Mikor milyen támogatást igényelhet a szülő a várandósság alatt és a szülés után? Emlékszem, amikor az első gyermekemet vártam, igencsak elveszettnek éreztem magam ezen a téren. Az interneten minden információ és azoknak az ellenkezője is megtalálható, és bizony, ellentmondhatnak egymásnak. Lássuk, mi a valóság!
Szerző: Zsebe-Vasvári Viktória szonográfus, szülésznő
A magyarországi munkahelyi és családtámogatási rendszerek igénylése jól meghatározott időpontokhoz és eljárásokhoz kötött.
Ezek célja, hogy javítsák vagy fenntartsák az életminőséget, és biztosítsák az alapszükségleteket a gyermek(ek) felneveléséhez. Van olyan formájuk, amely kedvezőbben hat a családi pénztárcára, ilyen például a csed, és van olyan is, amelynek az összegét bizony még lenne hová emelni. Összeszedtük, milyenek léteznek ma nálunk (felsorolásunk nem az időrendi/igénylési sorrendet tükrözi).
Családi pótlék
Minden Magyarországon élő és nevelkedő gyermek után igényelhetik a szülők, gyámok. Összege a gyermekek számától és a család típusától függően változik, egy gyermek után alapesetben havi 12.200 forint, két gyermek esetén 13.300 forint, három vagy több gyermek esetén 16.000 forint/gyermek a támogatás összege.
Mikor igényelhető? A szülést követő 60 napon belül benyújtható a kérvény, amely a szülés időpontjáig visszamenőleg jár.
Hogyan igényelhető? A Magyar Államkincstárnál lehet igényelni elektronikus, postai úton, vagy személyesen a kormányablakoknál. A igényléshez a születési anyakönyvi kivonat és a szülők személyazonosító okmánya szükséges.
Családi adókedvezmény
Olyan juttatási forma, ami lehetőséget nyújt a szülők személyi jövedelemadójának csökkentésére. Egy gyermek esetén 10.000 Ft, két gyermeknél 20.000 Ft/gyermek, három vagy több gyermek esetén 33.000 Ft/gyermek kedvezményre jogosultak a szülők.
Mikor igényelhető? Az adóév folyamán bármikor igénybe vehető, legkésőbb az éves adóbevalláskor kell érvényesíteni.
Hol igényelhető? A munkáltatónál kell nyilatkozni, mellékelve a gyermek adatait.
Anyasági támogatás
Egyszeri támogatás, melyet minden édesanya igélnyelhet, amennyiben minimum négyszer, koraszülés esetén egyszer részt vett terhesgondozáson, és ezt orvosi dokumentációval igazolni tudja. Összege
Mikor igényelhető? A szülést követő legfeljebb 6 hónapon belül.
Hol igényelhető? A Magyar Államkincstárnál, a születési anyakönyvi kivonat, a terhesgondozásról szóló igazolások, valamint a személyazonosító okmányok bemutatásával. Személyesen, postai úton és elektronikusan is benyújtható.
Csecsemőgondozási díj (csed)
Egyszerűsítve: csed-re jogosult az a kismama, aki a szülést megelőzően 365 napig biztosított volt. A törvény kicsit bonyolultabban rendelkezik erről, így javasoljuk, hogy ezt minden érintett alaposan tanulmányozza át az államkincstár honlapján. A csed díja a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra jár. Az édesanyát a magyar törvények szerint 24 hét szülési szabadság illeti meg, ezt a munkáltatóval közös megegyezéssel oszthatja be a neki megfelelő módon.
Mikor igényelhető? Legkésőbb a gyermek megszülésétől vehető igénybe, legfeljebb a szülés várható időpontját megelőző 4 héttel.
Hol igényelhető? Személyesen, online vagy postai úton, a Magyar Államkincstárnál.
Gyermekgondozási díj (gyed)
A gyermek gondozása érdekében az anya vagy az apa kérheti. Azok a szülők igényelhetik, akik a szülést megelőző 365 napban biztosítottak voltak. A gyed összege a szülő korábbbi jövedelmétől függ, a bruttó jövedelem 70%-át teszi ki, és nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-át. A csed lejárata után a gyermek 2 éves koráig jár ez a pénzbeli juttatás.
Mikor igényelhető? A gyermek szüléstét követően javasolt a csed-del együtt kérni, így biztosan nem megy ki a fejünkből a határidő.
Hogyan igényelhető? A munkáltatónál kell kezdeményezni, melyhez szükséges a születési anyakönyvi kivonat, szülés tényét igazoló okmány, zárójelentés, és a szülő biztosítotti jogviszonyának igazolása.
Gyermekgondozást segítő ellátás (gyes)
A gyermek kétéves korától hároméves koráig adható juttatás (ikreknél tankötelezettségig). Összege független a szülő korábbi jövedemétől, egységesen 28.500 Ft.
Mikor igényelhető? A gyermek kétéves korától, vagy akár már a születésekor.
Hogyan igényelhető? A Magyar Államkicstárnál személyesen, elektronikusan vagy postai úton. Szükséges hozzá a születési anyakönyvi kivonat és személyazonosító okmányok bemutatása.
További lehetőségek
Az itt ismertetett támogatási rendszerek csaknem minden szülőnek járnak, természetesen a kívánt feltételek teljesülésével. Ezeken kívül a munkáltató extra juttatásokkal segítheti munkavállalóit a várandósság, a gyermeknevelés során.
További kedvezményként említhető a céges bölcsőde és óvoda létesítése. Egyre több munkáltató nyújt szociális, üdülési/utazási támogatást is.
Ügyintézés, könnyebben
Nem egyszerű elsőre átlátni, hogy hány helyre és mikor kell beadni a kérvényeket, ha az ember nem szeretne lemaradni, kimaradni a támogatásokból. Szerencsére a szülés után jó pár hetünk van arra, hogy minden papírt a megfelelő helyre nyújtsunk be. Plusz jó hír a szülőknek, hogy a legtöbb okmányt, ami az újszülötteknek jár, nem kell külön igényelni, nem kell a pici babával rohangálni a kártyák után.
A születési anyakönyvi kivonat, a taj-kártya, a lakcímkártya és adókártya igénylése és kiállítása már a kórházban töltött napokban megindul. Az azonosító okmányokat a kismama által megadott lakcímre postázzák, különböző ütemben. Van, ami pár nap alatt megérkezik, és van, amire sajnos, heteket is kell várni.
Érdemes minden azonosító okmányól, papírról fénymásolatot és szkennelt verziót is készíteni, és ezeket egy külön mappában tárolni, hogy amikor szükség van rájuk, könnyen megtalálhatók legyenek. Javasolt továbbá a dátumokat, a határidőket feljegyezni, nehogy egy apró figyelmetlenség miatt lemaradjunk valamilyen kedvezményről, mert csak kevés munkáltató, könyvelő tartja fejben ezeket.
9 HÓNAP – Szükséges alapinformációk a terhességről, szülésről és a babaápolásról