Nemcsak a szakemberek, hanem a kismamák is egyszerűen ki tudják kalkulálni a kisbaba születésének időpontját. Ugyanakkor jó tudni, hogy az újszülöttek mindössze 5%-a érkezik pontosan a kiírt napon.
Szerző: HelloBaby magazin
Végre elérkezik a várva várt pillanat, és a terhességi teszten végre kirajzolódik a második csík is! Izgatottan előrelapozunk a naptárban… Vajon mikor jön világra?
A magzat egészséges fejlődésének nyomon követése érdekében a szülészorvos számára kifejezetten fontos a körülbelüli születési dátum mihamarabbi megállapítása a terhesség első harmadában, de azt is hozzá kell tenni, hogy lehetetlen előre meghatározni a pontos születési dátumot. Ráadásul az újszülöttek mindössze 5%-a születik a kiírt napon.
Miért az utolsó menstruáció az irányadó?
A nőgyógyász szakorvos általában már az első terhesgondozáson, egy egyszerű számítással megállapítja a szülés várható időpontját – az utolsó menstruáció első napjától számolva kikalkulálja a magzat korát. „Na de miért nem az ovuláció (peteérés) napjától számolnak a szülészek, hiszen a megtermékenyülés is ezekre a napokra korlátozódik?” – teszi fel jogosan a kérdést számos várandós kismama. Az ovuláció ugyanis a menstruáció első napját követő körülbelül második héten jelentkezik.
A plusz két hetes kalkuláció kissé zavaró lehet a várandós nők számára, az orvosok mégis ezt a bevált számítást alkalmazzák a terhesség előrehaladottságának, illetve a magzat korának megállapítására – a gyermek kihordására 40 hetet számolnak. A terhesség normál időtartama egyébként 38-42 hétig terjedhet, bár a 41. héten a túlhordás esetleges veszélyei miatt Magyarország legtöbb szülészetén intenzív megfigyelést alkalmaznak, vagy megindítják a szülést.
Számold ki, mikor szülsz!
Bárki ugyanolyan pontosan ki tudja számolni gyermeke születésének várható időpontját, mint a nőgyógyászok.
• Az utolsó menses első napjától számítsunk 40 hetet, vagy 280 napot. Ez a terhesség átlagos időtartama. (Ha például az utolsó menstruációd augusztus 1-én kezdődött, lapozz előre a naptárban 40 hetet, így május 8-ra esik a szülés várható körülbelüli időpontja.)
• Azok a nők, akik tisztában vannak utolsó ovulációjuk pontos időpontjával (mert például nyomon követték testhőmérsékletük változásait, ovulációmérő eszköz segítségét vették igénybe vagy IVF módszerrel estek teherbe, és ismerik a megtermékenyülés pontos dátumát) az ovuláció napjától 38 hetet számoljanak előre, azaz 266 napot.
• Az orvosok szerint a legegyszerűbb számítás, ha az utolsó menstruáció első napjától visszaszámolunk három hónapot, majd ehhez a dátumhoz hozzáadunk hét napot. (Ha például szeptember 12-én volt az utolsó menstruációd első napja, számolj vissza három hónapot, így eljutsz június 12-ig. Adj hozzá még hét napot, így jelen példa szerint a gyermek születésének várható időpontja június 19-ére tehető.)
Miért hasznos a korai ultrahang vizsgálat?
Nem probléma, ha nem tudjuk pontosan, mikor volt az utolsó menstruáció (vagy ovuláció). Ultrahang vizsgálat során a rutinos szakorvos viszonylag könnyen meg tudja határozni a magzat korát. A terhesség első harmadában – mikor az embrió még túl kicsi ahhoz, hogy a kismama hasán keresztül jól kivehető képet mutasson – hüvelyi ultrahangot alkalmaznak. Az ultrahangot kezelő szakember az embrió méretei alapján meg tudja állapítani a magzat születésének várható dátumát. Ultrahang vizsgálatot természetesen a várandósság későbbi szakaszaiban is végeznek, de minél fiatalabb a terhesség, annál pontosabban meg lehet állapítani a születés dátumát.
A második harmadban már plusz-mínusz tíz nap eltérés is előfordulhat, míg a harmadik harmadban ezen eltérés mindkét irányban akár már tizenöt napig is terjedhet.
Ritka az óramű pontosság
A szülés körülbelüli dátumát érdemes rugalmasan kezelni, már csak azért is, mert a valóságban húszból csupán egy kismama szül pontosan a kiírt napon. A kiírt nap előtt vagy után egy héttel viszont tízből kilenc kismama siet izgatottan a szülőszobába.
Miután tehát nagy örömmel bekarikáztuk a naptárban az előre kiszámított piros betűs ünnepnapot, készüljünk fel arra, hogy egy pár héttel előbb vagy később jön világra az életünket gyökeresen megváltoztató kis trónörökös.
Mi a helyzet az ikrekkel?
Ikerterhességek esetén a fenti adatok lényegesen eltérő képet mutatnak, hiszen az egyszerre több babát kihordó kismamák túlnyomó többsége koraszülötteket hoz világra. Kettes ikrek általában 37 hétig, hármas ikrek pedig mindössze 34 hétig maradnak a biztonságot nyújtó anyaméhben.
9 HÓNAP – Szükséges alapinformációk a terhességről, szülésről és a babaápolásról