Új kezdeményezés: egy okos szolgáltatás, mely tíz nappal előre emlékezteti a szülőket gyermekük soron következő védőoltásaira, és segít eligazodni az oltásokkal kapcsolatos tudnivalókban
Az oltások fontosságára hívja fel a figyelmet
Egy éves kor alatt kapják a legtöbb oltást a gyermekek, a friss szülők pedig gyakran tanácstalanok, mikor, melyik esedékes éppen, és mit kell róluk tudni. A probléma megoldására jött létre a VaccInTime oldal, egy okos SMS rendszer, mely tíz nappal előre emlékezteti a szülőket gyermekük soron következő védőoltásaira, és segít eligazodni az oltásokkal kapcsolatos tudnivalókban. A szolgáltatás ingyenes és egy szülő több gyermekének oltásait is fejben tartja a szülők helyett. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Dr. Póta György védnökként támogatja a hiánypótló kezdeményezést. A szolgáltatás non-profit, támogatásokból tartja fenn magát az oldal.
Időben kapja meg a szurit minden baba
„Koronavírus járvány idején kiemelten fontos, hogy a csecsemők idejében megkapják a kötelező és választható védőoltásokat, nehogy más, egyébként védőoltással megelőzhető betegség járványával kerüljünk szembe” – vélekedett Dr. Póta György. „Azok a kórokozók, melyek ellen oltással védekezünk, nem tűnnek el, csupán a folyamatos oltás mellett nem tudnak tömegeket megbetegíteni. A kötelező és választható védőoltások elmaradása járvány kialakulásához vezet. Oltás hiányában a betegségeknek jobban kitett csecsemők védekezőképessége a betegség lezajlása után is tartósan gyenge marad. Ezért tud sokat segíteni egy olyan szolgáltatás, amelyben az emlékeztetés és a tájékoztatás is együtt van. A gyermekek védelme nagyon fontos, ezért fogadtam örömmel a VaccInTime elindítását. Minden szülőt arra biztatok, hogy regisztráljon az ingyenes szolgáltatásra.” – tette hozzá Dr. Póta György A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Hogyan működik a VaccInTime?
A VaccInTime weboldalán egy egyszerű regisztrációt követően felvihetjük gyermekeink születési dátumát, a rendszer pedig ez alapján kiszámolja a kötelező, és az ajánlott védőoltások beadási időpontját. Az oldalon várandósok is regisztrálhatnak, így a gyermek születésekor az oltások észben tartása máris lehúzható az amúgy sem rövid feladatlistáról. Az okos SMS-ben kiküldött időpont emlékeztető egy-egy linket is tartalmaz, mely az éppen aktuális oltások ismertető lapjaira mutat az oldalon. A cél tehát a figyelmeztetés mellett az, hogy a szülők mélyebb tudást szerezzenek az oltásokról és felismerjék fontosságukat. Az oltástudatosság erősítésével így hosszú távon a védőnők és a gyermekorvosok munkáját is segíti a szolgáltatás.
Légy te is HelloBaby! Magazin előfizető!
A témában ajánljuk még:
Oltások – amikor gyógyszerek helyett a saját immunrendszered véd meg