Soha nem adom fel! Így lettünk kétgyermekes család – 1.rész
Olvasási idő: 4perc
Éppen öt éve olvashatták az olvasók a kilencedik lombik beavatkozás során fogant kisfiam történetét. Azt hittem, most már nyert ügyünk van.
Ismerjük a sikerhez vezető utat, réges-régen megvan minden vizsgálat, és vár ránk nyolc, ötnapos embrió. Ennyiből biztosan hazaviszünk egy kistesót a fiunknak, le lehet zongorázni a néhány beavatkozást 1-2 év alatt. A testem már tudja, mit kell (vagy nem kell) csinálni. A várandósság és a szoptatás alatt pihentek, majd helyreálltak a hormonok. Hát, nem volt olyan zökkenőmentes a második utazásunk sem.
Nem akartunk sokat várni
Én már az elsőszülött fiam öthetes korában, a sok nehézség ellenére azt mondtam, hogy részemről nyugodtan jöhetne a következő baba. De előnyt élvezett a nagyfiam szoptatása, amelyet nem szerettem volna idejekorán abbahagyni. Sajnos az az orvos, akiben feltétlen bizalmam van, azt javasolta, hogy csak akkor jelentkezhetek a következő-beültetésre, amikor már a teljes elválasztás után eltelt két-három ciklus. Végül két évig és nyolc hónapig szoptattam a fiam, csakhogy utána még repültek a hónapok: konzultáció, méhüreg- és egyéb rutinvizsgálatok a beavatkozás előtt, nyári szünet az intézetben, várólista, így végül 2017. októbere lett, mire indulhattunk az első beavatkozással.
Most is minden alkalommal két embriót kértünk vissza, hátha legalább az egyik beágyazódik, annak ellenére, hogy az előző császármetszés miatt csak egyet javasoltak. Ikreknek is nagyon örültünk volna. Nem volt időnk 43 évesen nyolc beavatkozásra, és az esélyeket is növelni szerettük volna. Minden szép rendben ment, majdnem napra pontosan négy évvel az előző siker után. Mindent igyekeztünk ugyanúgy csinálni, kivéve egy nagyon szigorú diétát. Mindenki biztatott, hogy a legjobb kezekben vagyok, indulhat a beültetés. A siker azonban elmaradt. Nem baj, majd a következő sikerülni fog. A negatív teszt utáni munkanapon már kértem is időpontot. Addigra lépett érvénybe az a szabályozás, hogy az első gyermek után további négy beavatkozást finanszíroz a társadalombiztosítás. Szerencsére a fizetős és a TB-s várólista hossza nem nagyon különbözött. 2018. áprilisában volt a következő beavatkozás, addig igyekeztem még jobban felkészülni: kizártuk az endometriózis lehetőségét (nagyon fájdalmas menzeszeim voltak), eleget aludtam, elkezdtem jógázni, pszichológushoz járni, de lassan már nem tudtam, mit tehetnék még. Úgy éreztem, mindent elkövettem, minden olyan szépen alakult, mégsem sikerült a következő beavatkozás sem. Ráadásul a munkahelyemen is akkor alakult ki egy kis kavarodás, az életem két fontos területén egyszerre tört ki a vihar.
2018 augusztusában már annyira fájdalmas volt a menzeszem, hogy felhívtam a bükki füvesembert, majd személyesen is elmentünk hozzá, és elkezdtem inni a teáit. Megcsináltattunk egy elég költséges vizsgálatot még, amire annak idején már nem volt alkalom, de az nem mutatott eltérést. Eközben újra belevágtam a nagyon szigorú diétába, futni jártam, pszichológust váltottam. Novemberben volt a beavatkozás. Nagyon úgy éreztem, hogy ez most sikerül, mert még a menzeszem sem jött meg. Hideg zuhanyként ért az eredmény – negatív! Teljes elkeseredésünket csak fokozta, hogy a négy embrióból hármat kellett kiolvasztani ahhoz, hogy kettőt lehessen beültetni, egyet sajnos elveszítettünk közben. Hozzáteszem, hogy addigra már igen koros embriókról volt szó, és kezdtem elveszíteni a reményt, hogy életképesek-e még. Közben visszaköltöztünk a szülővárosunkba, hogy közel legyünk a családhoz. Ezért az intézetbe alkalmanként oda-vissza hét órás utat kellett, sokszor egyedül, megtennem. Tehát utolsó reménységként egyetlenegy embriónk maradt. A helyzet súlyossága fejbevágott és kijózanított. Talán okosabb volna megbarátkoznom a ténnyel, hogy egygyerekes anyuka maradok. És elkezdett lelkifurdalásom támadni a nagyfiammal szemben, hogy ezt a rengeteg időt, pénzt, energiát fordíthatnánk rá is. Már másnap elkezdtem még tudatosabban arra figyelni, hogy az egyetlen gyermekemmel minél több boldog, önfeledt percet tölthessek együtt. Hogy éljünk meg teljesen minden pillanatot. Ez tűnt az egyetlen járható útnak, hogy azt a sok frusztrációt átfordítsam valami pozitív dologgá.
Mert nagyon szerettem volna kistestvért neki.
Mert nekem van, és ez pótolhatatlan dolog. Mert az jár egy gyereknek. Mert annyira aranyosak a kisbabák, gyerekek. Mert eleve legalább kettőt, de inkább hármat szerettem volna. Hogy legyen kivel játszania, valakihez ragaszkodnia. Hogy maradjon utánunk valakije. Hogy megtanuljon együttműködni, kompromisszumot kötni, alkalmazkodni. Hogy még adhassunk valakinek abból a kifogyhatatlan szeretetből, ami a szívünkben van. Hogy megéljem még egyszer egy baba gondozását, szoptatását, immár tapasztalt anyaként.
