A székletürítés az egyik legalapvetőbb ösztönkésztetés. Egyes gyerekeknek mégis komoly testi-lelki kihívást jelent. Hogyan segíthet ilyen esetben a szülő? Kérdéseinkre dr. Aschenbrenner Zsuzsanna pszichoszomatikus gyermekorvos, baba-mama konzulens válaszolt.
Szakértő: dr. Aschenbrenner Zsuzsanna pszichoszomatikus gyermekorvos, szerző: Károlyi Natália dúla, újságíró
Gyakori jelenség, hogy az egyébként tökéletesen szobatiszta kisgyermek a kakiláshoz továbbra is pelust kér; nem hajlandó se bilibe, se vécébe pottyantani. Milyen okok állhatnak a háttérben?
Maga a folyamat rendkívül összetett. A szobatisztasághoz idegrendszeri érettség is kell, de az akaratlagos izomkontrollnak is ki kell alakulnia, továbbá van egy pszichés, szociális vonulat is: a felnőtt elvárása, hogy a széklet végül a WC-be kerüljön, ne máshová.
Ennek az utolsó lépcsőnek a „megugrása” néha akár az óvodáskor végéig is eltarthat. Az okok sokfélék lehetnek: gyakori, hogy a kis örökmozgó sajnálja az időt az egy helyben ücsörgésre, máskor az első sikerélmény sokkolja a gyerkőcöt: felnőtt fejjel már nehezen érthető, de egy kis óvodás számára a kakilás érzelmileg egy testrész elvesztéséhez hasonló élmény is lehet. Előfordulhat, hogy észrevétlen befolyásoló tényező, vagy szülő-gyermek játszmák hatására jön létre egy negatív spirál. Igazából nem az a fontos, hogy mi indítja el, hanem, hogy szülőként hogyan reagálunk rá.
Hogyan szerencsés reagálni?
Lazán, természetesen.
Persze a túlzásoktól itt is érdemes tartózkodni: ha szóba sem merjük hozni a témát, az pont olyan káros, mint az erőltetés. Érdemes önreflexiót gyakorolni: mennyire vagyunk „beavatkozós”, vagy túlóvó szülők? Engedjük- e szabadon mozogni, játszani, kísérletezni, „maszatolni” evésnél… stb.? Hagyunk-e számára olyan mozgásteret, ahol megélheti az énhatékonyságát? Tabu-e otthon a pisi, kaki, puki? Engedjük-e a biliztetni a játékbabát, a macit, felülhet-e ruhában is a vécére a gyerek csak a játék kedvéért? Remek mesekönyvek kaphatók a témában, de mi magunk is írhatunk ezzel kapcsolatos mesét. Akár bábokkal is megjeleníthetjük a témát. Mindez sokszor segít a gyermeknek eljátszani olyan bizonytalanságát vagy félelmét is, amit egy hétköznapi beszélgetésben esetleg ki sem tud fejezni.
Ha az óvodáskor végéig is eltarthat ez az állapot, mennyire befolyásolja az érintett gyerekek mindennapjait?
Gyakori kérdés, hogy szobatiszták-e ezek a gyerekek. A válasz: egyértelmű igen. Hiszen érzik az ingert, és akaratlagosan tartják vissza a székletürítést. Éppen ezért az a jellemző, hogy óvodában vagy más idegen helyen tudatosan kerülik a helyzetet, inkább „hazaviszik” a kakit. Ez otthon már vécébe kakiló gyerekeknél is előfordulhat. Ezért egy hosszú hétvége távol az otthontól már elegendő lehet ahhoz, hogy a széklet víztartalma csökkenjen, székrekedés alakuljon ki. Gyakran így kezdődik a székletvisszatartás, amit egyes gyerekek olyan szintre „fejlesztenek”, hogy 1-2 hetenkénti egy kakilásra állnak át. Ezt az állapot már mindenképpen orvosi kezelést, székletlazítót igényel, pusztán a lelki okok oldásával nem lehet segíteni.
Milyen segítség jöhet szóba a gyógyszeres kezelés mellett? Megoldást jelenthet-e, ha ilyenkor egy darabig inkább nem megyünk el otthonról 1 napnál hosszabb időre?
Vannak családok, amelyekben központi kérdéssé válik a gyerek kakilása. Ettől óva intenék mindenkit, bár a szülői tehetetlenség és kétségbeesés teljesen érthető. Ha a probléma tartósnak vagy visszatérőnek bizonyul, érdemes – a szervi okok kizárása mellett – integrált szülő- és kisgyermekkonzulens vagy gyermekpszichológus támogatását kérni.
Ajánljuk még a témában:
