El kellett távolodnunk, hogy újra találkozzunk

Olvasási idő: 5 perc

Eszter és Ferenc most egy öt hónapos kisbaba boldog szülei. Benedek hat évvel azután született, hogy a vágy megfogant bennük. Ez egy lombik történet – két hangra.

Lejegyezte: Sződy Judit

Eszter
„Azon gondolkodom, hogy hogy tudnám úgy elmesélni a történetünket, hogy mindenkit arra biztassak: ne adják fel! Nekünk aztán kijutott hullámhegy és hullámvölgy jócskán, de nem bánom!
Két év ismeretség után 2010 januárjában döntöttünk úgy, hogy gyereket szeretnénk. Nyolc hónap alatt nem jött össze, így elmentünk az alapvizsgálatokra. De mire megkaptuk volna az eredményeket, akkor már volt egy pozitív tesztem.

Csakhogy kiderült, hogy méhen kívüli a terhesség, és a jobb petevezetéket el kellett távolítani.

Ez után három hónapot kihagytunk.”

Feri
„2011-ben a nyári szabadság és költözés után futottunk újra neki életünk projektjének, bíztunk benne, hogy ezek a változások is segíteni fognak.

Elkezdtünk természetgyógyászhoz járni, amiben én nem nagyon hittem az elején, de ahogyan telt-múlt az idő egyre jobbnak tartottam ezt a döntésünket. Őszre aztán ismét próbálkoztunk, és úgy tűnt sikerrel jártunk.

Aztán a pozitív teszt után néhány nappal jöttek a jelek, amik arra utaltak, hogy valami nincs rendben. Én próbáltam nyugtatni Esztert, hogy ez nem ugyanaz a helyzet, nem járhatunk kétszer így, de ő biztos volt benne, hogy ismét rossz helyen tapadt meg a picúr. Sajnos igaza lett. Újabb műtét, újabb csalódás, újabb nehéz időszak következett. Itt fontos volt mindkettőnk számára, hogy a második petevezetőt ne vegyék ki.”

Eszter
„Már szívhang is volt, de sajnos az embrió a bal petevezetőmben tapadt meg. Az orvosom megmentette ugyan a petevezetéket, de az elzáródott. Már tudtuk, hogy nem foganhat természetes módon kisbabánk, ezért fölkerestük a Kaáli Intézetet. Vállaltuk a négy inszeminációt, bár valahogy érzetük, hogy nem ez lesz a mi utunk, de adminisztratív szempontból meg kell történnie a lombikprogram megkezdése előtt.”

Feri
„Engem a kezelések megkezdésétől egy elv vezértelt: mivel hormonokról van szó, a kezelések befolyásolhatják Eszter életét mind fizikailag, mind lelkileg. Emiatt csak addig megyünk ezen az úton, ameddig Eszternek ez még komfortos, és érzi magában az erőt.

Megbeszéltük, hogy a legfontosabb az életünkben jelenleg a leendő gyermekünk, ezért fontos a nyugodt környezet, a stresszmentes élet. Eszter felmondott a munkahelyén, és így indultunk neki a kezelésnek.

Nagy reményekkel, teli pozitív gondolatokkal vágtunk bele. Az első injekciók beadása, az ezek okozta változásokra való felkészülés forgott a fejemben.
A kúra végén, és a peteleszívásokat követően megtörtént a megtermékenyítés. Két nap múlva telefonálhattunk, hogy megtudjuk, sikerült-e. Ez volt számomra az első nehéz pont a kezelések során. Vajon az általam adott minta megfelelő lesz? Vajon megtermékenyülnek? Ha meg is termékenyülnek, megfelelően kezdenek el fejlődni? Mindhárom kérdésre igen lett a válasz. Ez nagy öröm volt. Elmentünk hát a beültetésre. Furcsa érzés volt, a csészében mikroszkópon keresztül nézni a kis „emberkéket” akik belőlünk jöttek létre, és ha minden jól alakul negyven hét múlva itt lesz/lesznek velünk.
Két hét múlva kellett tesztet csinálni, hogy megtudjuk, megtapadtak-e.”

Eszter
„Sajnos kiderült, hogy hiába volt, hogy felmondtam, pihentem, sportoltam, csak magamra figyeltem, az első lombik nem sikerült… Az ágyban összebújva sírtunk. Mindketten összetörtünk… Megbeszéltük, hogy egy darabig nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Mind a ketten azt csináljuk, amitől jól érezzük magunkat, ami rólunk szól. Feri kézilabda játékvezető-képzésre járt, én pedig gyógy- és sportmasszőr lettem. Nagy váltás volt ez ahhoz képest, hogy közgazdászok vagyunk, és bankban dolgoztunk. Nagy lendülettel vetettük bele magunkat az új életünkbe, de ezzel el is távolodtunk egymástól.

Eltelt egy év, és úgy döntöttünk, megújítjuk a kapcsolatunkat.”

Feri
„Ahogyan telt az idő úgy találtunk vissza egymáshoz, és mondhatom, hogy a kezdeti érzelmi szintre sikerült a kapcsolatunkat felturbózni. Eszter teljes mellszélességgel állt a folytatás mellett, amiért nagyon hálás voltam neki.

Körülbelül két év telt el mire újra belefogtunk a kezelésekbe. Újra végigmentünk a kezdeti vizsgálatokon, újra hasonló eredménnyel. Egy új dolog merült fel, az egyik hormonszint alacsony lett, amivel addig nem volt gond.

Azt mondta az orvosunk, hogy nem lett volna szabad ennyit várni, mert lehet, hogy ez már gondot fog okozni a stimuláció során. Itt elgondolkodtam, hogy jól cselekedtünk-e? Hogy hogyan lehetett volna az elmúlt időszakot máshogyan megélni. Nem jöttem rá, mit tehettem volna másként.”

Eszter
„Az újabb vizsgálatokon kiderült, hogy a progeszteron-szintem nem igazán jó, és a petefészekhormon sem. Megkezdték a hormonkezelést, utána volt két beültetés, de sajnos nem sikerült. Mindenki folyton sajnálkozott, ez nagyon rossz érzéssel töltött el.”

Feri
„Az újabb beültetéseknél már máshogy álltam hozzá. Most már több információval rendelkeztünk arról, hogy mire kell figyelni, mik lehetnek a jelek. Próbáltam Esztert figyelni, látok-e rajta valami olyat, amit eddig, mond-e valamit arról mit érez másként, mint eddig. Eltelt a két hét a tesztig, és kiderült, hogy most sem sikerült. Ez is nehéz volt, de talán nem úgy, mint először. Ahogyan már említettem, megbeszéltük, hogy megyünk, amíg lehet. Tudtam, hogy van előttünk egy cél, amelyet követünk, amíg el nem érjük azt. Aztán újabb beavatkozás, újabb sikertelenség következett. Hasonló érzésekkel, mint előzőleg.”

Eszter
„Nyár elején jött egy nagyon érdekes fordulópont. Volt egy olyan érzésem, hogy most már elhiszem, hogy anya tudok majd lenni. Előtte mindig csak tettem a dolgom. Csináltam, mert azt kellett csinálni, a teherbe esés volt a lényeg.

De volt egy fontos pillanat. Akkor először képzeltem el, hogy baba van a háznál.

Kiságy, játékok, ilyesmi… „

Írásunk második részét itt olvashatod: