Tudni akarod, milyen hatással lesz a kapcsolatotokra a gyermek érkezése? Biztos? Én megmondhatom, de előre szólok: nem biztos, hogy olyan dolgokat fogsz olvasni, amilyeneket szerettél volna.
Szerző: Vadas János tréner és coach
A hullámvasút a legfinomabb hasonlat, ami eszembe jut arról, hogyan érzi magát a legtöbb ember, amikor gyermekének születése miatt megváltozik az élete.
Bizony, krízis!
De ennek így is kell lennie, ezért nevezi ezt a szakirodalom „normatív krízisnek”.
Illúziók és kíváncsiság
Ismert egy kutatás, ami párokat követett a randizástól az eljegyzésen, házasságkötésen, gyerekvállaláson át egészen addig, amíg a közös gyermek iskolába ment. A kutatók szerint a párok nagyon boldognak vallották magukat a randizástól a házasságkötésig. A nászút is csúcspont volt, de ahogy megérkezett a gyermek, az addig felfelé ívelő görbe megtört.
Hogy mikor lesz vége a mélyrepülésnek?
A görbe a 2. életév után lassú emelkedésbe fog és kb. akkor éri el a 0. szintet (tehát nem a boldogságot), amikor a gyermek iskolába megy.
Nézeteim szerint ez az illúziók miatt van így. A legtöbben ugyanis olyan mércével mérik a kisgyermekes életszakaszukat, mint amilyennel az előzőt mérték. Hogyan is tudna megfelelni a gyermekes élet a független és szabad fiatal felnőttkor elvárásainak? Sehogy!
Célszerű lenne tehát az illúziókat hiteles közbeszéddel helyettesíteni és közelebb kerülni a realitáshoz.
Elvárások és elengedések
A következő keserű pirula, amikor az ember szembe kerül a külvilág elvárásaival: legyél jó anya, legyél jó apa, feleség és férj, legyél jó szerető, jó társ, legyél áldozatos, alázatos, legyen mindened a család, legyél stabil kereső…
Az ember közben nem is hallja a saját belső hangját. A kapcsolatokat komolyan próbára tevő elvárás a tradicionális férfi-női szerepek leosztása is.
Kispapa-coachként, férfiként és apaként azt gondolom és hirdetem, hogy a férfiaknak újra kell gondolniuk a társadalomban betöltött feladataikat és lehetőségeiket. Számomra az egyik legnagyobb tanulás a párkapcsolatomban, hogy mennyi (el)engedésre van szükség. És hogy ebben is mennyi erő van. Aki rátalál erre, az képes bátor lenni. Olyan párkapcsolatot fenntartani, amelyben mindenki önazonosan lehet jelen, fesztelenül, felszabadultam és kiteljesedve.
Tradíciók helyett: rugalmasság
Előfordulhat, hogy valaki a sokadik boldog párkapcsolatát szabotálja tudat alatt, hiszen elvált szülők gyermeke, és úgy illik bele a családi mintába ő is, ha ugyanezt megismétli. Mások pont fordítva működnek: akkor sem válnak el, ha örökre megnyomorítják egymást, mert az értékrendjükbe ez a „szégyen” nem fér bele. Úgy gondolom, a világnak inkább az szeretetteljes engedékenységre és rugalmasságra lenne szüksége.
Teljesítési kényszer helyett: jelenlét
Akik túlélték az első két hullámvölgyet, akár sok-sok szeretetben eltöltött év után, azok nagyobb gyerekekkel, jólétben is azon kaphatják magukat, hogy unalmas a munka, kiveszett az intimitás, és a kellemesség langyos érzése ellenére valami nyomasztó szürkeség telepszik a hétköznapokra.
„Majd élvezzük az életet, ha nyugdíjasok leszünk… Már csak egy kicsit kell kibírni!”
Ki ne hallott volna hasonló mondatokat? Pedig valójában csak a jelenben lehetünk ott, életünk a pontszerű „mostok” hosszú láncolata.
Hogy mi lehet a megoldás? Tudatosság, őszinteség, nyitottság, a már említett rugalmasság, valamint a kíváncsiság, a türelem, a nagylelkűség, a bátorság.
És még egyszer: a szeretet.
Szerintem a szeretet az a „tool kit”, ami az irányíthatatlan sodrást életteli áramlássá változtathatja – a gyermeket nevelő párok számára is. Érdemes kipróbálni!
Ajánljuk még a témában:
