Valóra vált álmok: már hatan vagyunk &#8211; 1. rész

Olvasási idő: 4 perc

Amikor gimnazista voltam, az osztályfőnök egy órán arra kért minket, hogy írjuk le, hogyan látjuk magunkat felnőttként. Sokan arról írtak, hogy milyen karriert fognak befutni, milyen klassz helyen laknak, milyen autójuk van. Én ennyit írtam: van négy csodálatos gyerekem és egy klassz férjem. A lapokat borítékba zártuk, eltettük. Ki tudja, hol vannak azóta.

Szerző: Tóth Andrea

Sokáig eszembe sem jutott ez a kis történet. Most viszont, egyik nap, szoptatás közben éppen ez villant fel. Mert sok évig úgy tűnt, hogy nem tud valóra válni az álmom. Álmom? Miért is lenne ez az álmom? Hiszen nem is akartam gyerekeket… Miért pont ezt írtam arra a papírra? Huszonhárom éves voltam, amikor több évnyi vidéki félrekezelés után egy budapesti kórházban kötöttem ki, ahol a főorvos nem köntörfalazott: a gyulladások olyan kárt tettek a szervezetemben, hogy ha meg is tudjuk menteni a méhemet, nem valószínű, hogy képes leszek kihordani egy kisbabát. Fütyültem rá, éltem tovább a világomat, örültem, hogy kigyógyítottak az állandó fájdalomból. Egy évvel később találkoztam a jelenlegi férjemmel. A barátságból hamar házasság lett – bár elmondtam neki, mire számíthat mellettem család terén. A nászutunk nagyon romantikusra sikerült – szakadó eső, átázott hálózsák, és a hegyi séták során egy kis hirdetés: szőlő eladó présházzal. Kölcsönből vettük meg egy héten belül a kis présházat, azzal, hogy ha már nem lehet gyermekünk, akkor vigasztaljon minket a vidéki magány. A szőlő és a présház azóta is megvan, de már négy gyerek zsivaja veri fel, ha lemegyünk. A legnagyobb gyermekünk akkor már – bár titokban még – de a pocakomban volt.

Első felvonás

A várandósság csodálatosan telt. El sem akartuk hinni, hogy ez velünk megtörténhet. Engem egyedül az aggasztott, hogy valahogy olyan furán éreztem magam. Olyan „más”-hogy. Az orvosom vigasztalt – ez valóban más állapot! Én azonban végig meghatározhatatlan rossz érzéssel küzdöttem. A 12. heti vizsgálatnál kiderült, mi volt ez a rossz érzés. Minden jel – az ultrahang, a vérvizsgálat – arra utalt, hogy a magzat Down-szindrómás. Egy hetet kaptunk arra, hogy eldöntsük, mi legyen a sorsa. Illetve inkább arra, hogy megmondjuk, melyik napon legyen a beavatkozás. A terhesség-megszakító beavatkozás, melynek során elpusztítják ezt a genetikailag nem tökéletes lényt bennem. Nem tökéletes? És melyikünk az? – ez járt a fejünkben a férjemmel, meg az, hogy lehet, hogy ő lenne az egyetlen gyermekünk. A férjem mondta ki hamarabb: megtartjuk. Senki nem nyúlhat hozzá! És a 9. hónapban programozott császármetszéssel, súlyos szívbetegséggel megszületett a Down-szindrómás kislányunk, Hanga. Soha senkit még így nem szerettünk, ahogy őt. A rengeteg orvosi beavatkozás, vizsgálatok, kontrollok során nem egyszer hallottuk: ezt a kislányt a szülők szeretete tartja életben.

Hamarosan kezdődtek a fejlesztések: napi sok órában, mert születésekor olyan rossz állapotban volt Hanga, hogy azt mondták rá: soha nem fog tudni se járni, se beszélni, és nem lesz szobatiszta. Én rendkívül önző vagyok – és nem ilyen életet képzeltem el magamnak. Hogy ülök egy tehetetlen test mellett és kiszolgálom. Hát hordtam és nyúztam. Játszottunk és feladatoztunk. Közben két évig fejtem neki az anyatejet, mert túl gyenge volt, hogy a mellemből szopja. Nekem viszont olyan sok tejem volt, hogy egy tejtestvérnek adtunk két évig a tejből.

Második felvonás

És a második év végén újra várandós lettem. Császármetszés után természetes szüléssel, minden beavatkozás nélkül, negyven perc alatt négy kilós, egészséges kisfiú, Endrus érkezett hozzánk: áldásként.
A kisfiú tejfehérje allergiás lett – így én két évig, amíg szoptattam őt, diétáztam, később neki készítettem a diétás ételeket. Egy orvos javaslatára kecskét vettünk – a kecsketej fehérjelánca közelebb áll az anyatejéhez, mint a tehéntejé – és én három éven át hajnali fél ötkor keltem, mentem fejni a kecskét, és három éven át nem utaztunk sehova, mert a kecske makacs állat – nem engedte hogy más fejje meg rajtam kívül. Én fejtem – megint, mint a kislányomnál, csak most a kecskét –, a kisfiam itta a tejet. És ötévesen negatív lett a teszt. Endrus kinőtte az allergiát.