Karácsony és Újév között kicsit mintha megszűnne létezni a külvilág. A legtöbb család együtt tölti ezt az időszakot, ki otthonában, ki a nagyszülőknél, rokonokkal, ki téli szállodai pihenéssel, a sütés-főzés gondja alól is mentesülve. Ahány ház, annyi szokás! A közös játékok azonban minden korban, minden korosztálynál hozzátartoznak az ünnepek közötti időszakhoz, sőt, ezek teszik igazán emlékezetessé!
Szerző: HelloBaby magazin
Beszélgetős játékok
A ti családotok mit szokott csinálni a karácsony utáni napokban? Vannak-e kialakult hagyományaitok, amelyek folytatásába ti, az új család is szívesen beszálltok, vagy éppen ellenkezőleg, új dolgokon töröd a fejed? Mire eljön a karácsony napja, egy kicsit mindenkinek elege lesz a rohanásból, a vásárlási lázból. Az év legkedveltebb ünnepe után hagyományosan több időt szánunk egymásra, beszélgetésekre, játékokra. Ezért is lehetnek olyan sikeresek a több generációt összekötő beszélgetős játékok, amelyek azonban számos izgalmat rejtenek! Próbáljátok ki például ezt:
Mi van a zsebedben?
A játék előfeltétele, hogy a felnőtteknél legyen kézitáska, a gyerekek pedig vágják zsebre azt a tárgyat, amihez leginkább ragaszkodnak, vagy amelyik különös jelentőséggel bír számukra. A család körbeüli az asztalt vagy letelepedik a szőnyegre. Mindenki a markába fogja a tárgyat, amit választott, és beleteszi egy körbeadott zsákba úgy, hogy senki se lássa. A játékvezető ezután kivesz egy tárgyat, középre teszi, és lehet találgatni, hogy kié. Ha megvan a gazdája, ő elmeséli, miért választotta ezt a tárgyat, miért fontos számára. Így haladunk körbe, amíg valamennyi tárgy el nem fogy.
Igaz vagy zagi?
A barátságos óriás című remek Roald Dahl történetben a furán beszélő HABÓ szokta így megkérdezni, hogy valami igaz vagy hamis állítás. Nos, ebben a játékban is valami hasonló történik: mindenki mond magáról három állítást, amelyek közül egy hamis. Vajon kitalálják a többiek, melyik sántít? És miből jöttek rá?
Társasozzunk!
Az utóbbi évek egyik nagy slágere a Dixit. Színes kártyák álomszerű, meghökkentő vagy furcsa rajzokkal. Ezekről kell egy-egy mondatot mondani, úgy, hogy az jellemző is legyen a képre, de ne is legyen túlságosan egyértelmű. Ebből kerekedik ki egy igazán izgalmas, tanulságos és szórakoztató játék, amelybe már az óvodás korosztályt sem lehetetlen bevonni.
Örökzöld klasszikus: Amerikából jöttem
Nincs ebben a játékban semmi különös, mégis örök kedvenc marad, amely összeköti a különböző generációkat.
Ha megvan a kellő létszám (legalább négy játékos), és a legkisebb is legalább kisiskolás, az Activity junior változata ígér garantált szórakozást az egybegyűlteknek. Itt már nem elég mutogatni, rajzolni és magyarázni is kell, mégpedig néha meglepően nyakatekert kifejezéseket!
Mozogjunk együtt!
Bármennyire is csábító a meleg szobában ücsörögni, finomakat enni és pihengetni, olvasgatni, kicsinek és nagynak is elemi szükséglete a mozgás.
A legtöbb jégpályán oktató segítségét is igénybe vehetitek az alapok elsajátításához.
Állatok karácsonyfája
Ha van kedvenc erdőtök, vigyetek oda mindenféle finom falatot: káposztát, sárgarépát, más gyökérzöldségeket, szénát, madáreleséget, és helyezzétek el egy olyan helyen, ahol szerintetek sűrűn járnak őzek, szarvasok, vaddisznók és erdei madarak. Helyezzétek el úgy egy alacsonyabb bokron vagy fán, hogy csak szalmaszállal kötözitek fel az egyes darabokat. Pár nap múlva ismét ellátogathattok oda, és megnézhetitek, mennyi fogyott az ajándékaitokból!
Akadályverseny
Kint és bent is kiváló időtöltés kis energiabombáknak! Ha olyan undok idő van, hogy nem sok kedvetek van kimenni, építsetek a lakásban akadálypályát. Ilyen feladatokat kombinálhatsz egymással:
- Haladj a földre fektetett spárgán, úgy, hogy ne lépj le róla a környező „mocsárba”!
- Mássz át az egymás mellé rakott székek lábainak alagútján!
- Kapaszkodj fel az ágyra és ugorj le róla, de úgy, hogy kikerüld a szőnyegen elhelyezett csapdákat!
- A küszöbön csak úgy léphetsz át, ha előtte békaugrásban két kört teszel a szobában!
- Keresd meg az elrejtett kincset! Nyomravezető egy levedulaoljjal átitatott párnácska. Hol érzed az illatát?
A kinti feladatokat másféle terepadottságok alapján szervezheted. Több futás, szökdécselés, bujkálás lehet benne. Ha hó is van, nyomolvasó játékot is játszhattok. Ki járt erre előttünk? Meddig tudjátok követni a jól kivehető nyomokat?
Süssünk szerencsesütit!
Ahogy közeledik Újév napja, ideje lesz a szerencsehozó praktikákon is elgondolkodni. Egy kis közös sütikészítés, jóslatkitalálás és lerajzolás vagy leírás a legjobb felkészülés erre! Válassz egyszerű, jól bevált tésztareceptet, nyújtsd vékonyra a tésztát, tett bele az összehajtogatott jóslatot, csomagold a tésztába, majd süssétek ki. Készíthetsz igaz, kínai szerencsesütit is, a recept többféle változatát is megtalálod a neten, de meglehetősen munkaigényes, ha tökéletes végeredményre vágysz.
Egy kis formabontás
Az ünnepek közötti időszakban, talán éppen szilveszterkor, csináljatok egy fordított napot, ha már van iskoláskorú a gyerekek között, vagy bevonhatók a játékba nagybácsik, nagynénik, nagyszülők is. Ilyesmiket érdemes kipróbálni: nem az főz, aki szokott, nem az terít, aki szokott, új ételeket próbáltok ki. Éjszaka alhat mindenki egy kupacban! Ha nálatok másként működne a fordított nap, találd ki saját szabálytalanságaitokat!
Például egymásra igazán odafigyelő beszélgetésekre.
Az ünnepek közötti időszakban jó eséllyel konganak az ürességtől a múzeumok, vagyis éppen ez a legjobb alkalom, hogy a gyerekekkel ellátogassatok a kedvencetekbe. Nézegessetek együtt festményeket, érdekes tárgyakat, próbáljátok ki az egyre több helyen rendelkezésre álló interaktív lehetőségeket. Jó választás lehet a Természettudományi Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Történeti Múzeum, Aquincum, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Nemzeti Múzeum. Ha hazaértetek, rajzoljátok le azt, ami a kedvenc tárgyatok, festményetek volt. Ebből rögtönzött otthoni kiállítást is készíthettek.
Kimenő a szülőknek
Ne feledkezzetek el magatokról sem! A gyerekek egy-két napig a nagyszülőknél is remekül fogják érezni magukat, ti pedig töltsétek kettesben ezt az ajándék időt!
Gyerekbarát beltéri programok – 192 hazai gyerekbarát beltéri tipp egy helyen: játszóházak, fedett fürdők, szabadulószobák, színházak, múzeumok, interaktív tudomány és más szabadidős lehetőségek