Ha valaha is próbáltál informálódni gondoskodással kapcsolatban interneten és/vagy könyvekben, nagy eséllyel te is tapasztaltad, hogy módszerek sokasága ömlik rád, csak győzd kiválasztani a számotokra megfelelő irányt! Ez máris egy megtévesztő tényező: hisz általános receptek nem léteznek, melyek minden egyes gyermekre igazak lehetnek, minden gyermek egyéniség, sajátos vonásokkal, egyedi jellemzőkkel és életúttal, mindenkihez más út vezet!
(Címlapfotó: Borsos Borbála)
Manapság a kötődő nevelésnek titulált gondoskodási stílusról is elterjedtek bizonyos tévhitek, s emiatt az információkra éhes szülő zavarodottnak érezheti magát.
A kötődő nevelés egy módszer
TÉVHIT! A fent említett okok miatt kijelenthető, hogy a kötődő nevelés alapvetően nem egy módszer, melynek lépéseit követve lesz egy sosem síró, jól alvó, jól evő, nem hisztiző, azonnal együttműködő gyerekem!
Magam nem is szeretem a kötődő nevelés kifejezést használni, sokkal inkább a válaszkész gondoskodást kedvelem, mert kötődni sokféle képpen lehet, s a gyermek fog is kötődni szülőjéhez, ám a kötődés minősége nem mindegy.
A válaszkész gondoskodás sokkal inkább egy kommunikációs, ösztönös tudáson alapuló kapcsolódási forma, mely megkönnyítheti a kisbabával való összehangolódást, anyaságra, szülőségre készülést, ezen állapot megélését. Mai világunkban könnyű eltévedni, eltávolodni belső hangunktól, s nehéz a babára hallgatni, az ő jelzéseit figyelni, azok alapján dönteni, lépni. Hosszútávon mégis megéri ez az önismereti munka, mert érzelmekben is nagyon színes, gazdag út állhat előttünk!
Fotó: Pálfi-Szirányi Kata
Kötődő nevelés= hordozás, szoptatás, együttalvás
TÉVHIT! Ezen elemek csodálatosan megkönnyíthetik a babáról való gondoskodást, természetessé és életszerűvé tehetik a mindennapokat, s mind praktikussági, mind érzelmi szempontokat figyelembe véve pozitívan hathatnak a családra, ám nem feltételei a biztonságos kötődésnek! Ha bármi oknál fogva nem válik életünk részévé egyik-másik elem, attól még a szeretetteli odafigyeléssel, feltétel nélküli pozitív elfogadással, hiteles szülői magatartással, empatikus attitűddel a legjobb alapot adhatjuk gyermekünknek.
Fotó: Kiss Klaudia
Kötődő nevelés= elkényeztetés
TÉVHIT! Alapvető szükségletek kielégítésével nem lehet elkényeztetni egy gyermeket! A testközelség iránti igény olyannyira természetes, mint az oxigén szükséglete a létezéshez. Mai elvárások szerint a gyermeket idejében (értsd: első pillanattól kezdve) rendre kell tanítani, hogy megtanulja, az élet nem fenékig tejfel, s hogy a későbbiekben önálló, határozott személyiség lehessen. A valóság azonban az, hogy adott fejlődési szakaszban jelentkező szükségletek lehető legnagyobb mértékben való kielégítése segíti a gyermeket abban, hogy magabiztosan tovább léphessen egy következő szakaszba. Az intenzív igényt kinövik akkor is, ha nem trénereljük, hanem kivárjuk érését, mely sajátos tempójában meg fog történni. Tehát önmaguktól is elhagyják a szoptatás iránti igényt, az éjjeli ébredéseket, pelust, stb. Lehet, hogy az önállóvá érés nem hetek alatt következik be, ahogy az irreális elvárásként jelen van manapság, hanem évekig tarthat a fejlődés ezen kísérése és támogatása, de a kapcsolódás is eleve élethosszig tart, pusztán folyamatosan változik, formálódik a megnyilvánulási forma.
Tehát nem lehet elrontani gyermeket azzal, ha tiszteletben tartjuk szükségleteit, sőt! A legnagyobb támogatást ezzel kapja, s a magabiztosság, önbizalom, önmagába és világba vetett hit, bizalom kiépülésének alapkövét tehetjük le.
Fotó: Varnai Rebeka
Kötődő nevelés= mindent lehet!
TÉVHIT! Több helyen felbukkan, hogy a liberális nevelés megbukott, és a síró gyerek felkapkodása vezet oda, hogy a gyerek kezelhetetlen, tiszteletlen, agresszív vagy önállótlan nyámnyila. Ez elképesztő erős tévedés! Mivel a válaszkészség feltételez a család minden tagja felé (önmagunk felé is) irányuló pozitív tiszteletet, elfogadást és bizalmat, így a határok meghúzása szinte egyértelműen kúszik be a mindennapokba, mikor eljön az ideje. Csecsemőkorban természetes, hogy minden nyikkre reagálunk, majd ahogy telik az idő és formálódnak a szükségletek, érik a gyermek, úgy válik természetessé, hogy időnként várni kell, míg bizonyos szükséglet kielégül. Tehát a teljes rendelkezésre állástól eljutunk a kompromisszumokig, egyre kölcsönösebb egymásra figyelésig.
Nagyon fontos, hogy a válaszkész szemléletben is vannak jelen elvárások, de az a gyermek életkorának, érettségének megfelelő!
A gyerekeknek szüksége van keretekre, melyeken belül biztonságosan mozoghatnak, s ha ezek nem állnak rendelkezésre, sokszor frusztráltságuk kimutatásával, nehezen kezelhető magatartással adják tudtunkra, hogy szükségük van határra. Mikor a gyermekek kezdenek egyre önállóbbá válni, önállósodási törekvéseket tesznek, érdemes tiszteletben tartani, hogy számukra ezek valóban fontos mérföldkövek, s segíteni őket abban, hogy megismerhessék magukat a különböző helyzetekben, legyen szó anyával közös takarításról, játszótéri konfliktusról vagy épp önálló öltözködésről. Persze, ilyenkor sokkal tovább tud tartani a készülődés, vagy adott feladat elvégzése, de megéri a belefektetett idő és energia, mert az önismeret nagyon fontos eleme életünknek, életkortól függetlenül.
Választási lehetőségeket (életkornak, érettségnek megfelelően), tág és rugalmas határokat biztosítani, érzelmi szabadságot adni (melybe kivétel nélkül az összes érzelem beletartozik!), érzelmeket visszatükrözni (ezzel is segítve érzelmi intelligenciájának fejlődését) jó és biztonságos terep a gyermeknek, amiben fejlődhet, érhet biztonságosan, s tanulhat rengeteget a másokkal való kapcsolódásról, empatikus, együttműködő kommunikáció sokszínűségéről.
Időnként kell nemet mondani a gyermeknek, de érdemes átgondolni, miért és mire mondjuk, valóban bensőnkből fakad-e a tiltás, vagy másnak való megfelelésből gondoljuk ezt helyesnek. Fontos a hiteles szülői magatartás, s az, hogy a döntéseket a saját családunk adott helyzetéhez, tagjaihoz mérjük. Ne tiltsunk valamit azért, mert azt úgy „kell”, hanem azért, mert ez a saját személyes meggyőződésünk!
A kötődően nevelő anyák a tökéletes anyák
TÉVHIT! Nincs tökéletes anya, szülő! Ez egy nem létező fogalom, s csak felesleges bűntudatot, irreális elvárásokat hoz magával, ami erősen megmérgezheti a szülői kompetencia érzését, alááshatja a szülői önbizalmat. Minden anya gyermeke időnként sír, kiborítóan nyűgös, hisztis, és minden anya elfárad, kimerül időnként. Minél tökéletesebben akarja csinálni, minél magasabb a léc, amit meg akar ugrani, minél több elvárást támaszt maga felé, s minél több mindent akar egyedül megoldani (vagy erre kényszerül), annál nehezebb megőrizni a spontaneitást, annál nehezebb adott pillanatban, szituációban maradni, s annál nehezebb összekapcsolódni a belső hangunkkal, ami pedig a legjobb iránytű.
Nem azon múlik az ’elég jó anyaság’, hogy szoptatsz vagy sem, családi ágy vagy kiságy van, hordozó vagy babakocsi, megkóstolhatta-e a nagyi házisütijét vagy sem.
Az ítéletmentes, elfogadó szülői attitűd megfelelő önismerettel kiegészülve kiegyensúlyozott, érzelmekben és élményekben gazdag utat biztosít!
Dobiné Olasz-Papp Nóra
Személyközpontú tanácsadó és anya-magzat kapcsolatanalitikus
Válaszkész Szülők Egyesülete elnöke
Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Oszd meg, hogy az ismerőseid is olvashassák!
Forrás: http://bit.ly/2RAmrM3
