Vagy a gondozónőre. A kisgyermek számára elsődleges kapaszkodási pont a gondozó személye, ha hozzá képes kötődni, könnyen beilleszkedik. Ha a kéréseire nem kap válaszokat, ha folyton változik az óvónő/gondozó személye, ha a túl sok gyerek vagy egyéb okok miatt nem tud kialakulni a biztonságos kötődés, a kisgyerek megpróbálja másként megtalálni a biztonság forrását.
Például a gyerekekre támaszkodva. Velük azonban az a baj, hogy zajosak, szaladgálnak, elveszik a játékodat, azt se tudod, ki kicsoda. A kisgyermek keresi a kapaszkodókat, a biztonságot és mivel magában még nem bízik igazán, kialakítja a saját kis megküzdési stratégiáit, hogy megvédje magát:
1. Ha harcosabb természet, odacsap néhány gyereknek, hogy lássák, milyen erős és féljenek től. Az ilyen gyermek mottója: a támadás a legjobb megelőzés
2. Ha nyugodtabb természet, csak akkor páholja el a többieket, ha fenyegetőnek érzi a viselkedésüket. Néha csak üldögél magában, látszólag jól eljátszik, de ha felhalmozódik a feszültség, annak kiabálás és verekedés lehet a vége (a kisebbek, bölcsis korúak néha csak odacsapnak, odacsípnek, meghúzzák a másik haját)
3. Ha visszahúzódó természet, magában ül, nem igazán kapcsolódik be semmibe, csak csendben figyelgeti, mi történik a csoportban és bár úgy tűnhet, minden rendben van vele, valójában fél és gyakran csak otthon nyílnak ki a csapok: verekszik, csapkod, feszült, csúnyán beszél, éjszakánként felkel, sír, vagy csak rohangál, nem lehet leállítani.
4. Ha született vezető, parancsolgatni kezd, szervezi a csoportot, mindennek az élére áll, így próbálja kontroll alatt tartani a történéseket.
5. Ha van már egy kis gyakorlata a felnőttek és a gyerekek világában a gondozóhoz/óvónénihez szaladgál minden kis problémával, “árulkodik”, vagy csak folyton a gondozók közelében sertepertél, a gyerekek nem érdeklik.
6. Ha nagyon nem tud mit kezdeni a helyzettel, sztrájkba fog, nem megy el vécére a bölcsiben, nem eszik a bölcsiben, nem alszik a bölcsiben stb.
7. Nem ritka megküzdési stratégia az sem, hogy a kisgyerek összebarátkozik a csoport legrosszabb gyerekével. A viszonyuk persze felemás. Ha fiúk, néha összeverekszenek, ha lányok, összevesznek és halálosan megsértődnek egymásra, jön a “nem vagy többé a barátnőm”, aztán másnap megint lelkesen játszanak együtt. Az erősebb néha elveri a gyengébbet, aki emiatt fél tőle, másnap mégis megint odacsapódik, kialakul az ambivalens kötődés (félek tőle, mégis vele vagyok).
Ha megkérdezzük a gyereket arról, milyen volt a bölcsi, talán azt mondja, jó volt (gyakran azért, mert még nincs szava elmondani azt, amit igazán érez és azért is, mert a kisgyerek annyira a jelenben él még, hogy képtelen pontosan visszaidézni és kifejezni, hogyan érezte magát fél nappal azelőtt), a gondozók talán arról számolnak be, hogy jó gyerek volt, azonban a viselkedése többet árul el arról, hogy tényleg jól érzi-e magát, valóban megtalálta-e a helyét.
Sokan azt hiszik, ha a búcsú könnyen megy, nincs semmit gond, jól elvan az bölcsiben a gyerek és fordítva, ha nagy sírás van búcsúnál, akkor biztosan utálja az bölcsit is.
Pedig önmagában ez semmit nem mond arról, mi történik nap közben: a gyerek a reggeli indulásnál a kötöttség ellen “lázad”, a búcsúnál pedig az elválás miatt sír.
Mindez nem csupán viselkedési probléma, nem arról van szó, hogy le kell szoktatni erről a gyereket és meggyőzni, hogy érezze jól magát a csoportban. A háttérben a gyermek bizonytalansága áll.
A kicsik a biztonságérzetet a kötődésből nyerik, ha nincs akihez kötődhetnek, eltévednek a világban, mert nincs kapaszkodó. Kezdetben a gondozóhoz kötődnek és csak később (jellemzően 3-4 éves kortól) tudnak kötődni a társakhoz is. A bölcsődéskorú kicsik egy része fél a vele egykorúaktól (mert ők még kiszámíthatatlanul viselkednek), viszont könnyebben kötődik a nagyobbakhoz, ezért az ilyen gyerekeknek könnyebb beszokniuk vegyes életkorú közösségbe.
A legjobb, ha a gondozó/óvónéni érzi, érti ezt és ő maga tud lenni a kapaszkodó.
De amíg ez nem valósul meg, kellenek az egyéb kapaszkodók:
– egy plüssállatka, akit anya minden reggel megkér, hogy vigyázzon egész nap a kicsire és délután mesélje el, mi történt,
– anya valamelyik tárgya, amit magával vihet,
– otthonról valami kis apróság, játék, ami ott lehet vele,
– kedvenc vigasztárgy, amit már használ a kicsi (cumi, rongyi stb.),
– volt olyan ismerősöm, akinél egy kis játéktelefon segített, amin “fel lehetett hívni anyát”,
– egy “varázsige”, amit el lehet mondani, ha szomorú,
– mesék, amik arról szólnak, hogyan kell kezelni a bölcsődei/óvodai helyzeteket.
Van, hogy végül a csoportváltás a megoldás, hiszen a csoportdinamika is hatással van a gyerek viselkedésére.
Lehet, hogy egy erőteljesebb, sok hangos, nyüzsgős gyerek közötti csoportban szorong a kicsi, míg egy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb csoportban kivirul és megtalálja a helyét.
Valójában nem csak időleges problémáról van szó, nem azt kell megoldani, hogy “jó” legyen a gyerek azt oviban.
A bölcsiben/oviban ugyanis azt tanuljuk meg, hogyan viselkedjünk közösségben, hogyan viszonyuljunk másokhoz, hol van a helyünk a többiek között. Ez az első élményünk arról, hogyan lehet érvényesülni közösségben és visszük magunkkal.
Gyakran látom felnőtteknél, hogy úgy viselkednek másokkal, mint a magukra hagyott bölcsisek. Senki nem mondta nekik, hogy új társaságba érve nem verekszünk (szavakkal sem), nem fitogtatjuk az erőnket, nem nyomjuk le a másikat, nem parancsolgatunk mindenkinek, nem kezdünk el minden apró sérelemre rögtön védekezni…
Hát ez a nagy felelősség ebben: hogy a rossz beidegződéseket a gyerek viszi tovább és felnőttként is “úgy marad”. Kicsit finomodik az eszköztára, manipulatívabb lesz, többet harcol szavakkal, de a stratégiák megmaradnak.
És ezen csak azzal lehet változtatni, ha olyan felnőttek, szülők, nagyszülők, pedagógusok veszik körül a gyerekeket, akikhez bátran fordulhatnak, akik meghallgatják őket, akikre támaszkodhatnak addig, ameddig nem tudnak igazán magukra támaszkodni.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
