Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik mi segített a meddőséggel vívott harcukban, hiszen az elszigeteltség, az ha azt érezzük nemigen tudjuk megosztani senkivel, amin átmegyünk, csak még nehezebbé teszi, a sokszor egyébként is rögös utat. Íme, néhány történet, mely kapaszkodót nyújthat a még úton lévőknek.
Szerző: HelloBaby magazin
Egyre több párt érint a kérdés: nem sikerül “azonnal”, sem másodikra, sem harmadikra a spontán teherbe esés. Amennyiben eltelik 1 év, és nem jön a vágyott fogantatás, úgy meddőségről beszélünk.
Lányi Gabriella Katalin (35), Kerepes
Többévnyi sikertelen spontán próbálkozás és számos kivizsgálás után jutottak el egy ismert meddőségi centrumba.
Az első inszemináció sajnos nem sikerült, pedig szerettem volna azon kevesek közé, akiknek azonnal összejön. A második körre újult erővel készültünk, miközben ahogy csak tudtam, kíméltem magam. Vitaminkészítményekkel és természetes dolgokkal, méhpempős méz, palástfű – és cickafarktea) erősítettem a szervezetemet. Hiszem, hogy segítettek!
Most már úgy látom, elsőre talán azért nem sikerült, mert fogalmam sem volt, mire számíthatok, és nagyon görcsös voltam. A másodiknak “rutinosan” vágtunk neki, nem idegeskedtünk, és sikerült: Lili Laura 1 évvel az első inszemináció után, február 16-án jött világra.
Rigó Judit (34), Várpalota
Amikor letette a fogamzásgátlót sok éven át spontán módszerekkel próbálkoztak, majd, amikor elfogyott a türelmük, orvosi segítséget kértek.
- Nem voltunk tájékozottak, így elkövettünk egy nagy baklövést: szülész-nőgyógyászokhoz fordultunk meddőségi központok helyett. Hat inszeminációt csináltunk végig – feleslegesen. Kiderült ugyanis, hogy mindkét petevezetőm elzáródott. Ekkor felkerestünk egy fővárosi meddőségi központot, megműtöttek és elkezdhettük a lombikkezelést. A sikertelen inszeminációk miatt csalódott voltam, de miután elolvastam a Titok című könyvet, elhatároztam: ezúttal sikerülni fog! Éreztem, hogy szerencsénk lesz, és valóban, akkor sikerült, amikor a legjobban hittem a sikerben. Az első beültetést követően megszületett Milán.
Vitéz Norbert (43), Budapest
- Fiatalon azt gondoljuk, ha egyszer gyereket szeretnénk, csak akarni kell és már lesz is. Számos hatás – mint pl. a stressz, az étrend stb. – miatt manapság ez nem mindig ilyen egyszerű. Egy – matematikai – hasonlattal éve: vannak relatív prímek, azaz van két olyan szám (férfi és nő) amelyeknek egymással nincs közös osztójuk, azaz nem sikerül gyereket összehozniuk. Segítség nélkül legalábbis nem. A számok önmagukban nem rosszak vagy jók, egyszerűen ilyenek – ám ez kezelhető probléma. Egy másik példa: a babatervezés olyan mint egy kaland. A kincsig (fogantatás) nehéz eljutni, de a kalandtársak (meddőségi szakemberek, nőgyógyászok, andrológusok) segítségével rálelhetünk. A feladat teljesíthető! Tényleg úgy gondolom: ha akarod – és fejben is sok dől el -, akkor lesz gyereked!
CSALÁDTERVEZÉS-BABATERVEZÉS könyvünkben minden fontos kérdésre választ adunk a családalapítás előtt állóknak és családbővítést tervezőknek, sok-sok hasznos információval kiegészítve.













