Ha az elmúlt kilenc hónapot azzal töltöttük, hogy felkészítsük négylábúnkat az új családtag érkezésére, és az első találkozás jól ment, az jó jel, de ez még csak a kezdet! A kutyusunk és a kisbabánk közti kapcsolat idővel változni fog. Ahogy telik az idő, új örömökkel és új kihívásokkal kell szembenéznünk. Mindig figyeljünk az interakciókra, és korrigáljuk a helytelen viselkedést, akár a babáról, akár a kutyáról van szó.
Az első szituációk, amikkel találkozni fogunk, ahogy a bébi növekszik:
Az újszülött és a sírás
Egy kisbaba új illatokat és hangokat hoz az otthonunkba, melyek közül a legaggasztóbb talán a sírás. Kutyusunk átveheti a babától érkező energiát, és ha a kicsi hangos, nyugtalan, akkor kedvencünk is idegessé és szeszélyessé válhat, illetve elkezdhet ugatni. Ez a reakció elsőre lenyűgözőnek tűnhet, ha azt gondoljuk, hogy bundás barátunk is a bébi miatt aggódik, de azért egy idő után rá kell jönnünk, hogy ez így nem túl jó. A rendszeresen ugató kutya felébresztheti az alvó csecsemőt, és éjjel nem csak a mi nyugalmunkat, de akár a szomszédot is zavarhatja.
Ha már a kisbaba érkezése előtt gyakran hallott négylábúnk gyermeksírást – például, mert lejátszottunk neki ilyen hanganyagokat – akkor valószínűleg nem lesz gond. De segíthet az is, ha éjszakára olyan helyre zárjuk el kutyusunkat, ahova nem hallatszik be a babasírás. Az egyik legjobb, amit tehetünk ebben az időszakban, hogy minden nap együtt megyünk el sétálni, mi, a bébi, és az eb. Ez amellett, hogy segít elfogadtatni a kutyával a baba jelenlétét, kedvencünk felesleges energiáit is le tudja vezetni közben, ami egy nyugodtabb háziállatot eredményez.
Az ülő gyermek és az ennivaló-tolvaj
Ha kisbabánk már képes ülni, akkor mostanra valószínűleg fincsi püréket fogyaszt, és épp kezdünk vele átszokni a szilárdabb falatokra. Kutyusunk elég hamar felfedezi majd, hogy egy kis ugrabugrálást és kunyerálást követően neki is juthat némi harapnivaló, és gyermekünk valószínűleg ezt élvezni is fogja, ami miatt nehezebb lesz leállítanunk kedvencünket. Fontos, hogy már ilyenkor megtanítsuk mindkettőjüknek, hogy, amit a baba eszik, az a kutyusnak nem való. És ez fordítva is így van, de erre majd akkor kell figyelnünk, amikor gyerkőcünk elkezd mászni.
A mászó és a tesztalany
Amikor a baba már remekül mászik, akkor még inkább résen kell lennünk, egy pillanatra sem hagyhatjuk magára kutyánkkal. Meg kell tanítanunk a gyermeknek, hogy szelíden kell bánni az állattal, nem szabad belemarni, meghúzni a farkát, stb. A kicsi ilyenkor még nem érti meg, ha azt mondjuk, hogy ez fáj a kutyusnak. Egyszerűen csak annyit mondjunk, hogy „nem”, és mutassuk meg neki, hogy milyen a helyes közeledés, simogatás. És persze bundás pajtásunknak is meg kell tanulnia, hogyan kell viselkednie a babával szemben. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl izgatott a gyermek jelenlétében, mindig próbáljuk meg lenyugtatni.
A sétáló és a buldózer
Miután gyerkőcünk megtette az első lépéseket, hamarosan szaladgálni fog. El kell érnünk háziállatunknál, hogy ilyenkor is relaxált legyen, mert ha ő is futkosni és játszani kezd, könnyen fellökheti a gyermeket. Fontos, hogy, ha a kicsi elesik az eb miatt, ne legyünk dühösek, mert negatív energiánk kihat a babára és a négylábúra is. Próbáljunk meg nyugodtan reagálni a kellemetlen szituációkra is, és a pozitív megerősítés elvét alkalmazni.
A totyogó és a játszópajtás
Amikor a gyerek már stabilan áll és járkál, jöhet a közös játék. Persze csak akkor, ha kutyusunk nem irigy a játékszereire. Szerezzünk például egy puha labdát, amit a csöppség el tud hajítani az ebnek. Ha megvan, kérjük meg kedvencünket, hogy üljön le, gyerkőcünket pedig biztassuk arra, hogy dobja el a labdát. A játékszer valószínűleg nem fog messzire repülni, mégis szinte biztos, hogy mindkét fél élvezni fogja a közös mókát.
Ha minden szakaszban kézben tartjuk az irányítást és megfelelően neveljük kisbabánkat, valamint kiskutyánkat is, akkor nagy eséllyel minden rendben lesz, és igazi barátság fog kialakulni közöttük.
