A szabad mozgás, és az ösztönös testhelyzetválasztás nemcsak a vajúdás fájdalmain enyhít, hanem a magzat számára is elősegíti a minél könnyebb és kíméletesebb megszületést.
Szakértő: Bakóné Gottfried Anikó szülésznő; lejegyezte: Károlyi Nati
Fontos a tanulás, gyakorlás lehetősége
Nem is csoda, hisz a képzés során általában kevés lehetőségük van ilyen szüléseket látni, illetve gyakorlatot szerezni a kísérésükben.
Szakemberek szemével
Anikó fontosnak tartja a fiatal, pályakezdő szülésznők, orvosok illetve az idősebb, de a gyakorlata megváltoztatására nyitott szakemberek támogatását a tapasztalatszerzésben:
Nehéz megválni a berögzült mozdulatoktól. Érthető, hogy biztonytalan, félénk az a szülésznő, aki életében először fogad négykézlábas testhelyzetben vagy állva, guggolva vajúdó anyától érkező újszülöttet. Ezt is meg kell tanulni, be kell gyakorolni, de az első lépés, hogy megtapasztalhassák, hogy egyáltalán lehetséges így is biztonságban, épségben megszületni egy kisbabának – magyarázza.
Kőbe vésett elvárások helyett maradj nyitott
Egyrészt nem is lehet előre látni, mi fog akkor és ott jólesni, másrészt az élet is átírhatja az előzetes terveket, és ez felesleges csalódást okozhat. Az is előfordul, hogy egy kismama főleg a szülés vége felé nem tudja felismerni, vagy kimondani, hogy is lenne jó neki. Ilyenkor is számíthat a segítségemre, felkínálok különféle lehetőségeket, amik könnyebbé tehetik a folyamatot.
Sokszor merítenek türelmet és kitartást abból, ha elmagyarázom, mekkora munkát végez a baba is odabenn a szülőcsatornában. – osztja meg tapasztalatait Anikó.
SZÜLÉS-SZÜLETÉS
Szülés, születés – szülésre való felkészüléstől egészen a gyermekágyas időszak lezárultáig!
LAPOZZ BELE KÜLÖNSZÁMUNKBA!