Gyermekeinken gyakran láthatjuk, hogy úgy bánnak a körülöttük lévőkkel – testvérrel, szomszéd kislánnyal –, de a plüssállataikkal, babáikkal is, ahogy mi bánunk velük. Nemegyszer halljuk vissza tőlük a saját mondatainkat. Javarészt rajtunk, az általunk adott mintán múlik, hogy ezek a visszajelzések örömteliek, vagy esetleg aggodalomra adhatnak okot.
Szerző: Pákhné Fekete Alexandra újságíró
A gyerekek folyamatosan, önkéntelenül, észrevétlenül másolják a szülői mintákat. Megfigyelik, hogyan reagálnak a szülők egyes helyzetekben, hogyan szólnak egymáshoz, milyen a problémamegoldó készségük – hogy ezt a tudást saját maguk is hasznosíthassák. Már babaként is részesei szociális kapcsolatainknak, párbeszédeinknek, közben élményeket raktároznak és tanulnak.
Később ez a kör bővül: ahogy egyre több szociális kapcsolatuk alakul ki, mintává válik számukra az őket körülvevő többi felnőtt – az óvó néni, a tanító néni, de a testvérek, a további családtagok, a barátok is.
Miként adhatunk jó példát?
Nagyon fontos megértenünk és elfogadnunk, hogy gyermekeink akaratlanul is követik az általunk nyújtott mintát. Kiskorukban is, amikor még nem gondolnánk, hogy egyáltalán észreveszik, ha a szavunk, az akaratunk nem áll összhangban a tetteinkkel. Pedig nagyon is észreveszik! Jó, ha a szülőként már előre megegyezünk egymás között a fő nevelési és életviteli elvekben. (Persze ezt közös megegyezéssel, a család aktuális helyzetétől függően mindig lehet, és érdemes is alakítani.) Az egyes szerepeken belül is jó, ha megbeszéljük, kinek milyen feladatai vannak. Apa, aki dolgozik, milyen mértékben vesz részt a gyermekek nevelésében? Hogyan működik közre a háztartási munkák végzésében? Pontosan melyekben?
Milyen családi programok legyenek a hétvégén, hogy pihenésre és közös kikapcsolódásra is jusson idő? Fontos az is, hogyan kezeli a család a konfliktusokat, milyenek a megoldási módok. Lehet-e, szabad-e a problémákat felhozni, kimondani? Milyen következményekkel jár ez? Lesz-e belőle vita vagy veszekedés, és az meddig fajul? Milyenek a békülési módok? Hogyan reagálunk a felmerülő gondokra, legyen az egy eltört pohár vagy egy rossz osztályzat?
Így kezdjünk hozzá
Az evés látványos dolog, és ha változtatni akarunk szokásainkon, akkor érdemes például ezzel kezdeni. Ha szeretnénk, hogy jó evő, zöldséget-gyümölcsöt szerető gyermek váljon a csemeténkből, akkor nem elég, ha erre megpróbáljuk rávenni őt, sőt az sem, ha ezeket az ételeket tesszük a tányérjára. Ugyanilyen lényeges, hogy közben mit lát tőlünk. Mi is főzeléket eszünk husival? Vagy egyedül kell ennie, mi pedig később rendes ebéd helyett csipszet eszünk csokival? Egyáltalán: megadjuk a módját az ebédelésnek, vagy rohanás közben kapunk be pár falatot? Jó mintát adunk azzal, ha együtt leülünk, ha közösen étkezünk, ha sok zöldséget-gyümölcsöt fogyasztunk, ha sokszor iszunk napközben vizet.
Hibázni is szabad!
Egyikünk sem tökéletes szülő, és ez teljesen rendben is van így. Ha hibázunk, az nem jelenti azt, hogy mindent véglegesen elrontottunk. A gyerekek nagyon rugalmasak, és sokra értékelik a javító szándékot. Sohasem késő változtatni a rossz szokásokon, viselkedésmintán!
Természetesen az is előfordulhat, hogy egyszer-egyszer túl hevesen reagálunk egy problémára, vagy rájövünk, hogy eddig akaratunk ellenére máshogy viselkedtünk egy adott helyzetben, mint ahogyan azt jónak gondoljuk.
Merünk-e, tudunk-e, próbálunk-e változtatni magunkon, a hozzáállásunkon, a szokásainkon, ha valami nem jól működik? Csak így, hibáink vállalásával és jóra törekedve tudunk gyermekünknek olyan mintát nyújtani, melynek segítségével ő is könnyebben válhat önazonossá, önmagává.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.