Mit tehetünk a közösségbe kerülő kisgyermekek immunvédelméért? Baj, ha gyakran lesz beteg?
Szakértő: Dr. Lakos András infektológus
Nincs különösebb teendő – tudtuk meg dr. Lakos András infektológustól. – Az bölcsőde/óvoda zsúfoltsága és higiénés állapota alapvetően befolyásolja az oda kerülő gyermekek sorsát.
Mindig taknyos?
Gyakran tapasztaljuk kisgyermekes szülőként: egy-két hetet jár a gyermekünk közösségbe, majd egy hetet otthon tölt betegen; aztán kezdődik az egész elölről. Ám a szakemberek azt mondják, ne aggódjunk emiatt túlságosan, bár nyilván megterhelő mindenkinek: a betegeskedő kicsinek éppúgy, mint az otthon maradó – akár épp a munkába visszatért – édesanyának.
És jó hír, hogy többnyire nem komoly betegségekről van szó: felsőlégúti tünetek (orrfolyás, köhögés) mellett pár napig hőemelkedés, esetleg láz.
Ha még túl pici
Minél fiatalabb, amikor megkezdi, annál nagyobb a kockázata, hogy „füles” lesz, emiatt újabb és újabb antibiotikum-kezelések következnek. A középfülbe hatékony koncentrációban nem jut el az antibiotikum. Így kiválogatódnak a legkártékonyabb, legellenállóbb kórokozók, és a frissen bekerülő, még gyenge immunitással rendelkező gyermekek ezekkel fertőződnek meg. Gyakran a gondozók is kórokozó-hordozók.
Ne siessük el!
Nem jó, ha túl korán kerül közösségbe a kisgyermek. Az egyetlen jó tanács: minél később adjuk bölcsibe a kicsiket, sőt, ha lehet, hagyjuk ki a bölcsődét, és várjuk meg, amíg óvodáskorúak lesznek.
Az egymásba érő légúti fertőzések esetén akár indokolt lehet az immunológiai kivizsgálás.
Érezze magát biztonságban!
Mi, felnőttek is ismerjük azt a jelenséget, hogy túlhajszolva a munkahelyen, vagy akár otthon, a végsőkig kihasználva erőtartalékainkat, könnyebben válunk betegségek célpontjává. Ugyanígy meggyengítheti a közösségbe kerülő kicsik egészségét a változó környezet, az új gondozó személye okozta izgalom, esetleg félelmek.
Immunerősítés szoptatással
Az immunerősítés legkézenfekvőbb és leghatékonyabb módja a hosszú távú szoptatás. Az anyatej speciális fehérjéi révén ugyanis az egyetlen olyan táplálék, amely élő immunsejteket is tartalmaz. Az immunglobulinok mellett számos immunológiailag aktív komponens található meg az anyatejben, melyek mind-mind segítik a csecsemő és kisgyermek védekezését. Ez a jótékony hatás akkor is érvényesül, ha a gyermek már csak napi 1-2 alkalommal szopik, vagy éppen csak éjjel.
Másfelől az immunanyagok koncentrációja egyéves kor felett nő az anyatejben, így hozzájárul ahhoz, hogy a totyogó korú, vagy közösségbe kerülő gyermekek minél könnyebben megbirkózzanak a betegségekkel.
Végül három fontos dolog, ha óvodásunk, bölcsisünk van: napi kétszer friss levegőn való mozgás, elegendő alvás és sok ölelés.
Gyermekbetegségek A-tól Z-ig – minden fontos tudnivaló egy helyen a szülők és a családok számára













