Amikor az 1-2 éves gyermek először vesz a kezébe ceruzát vagy más nyomhagyó eszközt, ábrázolóképességről és rajzról még nem beszélhetünk. Ezek lassanként, fokról fokra alakulnak ki. De hogyan is?
Szerző: Podonyi Hedvig
A felfedezés öröme
A legkisebbek még nem azzal a céllal firkálgatnak, hogy ábrázoljanak valamit. Inkább csak érdeklődve figyelik, hogy a markokra fogott rajzeszközt a papírfelületen mozgatva milyen hatást érhetnek el. Mozgásuk nem célirányos, hanem véletlenszerű, és vállból indul – sőt, egész törzsük részt vehet a műveletben. Jó lehetőséget adhat az ilyesfajta próbálkozásokhoz például egy földre terített, jókora csomagolópapír.
Egyre ügyesebb megoldások
A tétova, vonalkaszerű firkákat idővel másfélék váltják fel. Új fejlődési szakaszt jelent a kétirányú oda-vissza mozgással létrehozott lengőfirka megjelenése. A finommozgások fejlődésével, a szem-kéz koordináció előrehaladásával a firkák is egyre összetettebb, differenciáltabb képet mutatnak.
Idővel létrejön a körkörös mozdulatokkal alkotott gomolyagfirka, ami leginkább talán kusza madárfészekhez hasonlítható, majd 2 éves kor környékén felbukkannak – egyebek között – a cikcakk-, a spirálalakzatok és az egyszerű formák kezdetleges összekapcsolt változatai, melyek megalkotásához már a mutatóujj irányító munkájára is szükség van.
A nyomáserősség egyenletesebbé, szabályozottabbá válik, már ritkábban lyukad ki a papír, aminek többnyire akkor is sikerül a szélein belül maradni, ha asztalra helyezhető méretű.
Mi micsoda?
A családtagok persze kérdezgetni kezdik a csemetét arról, mit rajzolt, és ennek nyomán ő mind gyakrabban tematizálhatja is a firkáit – annak ellenére, hogy azokat ugyan már akaratlagosan készítette, ám továbbra sem az ábrázolás igényével.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy felismerhetők is – hiszen a gyermek a saját lehetőségei és látásmódja szerint ábrázolja a környezetében észlelt tárgyakat és jelenségeket. Rajzproduktumának jellegét nagyban meghatározza, hogy finommotorikája még mindig messze nem tökéletes (fiúk esetében ez még inkább késlekedhet), valamint hogy a valóság aspektusaiból egy-egy számára megragadó elemet emel ki és próbál megjeleníteni erősen szubjektív jellegű kompozíciójában. Az önfeledt alkotás és a játék öröme igazán fontos eleme a kézzel készülő dolgoknak.
A világ, gyermekszemmel
Ez a fajta szubjektivitás még jó ideig jellemző marad – az egyre kiérleltebb rajztechnikát alkalmazó, mind felismerhetőbb ábrázolásmódra képes óvodáskorúak alkotásait is átszövi.
Belerajzolják például a házba annak berendezését, lakóit, holott a falak tudvalevőleg nem átlátszóak.
Előfordulhat, hogy egy emberi fejet profilból rajzolnak le, ám mindkét szemmel – vagyis alkotásaikon a többszempontúság érvényesül. A számukra kiemelkedően fontos családtagot óriásként jeleníthetik meg a többiekhez képest, akkor is, ha egyébként az adott személy messze nem a família legmagasabb tagja. Színhasználatuk sem a realitásokat, hanem saját érzelmi-hangulati állapotukat tükrözi.
Pozitív hatások
A szemléleti realizmus és a valósághű ábrázolásra való törekvés igénye azonban egyre erőteljesebbé válik és 8-9 éves kor körül markánsan kezd megmutatkozni. Ennek köszönhetően a rajzok ekkor már rendszerint bárki számára felismerhetőek.
Mint tudjuk, néhány további év elteltével a legtöbben „leszoknak” az ábrázoló tevékenységről, és akik nem, azok közül is csak igen kevesen válnak da Vincivé vagy Picassóvá. A gyermekkori ábrázoló tevékenységnek ezzel együtt óriási jelentősége van a finommozgások fejlődésében, az írástanulás és a vizuális kultúra megalapozásában, a figyelemösszpontosítás fejlesztésében, az alkotás örömének megismerésében, a kreativitás támogatásában.
Felnőttként tehát fontos dolgunk, hogy mindezekre minél több lehetőséget teremtsünk gyermekünknek – ha nem is ezzel foglalkozik majd egész élete során, de közvetve egészen biztosan nagy hasznát fogja venni.
LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE Könyvünkben a gyermek fizikai, érzelmi és értelmi fejlődés útját követjük nyomon a születéstől egészen 6 éves korig
