Ugye te is érezted már úgy, hogy egy neked szánt, vagy akár egy csak úgy elejtett mondat megváltoztatta a hozzáállásodat valamihez, a szemléletedet vagy akár az életedet. A szavaknak ereje van.
Sződy Judit pszichológus írása
A mondat, amitől megváltozott minden – 2.rész
Folytatás:
Ütős mondatok a való életből
Zsuzsa: Amikor extra rosszul alvó elsőmmel nehéz volt, valaki azt mondta, hogy ne aggódjak, elmúlik. Akkor annyira hulla voltam, hogy ez az opció meg sem fordult a fejemben. Azt hittem, egyszer meghalok végkimerülésben, és ennyi. Most a harmadikkal is ezt mantrázom.
Dóra: Nagyon jó, felszabadító mondat volt, hogy tök oké fáradtnak, kimerültnek lenni. Nem kell minden percben szeretni az anyaságot.
Andrea: Pajzsmirigy alulműködésem van. Az orvosom kijelentette, amikor 11 hetes voltam, hogy ha nem vetélek el, akkor nagy valószínűséggel szellemi fogyatékkal fog születni a gyerekem. „Ezért adunk neki most egy kis észt” – mondta, amikor felírta a tiroxin hormonpótlást. Hetekig tartott, mire átkódoltam magamban, hogy ettől függetlenül teljesen normális gyerekem fog születni….
Kata: Mikor az ikrekkel a 31. héten elment a magzatvíz és vártuk, hogy átvigyenek a másik kórházba császárra, akkor mondta a dúlám: „Mindent rendbe lehet hozni.” Ebbe a mondatba kapaszkodni tudtam utána. Mikor elhangzott, még nem tudtam, mi vár ránk pontosan. Mikor el voltam választva a picikéimtől, sokat segített.
Gabi: Az SZTK-ban az első vizsgálaton, amikor beigazolódott, hogy babát várok, a szülész első kérdése ez volt: „Megtartja?” Megsemmisítő érzés volt…
Ilona: A csecsemős egyik első mondata az volt: „Ilyen mellbimbóval nem lehet szoptatni!” Teljesen összeomlottam, hogy szülni se tudok és szoptatni sem. (Császárom volt.) Aztán kaptam segítséget, és a babám is ügyes volt. Két éve szoptatom az „alkalmatlan” mellbimbóimmal.
Ágnes: A főnököm, miután elmondtam, hogy terhes vagyok, minden nap azon poénkodott, hogy hívjam Zitának a babám, mert egy kis parazita. A másik főnököm ugyanitt azt kérdezte, ha nem gyerek lesz, akkor is hazavisszük-e? Akkor kezdett kialakulni bennem az anyaoroszlán, aki mindentől és mindenkitől kész megvédeni a kislányát! Nem hagyom szó nélkül, ha bármit mondanak rá, soha többé!
Zsófi: Egy kolléganőm mesélte, hogy miután megszületett a kislánya, és hazavitték a kórházból, összenéztek a férjével és azt mondták: oké, tartsuk életben! Mikor októberben megszületett a kisfiam, megkönnyebbültem, hogy ugyanez jutott eszembe, ahogy először hárman beléptünk az otthonunkba. Azóta rájöttünk, hogy az életben tartáson kívül egész mókás dolgokat is lehet csinálni egy kisbabával. Összebújni, megnevettetni, hordozni, figyelni ahogy fejlődik…
Zsuzsa: Nekem két héttel szülés után sajnos pont az anyukám mondta, hogy ne idegeskedjek, mert még elmegy a tejem. Sikerült is bebeszélnem magamnak, hogy apad, egy mellgyulladásig vittem. Ott tettem le a kontrollt, azóta is szopizik Marcell.
Katalin: Első szülés után a hathetes kontrollon mondta a négy gyerekes nőgyógyászom: ha a baba alszik, anya is alszik, ha a baba eszik, anya is eszik, ha a baba vasal, anya is vasal. Lejjebb adtam a tisztaság igényéből, azóta többet pihenek.
Timi: Második kisfiamat vártuk, túl a 40. héten. Izgultam, hogy miért nem érkezik mar. Egyik nap a bölcsőde vezetője felhívott, meséltem neki, hogy már nagyon túl lennék rajta. Azt mondta, hogy a barackot is le lehet szakítani féléretten, de úgy az igazi, ha a kezünkben marad, amikor megérik. A kisfiam 40 +5 napra pikk-pakk megszületett, kvázi kipottyant, fájdalom nélkül. Csodálatos élmény volt. Sokáig merítettem ebből az élményből erőt.
Blanka: Engem a szülésznő mondata lendített át a legnehezebb ponton szülés közben: “Minden egyes fájással közelebb kerülsz ahhoz, hogy a lányodat a karodban tarthasd.”
Cikkünk első részét itt olvashatod:
