsibe a babát, vannak akik a szoptatás mellett teszik le a voksukat, vannak akik bébiétellel kezdik a hozzátáplálást, és még sorolhatnám, de a lényeg, hogy mindenki a tőle telhető legjobbat szeretné gyermekének!
Én az a típus vagyok, aki szereti a maximumot nyújtani, de úgy, hogy a baba legyen az első és ez nagyon nehéz… Az én drága kislányom egy bájos angyal, de párosul hozzá egy nagyon erős akarat, ami azt eredményezi, hogy nem egyszerű baba, maximálisan lefoglalja minden időmet… Az elmúlt 18 hónapban nem aludtam át még egyetlen egy éjszakát sem, de nem bánom, mert tudom, hogy egyszer majd azt fogom kívánni, bárcsak még mindig pici baba volna… Talán könnyebb is lehetett volna az életem, de az a típus vagyok, aki nem kér és nem is fogad el segítséget, így a páromnak is természetes, hogy én megoldom és gondoskodom a kislányunkról, és persze az is, hogy én soha nem vagyok fáradt.
Teltek a hónapok, Szofi 6 hónapos lett és azt gondoltam, most már könnyebb lesz, tudok főzni neki, könnyebben ki tudunk mozdulni, nem kell úgy időzítenem, hogy hazaérjünk cicizésre (én nem szerettem máshol szoptatni), de mint mindent a gyereknevelésben, ezt is felülírta az élet… Hiába a sok recept az interneten, neki nem ízlett … Soha nem adom fel, így ezt sem tettem… Adott volt a sok gyümölcs, zöldség, amit valahogy meg kellett szerettetnem vele, így kísérleteztem, és végül sikerült oly módon elkészíteni őket, hogy megegye, de kitartás kellett hozzá…. A másik problémánk az ivással volt, mert Szofi nem fogadott el semmilyen csőrös poharat, se cumisüveget, semmit, így újra fel volt adva a lecke: miből igyon? Nincs olyan csőrös pohár, csoda pohár, amit ne vettem volna meg és ne dobtam volna ki, mert az én pici lányom egyiket sem fogadta el… Szeretem a kihívásokat és nem szeretek feladni semmit, nem szeretem a könnyebb utat választani és addig kutakodtam, mígnem rátaláltam egy tökéletes pohárra, amit azonnal meg is rendeltem, és csodák-csodájára azonnal meg is szeretett (és én is), de annyira, hogy nem volt hajlandó másból inni, így újabb kihívás elé néztem: hogyan vigyem magammal a poharat, hogyan adjak neki inni, ha úton vagyunk, de ez is megoldódott. Most visszanézve, hálás lehetek az én pici lányomnak, amiért ilyen makacs volt és ennyire ragaszkodott ehhez a pohárhoz. De miért is?
Rá kellett jönnöm, hogy már csak egy év és az én pici lányom kétéves lesz, ami újabb változás a magyar családok életében. Sajnos manapság kevesen tehetik meg, hogy a baba hároméves koráig otthon maradnak vele, így elkezdődik a babák bölcsis korszaka, amit én soha nem akartam. Oly sok kérdés foglalkoztatott! Mi lesz a vállalkozásommal? Mit tudok csinálni, hogy ne kelljen az én drágámnak bölcsibe mennie és a vállalkozásomat is tudjam folytatni? Milyen vállalkozáson tudok éjszaka dolgozni? Kerestem a lehetőségeket, éjjelente az interneten kutakodtam, hátha rátalálok valamire, ami kevés tőkéből elindítható.
Egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy a jól megszokott rutint lassan fel kell hogy váltsa egy újabb kihívásokkal teli időszak. A jól megszokott ételek már egyre kevésbé voltak érdekesek Szofinak, azt akarta enni, amit mi eszünk, így újabb fejtörést okozott, hogy olyan ételeket főzzek minden nap, ami neki a legjobb és egészséges… A szülök feladata a példamutatást és az, hogy megismertessék a gyerekeket új ízekkel és minden nap kerüljön zöldség, gyümölcs az asztalra. Hát elkezdtem a főzést, úgy, ahogy kell, de mondanom sem kell, hogy kezdetben nem volt könnyű. Az, hogy igyekszem jó anya lenni, ráébresztett arra, hogy nincs lehetetlen, minden csak elhatározás kérdése, és mindenre van megoldás, csak nem szabad feladni! Eleinte nagyon nehéz volt úgy beosztani az időmet, hogy minden nap két fogásos ebéd kerüljön az asztalra, úgy, hogy Szofi is velem van egész nap… Most már együtt főzünk, „segít” nekem, igaz nem könnyű vele, de megoldható ez is…
Egyik este leültem, hogy új poharat rendlejek Szofinak a régi helyett, és akkor minden egy csapásra megváltozott!
Rendeltem volna a poharat, de rá kellett jönnöm, hogy Magyaroszágon nem lehet kapni, kétségbe esetem, és nem értetem, hogy miért? Elkezdtem kutatni a pohár után, hogy bárhonnét is, de rendleni tudjak, és kincsre akadtam! A Doidy pohár, amiből az én pici lányom ivott és imádtuk, nem csak egy sima műanyag pohár, több annál. Beleástam magam a témába, „faltam” a külföldi cikkeket és végül eljutottam a gyártóhoz, egy skóciai céghez. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, amivel foglalkozni akarok, amit szenvedéllyel tudok csinálni, mert hiszek benne, és tudom, hogy jót adok az
édesanyáknak vele…
Nagyon izgatott voltam, és azonnal írtam a cégnek, hogy mennyire „elvarázsolt” a Doidy poharuk, és forgalmazni szeretném hazánkban. A válsz egyenesen az ügyvezetőtől jött, ami nagyon meglepett, de megerősített abban, hogy igen, ez az én utam! Egy 90 éves családias cég, aminek az elsődleges célja nem a profit szerzés és az, hogy uralja a „világot” hanem az önzetlen segítés, ami nagyon ritka kincs a mai világban, de hozzám ez áll közel, mert én is ilyen vagyok… Hát így kezdődött, hogy az én cégem lett a Bickiepegs Healthcare hivatalos magyarországi képviselője…
Éjjelente saját erőből felépítettem az én kis rendszeremet, ami ma már nagyon olajozottan működik, mondhatom sikeres. Amihez nem értettem, hát megtanultam, így én vagyok egy személyben minden, de kizárólag este, ha már Szofi alszik, mert napközben kizárólag anya vagyok, aki igyekszik sok-sok szeretetet és törődést adni neki és igyekszem mindent megtenni, hogy boldog, kiegyensúlyozott kislány legyen…
Olyan ez, mint egy kettős élet, nappal nem is gondolok munkára, este viszont rengeteg új ötletem van és igyekszem kihasználni azt a pár órát, amit munkával töltök, hogy egyre több mindent meg tudjak valósítani…
Gyerek mellett is lehet valaki sikeres, úgy, hogy nem megy a baba rovására a munka és továbbra is ő lesz az első! Szofi minden nap velem van, együtt főzünk, együtt megyünk vásárolni, játszunk, angolra járunk, programot csinálunk, maximálisan az övé vagyok egész nap és este. Amikor már elalszik és én is hulla fáradt vagyok, odaülök a gép elé és dolgozom, így megy ez minden áldott nap, kivétel a szombat este, amit párommal töltök…
Sokszor nehéz, de mindig arra gondolok, hogy hamarosan óvodába megy az én pici lányom és akkor majd más lesz, vagy még nehezebb, ezt nem lehet tudni előre…
Soha nem szabad feladni, mindig van remény és mindig van megoldás, ha valaki el akar érni valamit
és tesz érte, akkor sikerülni fog és nem törvényszerű, hogy csak a baba rovására lehet dolgozni és
sikereket elérni!
Ha tetszett Gelencsér Kati története, lájkold és oszd meg!
