Noha vitathatatlan, hogy a legnagyobb változást az első gyermek születése hozza a családba, a második jövetelét is nagy izgalom szokta övezni. Számos kérdés fogalmazódik meg ilyenkor a szülőkben. Aggodalmaikat olykor az idősebb családtagoktól hallott, testvérféltékenységről szóló történetek is fokozzák. Vajon elkerülhetőek az új helyzetből fakadó nehézségek?
Szerző: Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus
Elkerülhető a féltékenység?
A testvérféltékenység, testvérviszály sokszor úgy jelenik meg, mint a kistestvér születésének elengedhetetlen következménye. Valóban, a jelenség általános volt a mai szülők generációjának gyermekkora idején. Azonban nem azért, mert elkerülhetetlen velejárója a testvérke születésének, hanem inkább azért, mert a válaszkészség, mint szülői hozzáállás akkoriban még kevésbé volt jelen, és a nagyobb gyermek odafordulás és válaszkészség iránti szükségleteit kevésbé ismerték fel és el a szülők.
Fontos a nagyobb testvér számára, hogy bízzon a szüleiben, és továbbra is elérhetőek legyenek számára érzelmileg és fizikailag is.
Ha válaszkészségben lehetett része élete kezdetétől, akkor várhatóan e szükségletek tekintetében nem szenved éppen hiányt, amikor megszületik a kistestvére. A gyerek könnyen teszi magáévá a szülői viselkedési mintákat, és ha neki magának is a szeretetteli odafordulás az alapélménye, és azt látja, hogy a kisbabához is így viszonyulnak a szülők, akkor ő maga is így fog fordulni a testvére felé. Válaszkészen gondoskodó családoknál sokszor szívmelengető látni, hogy a nagyobb testvér milyen kedvesen fordul a kicsihez, mennyire próbál részt venni a babagondozásban, pontosan utánozva szülei magatartását.
Változik a családi rendszer
Persze attól, hogy a testvérféltékenység nem törvényszerűen bekövetkező jelenség, a nagyobb testvérek még lehetnek sírósabbak, türelmetlenebbek a testvérke születését követő időszakban. Nem feltétlenül a féltékenységtől, inkább azért, mert az új kis jövevény óhatatlanul megváltoztatja a család addigra kialakult rendjét, új, bizonytalan állapotot teremt – akárcsak egy költözés, az anya munkába állása vagy a gyermek közösségbe kerülése. A szülők is bizonytalanabbak lehetnek ilyenkor, így nehezebb lehet rájuk támaszkodni. Ilyenkor szokták mondani az anyukák, apukák a nagytestvérről, hogy „szerencsére a babát nagyon szereti, de ránk azért haragszik”. éppen ezért jó, ha az egyéb, nagyfokú alkalmazkodást igénylő helyzeteket nem a kistestvér születése körüli időszakra időzítik a szülők, mint például a bölcsi- vagy ovikezdés.
Ráadásul ilyenkor a szülők, mivel maguk is épp próbálják az új helyzetet kialakítani, elkerülhetetlenül kevésbé tudnak segíteni gyermeküknek az alkalmazkodásban, mivel érzelmi és fizikai energiáik egy része eleve foglalttá válik. Azt, hogy ez mennyire nem könnyű még a felnőtteknek sem, jól mutatja az az alapélmény, amikor a szülőknek, akármelyik gyerekükkel is foglalkoznak éppen, az az érzésük, mintha a másikat éppen cserbenhagynák. Csak hosszú hetek vagy hónapok elteltével válik természetessé és rutinszerűvé, hogy két gyermekük van, és hogy két eltérő ritmusú és szükségletű gyermek igényeit sem lehetetlen egy időben kielégíteni
Így készítsd elő a változást!
Jó, ha a kistestvér születése előtt már tudnak beszélgetni a szülők a nagyobb gyerekkel arról, hogy mi várható, milyen lesz a baba, mi fog megváltozni az életükben. Kapcsolódhat ez azokhoz a beszélgetésekhez, amik arról szólnak, hogy hogyan változik és növekszik a baba az anya hasában, és hogy mindez hogyan volt, amikor a nagyobb testvér volt még magzat és kisbaba. Akár a legkisebbek számára is meg lehet találni azokat az egyszerű mondatokat és kifejezéseket, amik koruknak megfelelőek, lehet meséket találni erről a témáról, képeket nézegetni, játszani együtt. Így meg tud teremtődni az a légkör, amelyben a gyerek is tud kérdezni, ha szeretne, és az a szerencsés, ha a kérdéseire válaszokat is kap.
Az esetlegesen megváltozott viselkedés inkább értelmeződhet kommunikációként, amivel a gyerek valamit közölni szeretne, és amire választ vár. Persze a szülők erőforrásai is korlátozottak lehetnek ebben az időszakban, ami természetes. De nem mindegy, hogy a gyerek érzékelni tudja-e, hogy az alapvető viszonyulásuk nem változott feléje, még ha a családi élet újraszervezése némi időt is vesz igénybe, ami alatt előfordulhatnak zökkenők. De nem mindegy, hogy a gyerek érzékelni tudja-e, hogy az alapvető viszonyulásuk nem változott feléje, még ha a családi élet újraszervezése némi időt is vesz igénybe, ami alatt előfordulhatnak zökkenők.
A korkülönbség is számít
Kicsi korkülönbségnél a helyzet leginkább fizikailag lehet megterhelő a szülők számára, hiszen még a nagyobb gyerek is elég kicsi ahhoz, hogy sok szempontból a szülőre szoruljon – esetleg nem tud még egyedül étkezni, fürdeni, felöltözni, nem szobatiszta. Ami könnyebbség, hogy az érzelmi megnyilvánulásokat, kisgyerekes viselkedést könnyebb elfogadni, hiszen a gyerek életkorából is fakad, hogy így reagál a megterhelő helyzetekre. Nagyobb korkülönbség esetén néha frusztráló lehet, hogy a nagyobb gyerek miért nem „érti meg”, hogy most más a helyzet, miért nem tudja megtenni azokat a dolgokat, amikre korábban képes volt, miért reagál esetleg szélsőséges érzelmekkel, hiszen különben „olyan értelmes, mindent meg lehet vele beszélni”.
Megnyugtató lehet a nagyobb gyermek számára is, ha azt tapasztalja, hogy a szülei megértik őt, és nem utasítják el az érzelmeit. A kistestvér születése körüli időszakra is igaz az, hogy néha a legtöbb, amit tehetünk, hogy türelmesek vagyunk. Időre van szüksége mindenkinek az új helyzethez való alkalmazkodáshoz, így lehetünk türelmesek a nagyobb gyermekkel, de saját magunkkal szemben is, hogy az is rendben van, ha nem sikerül mindig a lehető legjobban reagálnunk.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
