“Másodszorra már magamat választottam.” Az egyik legnehezebb dolog a babás évek során megfelelni a sok különböző irányból érkező elvárásnak. Talán ennél is nagyobb feladat megtanulni a szívünkre hallgatni.
Szakértőnk: Károlyi Nati írása
Orsi története
Orsi mindkét kislánya születése után pontosan tizenöt hónappal tért vissza a munka világába. Megélni azonban teljesen más volt számára a két élethelyzetet. – Amikor a nagylányomat vártam, úgy terveztem, hogy minél tovább itthon maradok vele, de legalább 2-2,5 éves koráig. A férjem azonban bepánikolt, hogy nem fogunk tudni megélni a keresetem nélkül. Bár nem éreztem arányosnak a valósággal a kétségbeesése mértékét, belementem, hogy a lányunk tizenöt hónapos korában visszamegyek dolgozni. Ehhez már négy hónapos korában be kellett adni a jelentkezést a bölcsibe. Akkor ki is tudtam békülni ezzel, az első szülinap magasságában azonban úgy éreztem, rosszul mértem fel a helyzetet, nagyobbnak és érettebbnek képzeltem el egy tizenöt hónapos tipegőt, mint amilyen valójában volt. Nem segítettek a távolabbi ismerőseim sem, akik folyton csak sajnálták őt: szegény, milyen pici még, máris bölcsibe kerül. A távollétem alatt a munkahelyemen sok negatív változás történt, ráadásul az önismereti munkám során azt is felismertem, hogy a hivatásom választása nem a saját döntésem volt. És mindezek tetejébe a bölcsis dolgozók sem voltak képesek partnerként viszonyulni hozzánk. Borzasztó lelkifurdalásom volt, hogy traumatizálom a gyerekemet, ráadásul egy olyan döntés miatt, ami nekem sem jó. Így aztán végül hat hét után átvittük a kislányunkat egy családi napközibe, pár hónap után a biztos, kiszámítható, de számomra elviselhetetlenül feszült légkörű munkahelyemet otthagytam és egy sokkal barátságosabb hangulatú kisvállalkozásban helyezkedtem el, és elkezdtem átképezni magam laktációs tanácsadóvá – ezt igazán nekem való hivatásnak érzem. Mire eljött a vizsga napja, már a szívem alatt hordtam a második kisbabámat, akivel elhatároztam: ezúttal kitöltöm a teljes GYES időszakot. Azonban 11 hónapos kora körül elkezdtem azt érezni, hogy szellemileg már nem elégít ki az otthonlét, szeretném elkezdeni a tanácsadói munkámat. A kislányunk félnapos CSANÁs lett ott, ahová a nővére is járt. Tudom, hogy jó kezekben van, amíg a munkámat végzem, ami örömöt ad nekem, és értékes segítséget jelent az édesanyáknak és a kisbabáknak. Tudom úgy igazítani a munkaidőmet, hogy ne menjen a család rovására. Ezúttal leperegtek rólam a sajnálkozások, hogy szegény kislányom milyen pici még. Tudtam, hogy a mindannyiunk számára a lehető legjobb döntést hoztam.
