Az ADHD-s gyermeket gyakran rossznak, neveletlennek tekintik; sokan úgy hiszik, viselkedésének oka a nem megfelelő szülői nevelés, esetleg a túl sok képernyőidő. Pedig az ADHD nem ezekből ered: ismeretlen eredetű rendellenesség, amit nem környezeti hatások váltanak ki, hanem a gének hordozzák magukban.
Szerző: Szabó Nikolett
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai eredetű, veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, amelynek fő tünete a figyelemzavar, kiegészítő tünetei pedig a hiperaktivitás, impulzivitás.
Legfőbb jelek
Ha a gyermek szétszórt, nehezére esik figyelmének fenntartása, gondolatai elkalandoznak, tevékenységei nem folyamatosak, széthullanak; ha nagyon rövid ideig tud koncentrálni, ha állandóan mocorog, szaladgál és sokat csacsog, beszél; ha semmiben sem tud mértéket tartani; ha viselkedése hirtelen és impulzív, gondolkodás nélkül cselekszik, és bármilyen fegyelmezésnek, szép szónak, szabályozásnak erősen ellenáll, akkor gyanakodhatunk arra, hogy ADHD-s.
Mivel a fenti viselkedési formák bizonyos mértékig az összes totyogóra és kisgyerekre, de akár egy alsó tagozatos gyerekre is igazak lehetnek, nehezen diagnosztizálható rendellenességről van szó. A legfőbb különbség az egészséges és a beteg gyermek között az intenzitásban rejlik.
A leggyakoribb tünetek
A felsorolt viselkedésformák ADHD-s gyermek esetében szélsőséges formában jelentkeznek, és így szinte kezelhetetlenek a szülők és a szűkebb vagy tágabb környezet – rokonok, óvónők, tanárok – számára. A leggyakoribb tüneteket az alábbiak szerint lehet csoportosítani.
Figyelemhiány. Az érintett gyerekeknek gondot okoz a figyelmük összpontosítása, a koncentráció és adott feladatok elvégzése. Megeshet, hogy nem tudják jól követni az utasításokat, lemaradhatnak a fontos részletekről, és nem fejezik be, amit elkezdtek. Lehet, hogy túl sokat álmodoznak, előfordulhat, hogy szórakozottnak vagy feledékenynek tűnnek.
Hiperaktivitás. A hiperaktív gyerekek izgatottak, nyugtalanok és gyakran unatkoznak. Előfordulhat, hogy gondjaik vannak az egy helyben üléssel vagy a csendben maradással. Anélkül, hogy ezt szándékosan tennék, gyakran másokat zavaró módon viselkednek.
Impulzivitás. Az impulzív gyerekek túl gyorsan cselekszenek, mielőtt gondolkodnának. Engedélykérés nélkül is megtesznek szinte bármit, mások holmiját úgy használják, mintha az a sajátjuk lenne, vagy felelőtlenül viselkednek. Lehetnek olyan érzelmi reakcióik is, amelyek túl hevesnek tűnnek a helyzethez képest.
Életkoronként más-más jellemzők
Nem elég, hogy az ADHD tünetei nem kifejezetten betegségre, inkább csak „rosszaságra” utalnak, még életkoronként is eltéréseket mutatnak. Csecsemő-, kisbabakorban nagyon nehéz kideríteni, hogy a gyermek ADHD-s vagy sem, ezt biztonsággal 2 éves kor körül lehet kideríteni. A legtöbbször kisiskoláskorban diagnosztizálható egyértelműen a rendellenesség.
2-3 éves gyermekek esetében a nagyon magas aktivitási szint – „kis hiperaktív”, szoktuk mondani viccesen –, az óvatlanság, az átlagos gyermekéhez képest gyakoribb esések, balesetek kelthetnek gyanút. Az iskolakezdéskor az általános tünetek mellett jellemző lehet, hogy a gyermek nehezen viseli el és tartja be a szabályokat, előfordul, hogy nem tud a társaihoz, a napirendhez alkalmazkodni. Gyakran rendetlen. Vagyis, az ADHD-s kisgyerek – teljesen helytelenül! – tipikus „rossz gyereknek” bélyegezhető.
Érdemes tehát felfigyelni azokra a viselkedési formákra, amelyekben a gyermek kortársaitól nagymértékben, szinte folyamatosan eltér. A fiús szülőknek még inkább érdemes odafigyelniük, mert a hazai ADHD Központ leírása szerint „Az ADHD több fiút érint, mint lányt, gyermekkorban az arány 2:1”. Emellett a fiús anyukáknak és apukáknak még nehezebb a dolguk, hiszen egy kisfiú rendszerint sokkal elevenebb egy lánynál – bár ez nem minden esetben törvényszerű.
Lehet kezelni, és kell is!
Az ADHD diagnózisa pszichológiai, neuropszichiátriai vizsgálat alapján állítható fel. A diagnosztizált ADHD-val való együttéléshez a szülők türelme és kitartása mellett szakszerű segítség, viselkedésterápia, súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelés is szükséges (bár ez nem minden esetben hatásos). Az ADHD gyermekkortól végigkíséri az érintett egész életét, kinőni vagy gyógyítani nem lehet. Különböző kezelésmódokat alkalmaznak a szakorvosok.
Gyógyszeres terápia. Ez aktiválja az agy azon képességét, hogy a gyermek koncentráltabb legyen, lelassítson, és nagyobb önuralomra tegyen szert. A terápia során többféle hatóanyagú gyógyszert kombinálnak az orvosok annak érdekében, hogy az agy egyes területeinek alul- vagy túlműködési rendellenességét kompenzálják, „helyrebillentsék”, lehetőség szerint enyhítve, megszüntetve a tüneteket.
Pszichológiai terápiák. A terapeuták segíthetnek a gyerekeknek az ADHD miatt lemaradó szociális és érzelmi készségeik fejlesztésében. A pszichológiai terápiák közül a pszichoedukáció, a viselkedésterápia, a kognitív viselkedésterápia, az interperszonális pszichoterápia, a családterápia, a szociáliskészség-tréning és a neurofeedback is segíthet.
Szülői és nevelői odafigyelés. A szülők felkereshetnek pszichológust, coach-ot, hogy megtanulják, hogyan lehet a legoptimálisabban reagálni a gyermek viselkedési problémáira. Plusz odafigyeléssel és személyre szabott oktatással a tanárok is segíthetnek abban, hogy az ADHD-s gyerekek jól teljesítsenek és jobban élvezzék az iskolát.
Ehhez az is fontos, hogy a gyermek rendezett környezetben élhessen, legyen a mindennapjaiban napirend, kiszámíthatóság, némiképp rugalmas szabályrendszer (és ezeket be is kell tartani). Kiegészítő kezelésként speciális tornákat, valamint táplálék-kiegészítőket – omega–3 zsírsav, magnézium, probiotikum, B1-, B6-, B12-, D3-vitaminok, vas – is lehet alkalmazni.
LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE Könyvünkben a gyermek fizikai, érzelmi és értelmi fejlődés útját követjük nyomon a születéstől egészen 6 éves korig
