Mivel a háborúk és a tettlegességig fajuló összetűzések többnyire férfiakhoz kapcsolódnak, úgy tartják, a nők békésebbek, hajlamosabbak a konfliktusok békés rendezésére. Vajon valóban így van ez már gyermekkorban is, vagy az előítéleteink vezetnek a véleményalkotásban?
Szerző: W. Ungváry Renáta
Bár elsőre kézenfekvőnek tűnik a határozott válasz, hogy igen, a lányok sokkal inkább kerülik az összetűzéseket és előnyben részesítik a békés megoldásokat, a kutatásokból és a mindennapok során ellesett szituációkból zavarba ejtően összetett kép bontakozik ki.
Rengeteg női szuperhősről szóló film, kifejezetten erős, domináns lány főszereplőkről szóló gyerekkönyv jelzi ezt a tendenciát. Astrid Lindgren Harisnyás Pippijét már a mai negyvenes, ötvenes generáció is olvashatta magyarul: ő az összes ismert lányos közhelynek ellenszegülő, legyőzhetetlen problémamegoldó, aki nem sokat ad a külcsínre, nem udvariaskodik, nem kerülgeti a forró kását és bátor kezdeményező – azóta nagyon sok hasonló könyv született bátor és erős lányokról.
Közben bőven akad kortárs és történelmi példa is nők felbujtó, agresszív viselkedésére, ráadásul hasonló tendencia főemlősök körében is megfigyelhető. Ugyanakkor a mediátor szakmában – az ő működési területük a közvetítés, egyeztetés, békéltetés – egyértelműen sikeresebbek, keresettebbek a női mediátorok.
A kép összetettségét tovább növeli, hogy a gyerekek nagyon eltérő környezetben szocializálódnak. Nemcsak a család anyagi helyzete, etnikuma, vallása befolyásolja már igen korai években a konfliktusmegoldási képességeket, készségeket, módszereket a szülők, rokonok, idősebb testvérektől látott minták alapján, hanem például az is, hogy a koragyermekkort családi környezetben vagy intézményben tölti a gyermek, hiszen ettől függ, hogy szociális képességeit különböző életkorúak között gyakorolja, vagy már nagyon korai években kortárs csoportban. Míg például a tengerentúlon általános gyakorlat csecsemőkorú gyerekek intézménybe adása a nappali órákra, nálunk legalább egyéves korig jellemzőbb a családi környezet, a hosszabb anyasági szabadság.
A konfliktusokból tanulni lehet
Ha a konfliktust úgy határozzuk meg, hogy az egyik ember szeretne valamit elérni, a másik pedig ellenszegül, akkor elmondhatjuk, hogy ez normális és természetes velejárója a kapcsolatoknak. Nagyon fontos, hogy elsajátítsuk azokat a technikákat, amelyekkel ezek az összetűzések megoldhatók. éppen ezért egyáltalán nem cél, hogy megakadályozzuk a gyerekek közti konfliktusokat, vagy lépten-nyomon közbelépjünk és megoldjuk helyettük. A sérülésveszélyes tettlegességet természetesen meg kell akadályozni, de egyébként célszerű alkalmat biztosítani a közös játékra, egymás mellett tevékenykedésre, mert így tudják begyakorolni ezeket a fontos készségeket.
Mivel manapság a gyerekek már jóval három-négyéves koruk előtt közösségbe kerülhetnek, bölcsibe járók körében is vizsgálták, hogyan alakulnak összetűzéseik. A kicsik körében leggyakrabban – kisfiúk esetében mindig – nyertes-vesztes kimenetelű volt az „összecsapás”, bár lánycsoportban már ennyire kicsiknél is megjelennek az egyezkedés csírái.
Lányos konfliktusok
Ovis, kisiskolás csoportokat figyelve szembetűnő, hogy a lányok vitái, veszekedései leggyakrabban amiatt törnek ki, hogy újabb kislány szeretne csatlakozni egy már kialakult játszó vagy együtt dolgozó csoporthoz. Ki kinek a barátnője, kit szeretünk és kit nem bírunk – hosszas és kínzó vitákat generálhat az, hogy milyen csoportokhoz tartozhat, csatlakozhat egy kislány. A másik leggyakoribb lányos konfliktustípus a más lányokkal és akár felnőttekkel folytatott vita arról, hogy melyik játékot játsszák, mi legyen a közös produkció, kinek a rajzát tegyék ki az osztályteremben. A spontán kezdeményezett beszélgetések gyakran torkollanak ilyen vagy ehhez hasonló vitákba.
Hogyan oldják meg az ovis lányok?
Amikor a kutatók 3-5 éves kor közötti kislányok viselkedését kezdték vizsgálni, arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ebben az életkorban is megjelennek-e már nemi különbségek a konfliktus megoldási módszerekben. Különféle feladatok megoldása, illetve szabad játék közben figyeltek meg csak kislányokból, csak kisfiúkból álló, valamint vegyes csoportokat. Kiderült, hogy a lánycsoportokban gyakorta úgy oldották meg a felmerülő véleménykülönbségeket, hogy
• kompromisszumokat kerestek és találtak,
• tisztázták egymás között, ki hogyan érez,
• témát váltottak,
• gyakran folyamodtak szóbeli meggyőzési stratégiákhoz.
Érdekes különbség mutatkozott abban is, hogy a szabad játékot folytató csoportokban a lányoknál nagyobb egyetértés és együttműködés uralkodott, mint a fiúknál, kevésbé voltak hajlamosak a másik viselkedését ellenőrizni és bírálni. Viszont olyankor, amikor kifejezetten feladatmegoldás volt a cél, lányok körében is eluralkodtak az irányító, versengő tendenciák. Még érdekesebb a kép, ha a vegyes csoportok teljesítményét és viselkedését nézzük – hiszen a mindennapi életben leginkább ilyen szituációkban kell helytállnunk. A fiúk hajlamosabbak voltak az egyetértésre, együttműködésre, viselkedésük kevésbé volt versengő, miközben a lányoknál éppen ellenkezőleg alakult, az ő magatartásuk versengőbbé, irányítóbbá vált.
Egy kis házi feladat
Figyeld meg néhány napig, nálatok mi jellemzi a családi viták, összetűzések dinamikáját! Vajon megfigyelhetőek nemi szerepekhez kapcsolódó különbségek? Mennyire meghatározó az anya, vagy éppen az apa viselkedése?
