Sokan az év minden szakában szeretnek úszni, vízben relaxálni, hiszen a víz csodálatos közege már önmagában is számtalan pozitív hatással bír. Szerencsére a várandós kismamáknak sem kell lemondaniuk erről, emellett a vízben végzett torna, a vízi szülésfelkészítő foglalkozások új, izgalmas élményekkel gazdagíthatják őket és a pocakban lévő babájukat.
Szerző: Steinbachné Kapás Gabriella gyógytornász-fizioterapeuta, pre-és posztnatális tréner
Ma már Magyarországon is nagyon sok helyen elérhetőek kifejezetten kismamáknak szóló vízi foglalkozások, aquafitness vagy Aquanatal néven találhatjuk meg őket. Testünknek több mint a fele alapvetően víz! Ráadásul kisbabánk is magzatvízben lubickolva tölti élete első hónapjait, mielőtt világra jön. A vízzel való kapcsolatunk tehát alapvetően igen szoros és mély, mindenképp érdemes kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Mit ad nekünk és hogyan érvényesülnek pozitív hatásai?
Pozitív fizikai hatások
Nézzük elsőként a víz fizikai hatásait: a felhajtóerő nyomán a vízbe merülő test súlya csökken, így könnyebben mozoghatunk. Ugye, máris jól hangzik? Természetesen általánosan betartandó szabály, hogy a betöltött 12. hetet követően érdemes folytatni a mozgást vagy belekezdeni. A várandósság elején, illetve a vége felé teljesen más élményt nyújtanak a vízi foglalkozások, érdemes tehát ezt a műfajt is már az első időszakban kipróbálni. A hidrosztatikai hatás segít az egyensúlyi helyzet fenntartásában, élénkíti a nyirokkeringést és az anyagcserét.
A víz csodálatosan segít tehermentesíteni az ízületeket, illetve görcsoldó hatása is van. Az az igazság, hogy már csak a vízben tartózko- dás is számos pozitív élettani hatást idéz elő a szervezetben, de ha úszni támad kedvünk, vagy vízi tornához csatlakozunk, sokszorosan élvezhetjük az előnyös, könnyebbséget és felüdülést adó élményeket.
Tehát aki arra gondol, hogy a vízi torna csak lazulós lubickolás, próbáljon ki bátran egy fitnesz jellegű órát, és megláthatja: remekül meg tudja dolgoztatni az izomrendszert. Márpedig várandósság idején ez sem elhanyagolható szempont. A közegellenállás fokozza a bőr és a bőr alatti kötőszövet keringését is. És ez még mindig nem minden!
További előnyök
A vízben való mozgás fejleszti a testtudatot, stimulálja a vesztibuláris (egyensúlyozó) rendszert, valamint a téri orientációt; mindezek mellett a belső szervek működését is támogatja. Csupa olyan terület, ami a várandósság idején támogatásra szorul!
Csodás, nem? Ráadásul a pszichés, lelki eredetű problémák, nehézségek oldásában is segítségünkre lehetnek a vízi foglalkozások.
Nem kell aggódni!
Olyan várandósok számára is szuper élmény lehet a kismamáknak tartott vízi torna, akik esetleg nem túl magabiztos úszók, illetve akik nem jártak korábban úszni, mivelhogy ezeket az órákat nem mély vízben tartják. További plusz pont, hogy a működtetők a víz minőségére és a csoportlétszámra is kiemelten figyelnek.
Akár egyéni vagy páros foglalkozásokra, kifejezetten szülésfelkészítőre is lehet menni. Ha valaki vízben szülést tervez, extra különleges élmény lehet számára ilyen módon a vízzel való kapcsolódás, ismerkedés. A vízhőmérséklet a foglalkozásokon és az úszáshoz általában 32-33 °C-os, hidroterápián és kismamaórákon viszont inkább 34-36 °C-os, így a fázósabbaknak sincs okuk izgulni.
Azok a kismamák, akik nőgyógyászati okok miatt aggódnak, felfázástól, fertőzésektől tartanak, konzultáljanak nyugodtan a kezelőorvosukkal. Elég egy kis odafigyelés, és semmiféle gondot nem fog a vízi torna, az úszás, a medencézés!
SZÜLÉS-SZÜLETÉS
Szülés, születés – szülésre való felkészüléstől egészen a gyermekágyas időszak lezárultáig!
LAPOZZ BELE KÜLÖNSZÁMUNKBA!