Emlékszem, amikor a férjemmel elhatároztuk, hogy belevágunk a „babaprojektbe”. Elképzeltem, ahogy egy sétálóutcában tologatom az alvó kisbabámat, majd egy hangulatos kávézóban megiszunk egy kávét a tavaszi napsütésben a barátnőmmel. Négy évvel és három gyerekkel később ez az álom már nagyon távolinak tűnik…
Szerző: Bérczes Judy blogger, Utazóanya
Tudatos és tervező
Tudatos és tervező emberként maximálisan fel akartam készülni a várandósságra, a szülésre és a babázásra. Könyveket szereztem be, Excel fájlban vezettem a teendőket, vizsgálatokat, a babakelengyelistát, applikációkat töltöttem le a telefonomra. Hatalmas volt az öröm, amikor pozitív lett a tesztem. Alig vártam, hogy szétkürtölhessem a világnak a csodát.
Ember tervez…
Akkor még nem tudtam, hogy pár hét múlva nemcsak a terveim dőlnek össze, de az elveimet is rohamtempóban fogom szép sorjában feladni. Az első orvosi vizsgálaton az orvos azonnal megállapította, hogy ketten vannak a pocakomban! Hogy micsodaaaa? Az nem lehet! De, Önnek ikrei lesznek. Ez volt az első dolog, ami teljesen másképp alakult, mint ahogyan elterveztem. Minden könyvet, amit addig olvastam, félreraktam, és helyükbe léptek az ikres életről szóló írások. Még mindig azt hittem, ha felkészülök, minden a terveim szerint fog alakulni. Persze volt, ami úgy alakult, ahogyan szerettem volna.
bár az éjszakákon lett volna mit javítani.
Egy kislány érkezett
A második várandósságom elején kicsit megnyugodva vettem tudomásul, hogy ezúttal egy baba van a pocakomban. Később azt az örömhírt is megkaptuk, hogy két fiú után kislány érkezik hozzánk, aki ráadásul teljesen egészséges. Újabb terveket szőttem, mint aki nem tanult az eddigiekből. Végre átélhetem azt a nyugodt babázást, amit az ikrekkel nem tudtam! Az ikrek majd bölcsibe járnak, én meg a kislánnyal elleszek otthon.
Tervek és a valóság
Ez a tervem is több oldalról megdőlt. Először is, a kisbaba születése előtt berobbant a Covid első hullám, minden bezárt és otthon kellett maradni.
Ez azzal jár, hogy a gyógyszerrezisztens, elhúzódó epilepsziás rohamaihoz rendszeresen mentőt kell hívnunk, nem vihetjük ki a napra, és úgy általában: védeni kell, mint egy porcelánbabát. Emellett az értelmi és mozgásbeli fejlődése is lelassulhat, és senki sem tudja, mi vár rá a jövőben. Mondanom sem kell, hogy ez nem szerepelt a terveim között. Tudom, az én esetem nem mindennapi.
És hogy mit tanultam ebből?
Rugalmasságot és elengedést! Rájöttem, hogy felesleges kontrollálnom minden egyes lépést, mert nem ez a lényege az anyaságnak. Lehetnek terveink, de a baba igénye (és a család minden tagjáé) is legalább annyira fontos. Csak reménykedhetek, hogy este elalszik a babám, amikor én szeretném, de ha épp jön a fogacskája vagy növekedési ugrása van, felesleges küzdeni ellene. A picik szeretetre, törődésre és elfogadásra vágynak. Ha mi is elfogadjuk, hogy ez a lényeg, és nem a tervek szigorú betartása, sokkal türelmesebb anyukák lehetünk, és sokkal harmonikusabb, békésebb családi életet élhetünk.
oda vezet, és nekem is bőven van még miben fejlődnöm: nagyon is megéri ezért küzdeni!
9 HÓNAP – Szükséges alapinformációk a terhességről, szülésről és a babaápolásról
