Nagy öröm, ha valaki babát szeretne, és a pici nem is késlekedik. Ám előfordulhat, hogy az idáig vezető út hosszabb és nehezebb – szerencsére többnyire így is célt ér, ahogyan az mostani lapszámunk cikkeiből is kiderül. A teherbe esés inzulinrezisztenciával sem lehetetlen, és akár HIV-fertőzöttként is lehet teljesen egészséges gyermeket világra hozni. Ha a lombikprogram sokáig nem hoz eredményt, donorral még mindig tovább lehet lépni.
Másféle dolgok foglalkoztathatják azokat, akik már szülés előtt állnak. Nekik írtuk meg például azt, hogyan lehet természetes módon segíteni a szülés megindulását, amikor túlhordástól lehet tartani, de azt is, mit lehet tenni a striák ellen. Kovács-Mihócza Orsolya ötgyermekes édesanyaként saját szülési tapasztalatait osztotta meg a leendő anyákkal és velünk, Pintér Mónika pedig szintén a saját történetét meséli el arról, hogyan lett 7 tagú a családja Lotti és Luca érkezésével.
A nagy öröm mellett persze számos kihívást is tartogathat az első babás időszak – ezzel a periódussal szintén részletesen foglalkozunk, többek között a Czeizel Intézet szakértőinek segítségével. Kitérünk a mozgásfejlődési elmaradások jeleinek felismerésére és a csecsemőkori alvászavarokkal kapcsolatos kérdésekre is.
Ismét kiváló „mentes” babaétel-recepteket adunk közre a Szeretetkonyhám kincsestárából, és megmutatjuk, hogyan lehet viszonylag zökkenőmentesen lebonyolítani a bevásárlást, ha ezt baba mellett kell megoldanunk. Szót ejtünk cikkeinkben a stresszkezelés mindennapi gyakorlatáról, nevelési kérdésekről, gyermekünkkel együtt „növő” környezetbarát ruhákról, valamint a dadogás okairól és kezeléséről is.
Világ körüli utunkon most Katarba látogatunk és Gabi ottani szüléstörténetét ismerhetjük meg. Az Utazóanya, Bérczes Judy jóvoltából megtudhatjuk, milyen a pihenés három kisgyermekkel az Iguazú-vízesésnél, Földi Barbara elmondja, miért fontos sok időt töltenünk a szabadban, Varga Kata pedig a családi utazások előkészületeinek bonyodalmaiba avat be minket.
További témáink is sok tudni- és gondolkodnivalót ígérnek: sérült gyermek a könyezetünkben; szülői önszeretet, öngondoskodás, énidő; online iskola-előkészítő; autizmus a mindennapokban.
Jó olvasást, derűs családi mindennapokat kívánunk a legfrissebb HelloBaby-vel!
TARTALOMBÓL:
Babatervezés
Teherbe esés inzulinrezisztenciával
Gyógyteákkal a fogantatásért
Az egészséges várandósságért
HIV-fertőzött is szülhet egészséges babát!
Babavárás
A donor lombik csodája és nehézségei
Mit tehetünk a striák ellen?
Szülésindítás természetes módon
Ötször szép, ötször más – egy ötgyermekes édesanya tapasztalatai
Itt a baba
Hogyan lett belőlünk 7 tagú nagycsalád? 2. rész
Az első hetek otthon
A csecsemőkori kólikáról
Lelki változások szülés után
Mozgásfejlődési elmaradások korai felismerése
Alvás és alvászavarok csecsemőkorban
Kicsikkel az élet
Mentes babaételek, Szeretetkonyhám
Bevásárlás babával
Stresszkezelés a gyakorlatban, 1. rész
“Kiabálok a gyerekkel és emiatt bűntudatom van”
Ruha, ami együtt nő a gyerekkel? Igen!
A dadogás okai és kezelése
Mondjuk együtt!
Bőrhidratálás a meleg hónapokban
Család születik
Babák a világ körül: Katar
Három picivel az Iguazú-vízesésnél
Menjünk a szabadba!
Utazik a családom
Sérült gyermek a környezetünkben
Psziché
Önszeretet, öngondoskodás, énidő
Online iskola-előkészítő, 1. rész
Autizmus a mindennapokban