Hat év és egy kisbaba születésének története. Egy párkapcsolat két szemszögből…
Szerző: Sződy Judit pszichológus
Feri: Mindenképpen szerettünk volna gyermeket, ezért az újabb kezelést megelőzően megbeszéltük, hogy amennyiben nem járunk sikerrel, az örökbefogadás irányába is elindulunk.
Ez volt az első olyan alkalom, hogy úgy indultunk neki, ő azt mondta, száz százalékig biztos benne, hogy most sikerülni fog. Két embriót ültettek be, míg három került lefagyasztásra.
A beültetés után két nappal nyaralni mentünk. Kamasz keresztlányunkkal vágtunk neki. Voltunk fesztiválon, sokat sétáltunk, úsztunk, nagyokat ettünk, de sok pihenés is belefért. Aztán a szabadság felénél nagyjából egy hét után Eszter éjszaka felébredt, és mocorgott az ágyban, amire én is megébredtem. Azt mondta szurkál a pocakja, olyan mintha megjönne a menstruációja. Nehéz pillanat volt. Talán újra… De nem, nem volt szó menstruációról. Az érzések megmaradtak. Hazaérkezésünk után tesztelés. POZITÍV! Hatalmas öröm, de egyben félelem is. Vajon most minden rendben lesz? Jó helyen ágyazódik be? Teltek a napok, szinte naponta teszteltünk. Egyre erősebb jelek. Aztán egy hét után újra barnás folyás. Azt hittük újra gond van. Rohantunk a nőgyógyászhoz. Az ultrahangon csak egy nagyon pici felritkulás volt látható. Azt mondta az orvos, nézzük meg két hét múlva, és közben Eszter szedje a sárgatest-hormont. A következő UH-n már volt petezsák, minden rendben volt. Örömmámor. Most sikerülni fog!
Eszter: Aztán egyszer csak vérezni kezdtem. Kiderült, hogy kialakult egy kis vérömleny a méhemben, ezért feküdnöm kellett: nehogy lesodorja az embriót. Csak egy babánk tapadt meg, de ő nagyon kapaszkodott.
Feri: Hamarosan a nemét is megtudtuk. Kérdezte ugyan a nőgyógyász, hogy beszéljünk-e a neméről, de egyszerre kiáltottunk fel: „Köszönjük, nem kell, mi is látjuk. Kisfiú lesz. Vicces helyzet volt. A második trimeszter második fele azt mondhatom boldogan telt. Elmúltak a panaszok, megszűntek a nehezítő tényezők, élvezni tudtuk a babavárást.
Eszter: A huszonhatodik héten egyszer csak elöntött a vér, Mint egy mészárszék, úgy nézett ki körülöttem minden… Az egyetemi klinikán feküdtem két hétig, kiderült, hogy levált a lepény egy része, de szerencsére visszatapadt.
Otthon már nem volt kötelező feküdni, de sokat pihentem.
Feri: Aztán elérkezett a szülést megelőző nap 2016. március 30. Eszternek be kellett mennie a kórházba. Egyedül voltam otthon azon az estén. Nagyon izgatott voltam, hogy mi vár ránk a következő napon. Ugrás az ismeretlenbe. A szülés napján már hajnalban felébredtem, nem is tudtam visszaaludni. Hétkor már bent voltam a kórházban. Fél tízkor vitték be Esztert a műtőbe, én pedig a műtőfolyosón vártam.
Az azóta eltelt idő pedig csodálatos érzelmi hullámvasút a fáradtság és boldogság határán.
Eszter: Régen gerincműtétem volt, ezért nem szülhettem természetesen, és spinális érzéstelenítést sem kaphattam. Altatásos műtét volt. Nem féltem, mert már sokszor altattak. Megérkezett Beni. Ezt nem tudom leírni, hogy akkor és azóta milyen boldogságban élünk. Feri is szinte repked. Régen azt mondta, hogy legszívesebben óvóbácsi szeretne lenni, de másképp alakult. Most van egy fiunk, akit imád.
Feri: Így hát az első utunk végére értünk. Hogy miért az első? Mert úgy érzem, kisfiunk nem marad egyedül!
Írásunk első részét itt olvashatod:
