Felnőtt és szülővé vált egy olyan generáció, amelynek tagjaira jellemző, hogy gyerekkorukban még sehol nem volt a szülői tudatosság, a gyereklélektan ismerete, viszont a szüleik nagyon sokat dolgoztak, kevés idő és lehetőség volt a családnak úgy együtt lennie, ahogy az ma már természetesnek számít. Aki így nőtt fel, sok hiányt hordoz, ami természetesen később is visszaköszön.
Szerző: Tóth Zsuzsa családterapeuta, baranyfelho.hu
A kevéssé tudatosan nevelt, hiányokat hordozó gyermek szülővé válva nem akar a saját gyermekeinél hiányt, sérülést okozni, így a végsőkig elmegy abban, hogy hosszan magyaráz, igyekszik mindent megértetni velük, próbálja a lehető legjobban óvni és a középpontba helyezni őket. Eközben azonban elkövethet néhány olyan hibát, amelyeket jobb lenne elkerülni. Mire érdemes figyelni?
Mondjunk nemet is
Ha valaki mindent igyekszik megértetni a gyermekével, az alapvetően szuper. De sajnos, egy nagyon fontos lépés kimaradhat a magyarázatok közepette, mégpedig az, hogy a gyerekeknek időnként nagy szükségük van a nemre! Egy sima, egyszerű, magyarázat nélküli, határozott keretre, amit semmi sem ad meg egyszerűbben, mint a jó pillanatban, magabiztosan kimondott nem! Ha nemet mondunk és szülőként ahhoz tartjuk magunkat, akkor határt állítunk és biztonságot adunk. Amikor indulni kell a játszótérről, amikor nincs több mesenézés, amikor a gyerkőc kislapáttal üti a másik gyereket… Használjuk bátran a nemet!
Hagyjuk, hogy kipróbálja magát a játszótéren
Egyre gyakrabban látom, hogy a szülők mindenhol ott vannak a gyerekek mellett a játszótéren. Fent vannak a csúszdán, másznak a gyerek után a mászókán. Persze amikor először járunk egy játszótéren, amikor olyan játékra mászik fel a kicsi, ami új, magas neki, akkor rendben van, de máskülönben a játszótérnek pont az lenne a lényege, hogy a gyerek megtanulja önmagát szabályozni. Felmérni, mit tud, addig mászni, ahonnan le tud jönni, kapaszkodni, megtapasztalni a testi képességeit. Ha hagyjuk, sikerélménye lesz!
Adjunk mintát a beszélgetésekhez
– Mi volt ma az oviban?
– Semmi…
A szülők sokszor mondják, hogy a gyerek nem mesél arról, mi volt vele napközben. A titok az – nem meglepő módon –, hogy a gyerekünk azt fogja csinálni, amit megtanítunk neki, amihez mintát adunk számára. Ha a szülők úgy élik a hétköznapjaikat, hogy mesélnek a napjukról, beszélgetnek egymással a gyerek előtt (nyilván neki való dolgokról), akkor ő már kiskorában megtanulhatja, hogy természetes dolog szavakat rendelni a napközben történt eseményekhez, érzésekhez. Így nem azt a választ adja majd a „Mi volt ma?” kérdésre, hogy „Semmi”. Bár ilyenkor messze van még a kamaszkor, de akkor is jól fog jönni, ha kialakul egy jó gyakorlatot azzal kapcsolatban, hogyan lehet elmesélni egymásnak akár nehéz dolgokat is.
Hogyan kérdezzünk és hogyan ne?
Sok szülő azzal az egyébként jó motivációval, hogy folyamatosan beszéljen a gyerekhez, hogy narrálja neki a világot, olyan kérdést is feltesz, amire igazából megvan a válasz. A gyerek viszont azt hiszi, hogy valódi döntés van a kezében, és élni akar a lehetőséggel – majd kiderül, hogy a kérdés csak költői volt. A gyerek azonban ezt a fogalmat nem ismeri, és máris konfliktus támad. Mondok egy példát:
– Vegyünk fel pulóvert?
– Neeee!
– De muszáj, mert kint hideg van.
– Én nem akarok pulóvert felvenniiiiiii!
És már indul is a veszekedés, amiről végül senki nem érti, hogy miért is alakult ki. A szülő csak narrálni akarta a világot, a gyerek csak azt hitte, hogy dönthet, senki sem akart rosszat, mégis rossz lett a hangulat. Jobb, ha csak arról teszünk fel kérdést, amire valóban választ várunk!
Nem animátorok vagyunk, hanem szülők
Nem dolgunk 24 órában szórakoztatni a gyereket, de dolgunk az – főleg, amikor még kisebb –, hogy elérhetők és válaszkészek legyünk, amikor szüksége van ránk. Sok felnőtt azért is olyan végtelenül fáradt, mert elterjedt az a téves elképzelés, miszerint akkor jó szülő valaki, ha folyamatosan játszik a gyerekével és nem hagyja unatkozni – ezért folyamatosan újabb és újabb játékötletekkel áll elő… Amíg egy gyerek kicsi, például az első egy évben, addig persze hogy nagyon közel kell lenni hozzá, de azért ilyenkor is le szabad már tenni, amikor a szülő tereget, mosogat, pakol stb. És ezek között fontos a testi kontaktus, az ölelés, a ringatás, persze! Csak ne nyomassza magát azzal senki, hogy folyamatosan animátorkodik. Tanítsuk meg a kicsit arra, hogy pár percre foglalja el magát, legyen nyugodt afelől, hogy mi ott vagyunk, ha bármi gond van, lásson minket, de egy-egy percre próbálja ki önmaga szórakoztatását. Ez később már 10-15 perc lesz, és ez abból a szempontból is jól fog jönni, amikor el kell intézni egy telefont, vagy amikor a párunkkal váltanánk pár szót.
Ki a főszereplő vendégségben?
Fontosnak tartom, hogy a kicsik megtanulják: a figyelem kölcsönös dolog. Ha egy gyereket már pici korától mindig középpontba helyezünk, mondjuk a „felnőttes” programokon, akkor ezt tanulja meg. Amikor nagyobb lesz, egy mondatot sem lehet majd váltani a jelenlétében másvalakivel, mert mindig ő szerepel, követeli a figyelmet. Ez nem csak zavaró lehet, hanem – és ez a lényeg – a gyereknek is fárasztó! Látszólag tetszik neki, hogy mindenki rá fókuszál, de folyamatosan feladatot is ad neki, hogy ne lankadjon a környezete figyelme. Ráadásul nagyon sokat tanulhatna abból, ha csak szemlélné, mi történik körülötte – de erre nincs ideje és lehetősége, mert megszokta, hogy a középpontban kell lennie. Tanítsuk meg arra, hogy jó hallgatni másokat, adjunk neki lehetőséget, hogy játsszon, miközben a felnőttek beszélgetnek.
A szerepeltetést inkább mellőzzük
Érdekes módon, bár a szülők általában pontosan tudják, hogy nem jó szerepeltetni a gyerekeket, mégis kérik tőlük, hogy „Mutasd meg, hogy csinál a halacska!” vagy „Csak azt a mondókát mondd, csak ezt énekeld el…!” A gyerekek nagyrészt szívesen produkálják, amit tudnak, mert örülnek a dicséretnek. De akkor szeretik ezt tenni, amikor épp kellően nyitottak erre, amikor megvan bennük a bátorság, szereplési kedv stb. Ha olyankor kérjük őket, amikor mindezek épp nincsenek, akkor mindenki rosszul fogja érezni magát. Mi is, mert nem értjük, hogy ha máskor igen, most miért nem, és a gyerek is, mert csalódást okozott. Nem beszélve arról, ha olyan gyerekről van szó, aki semennyire sem szeret szerepelni… Őt egyáltalán ne presszionáljuk.
Persze minden gyereknevelési helyzetre igaz, hogy a legjobb szándékkal is félresikerülhet. Semmi baj! Nem tudunk végleg elrontani semmit: holnap új nap, új lehetőségek. A legegyszerűbb helyzetből is lehet nem várt konfliktus, és simán futhat le egy olyan esemény, amelynél minden rosszra fel voltunk készülve. Az élet ilyen. Így szeresd!
