A szenzoros érzékenység kérdése manapság gyakran kerül szóba, de kevesen tudják, hogy pontosan mit is jelent. Pedig a mindennapokat is nagyban befolyásolhatja. A szenzorosan érzékeny babák például gyakran sírósak, nehéz őket megnyugtatni, nehéz rájönni, hogy épp mi okozta a kellemetlen érzéseiket.
Szerző: Tóth Zsuzsa családterapeuta, baranyfelho.hu
Az érzékszerveken keresztül beérkező ingerekkel az idegrendszernek nagyon sok dolga van. Döntenie kell, hogy melyik inger fontos és melyik nem, és amikor ezzel megvan, akkor a fontosnak ítélt ingereket még rangsorolnia is kell. Amikor viszont az idegrendszer túlérzékeny, akkor a bejövő ingerek nagy részét szűrés nélkül beengedi, ráadásul mindegyikre „fontos” címkét ragaszt. Ezáltal túlterhelődik. Az ilyen beállítottságú baba frusztrált lesz, nem fogja magát kellemesen érezni.
Fontos megjegyezni: senki nem tehet arról, ha egy baba szenzorosan érzékeny. Egyrészt szerepet játszik benne az öröklés, tehát lehet, hogy a szülők idegrendszere is érzékeny, másrészt csak nézzünk körül, és máris látjuk, hogy világunk ingerekkel elképesztően túlterhelt.
Nem csinál rosszul semmit a szülő és a baba sem. Ez egyszerűen egyfajta állapot, amin szerencsére lehet változtatni: meg lehet tanítani arra az idegrendszert, hogy hogyan barátkozzon meg az ingerekkel.
Jusson idő a lecsendesedésre is!
Egy szenzoros gyerekkel egyrészt azért nagyon nehéz, mert neki is megterhelő a világ a maga ingereivel, és ennek intenzíven jelét adja, másrészt pedig azért, mert a szülők magukban kezdik keresni a hibát: „Miért olyan nehéz megnyugtatnom, miért nem jövök rá, hogy mi a baja?” Az a tapasztalatom, hogy a szülők egymást is elkezdik hibáztatni, holott – ahogyan már említettem – senki sem hibás. Vannak szülők, akik nagyon hamar megérzik, hogy mik azok a dolgok, amelyeket a gyerek életéből kiszűrve nyugodtabbak lesznek a napok. És vannak szülők, akik azt gondolják, hogy azzal segítenek, ha újra meg újra a „mélyvízbe dobják” a gyereket és ingerekkel bombázzák. Ha úgy érzi valaki, hogy szenzorosság állhat a nehéz hétköznapok mögött, akkor először is beszélgessen el a párjával.
A szenzorosság javulásában sokat segít, ha az aktívabb programok után a lecsendesedésre is van mód. Tudom, ez a legnehezebb, mert egy szenzoros gyerek sokszor elképesztő módon ingerkereső, és minden lassulásra tett törekvésnek óriási erővel állhat ellen. Ám mégiscsak a felnőtteknek kell meghatározniuk, hogy mennyi inger jusson egy-egy napra.
Próbáljunk türelmesek lenni magunkkal és a gyerekekkel, és ha úgy érezzük, hogy nem megy, akkor kérjünk segítséget. A szülőkonzultáció sokat segíthet, a gyermek pedig a szenzoros mozgásterápiának veheti nagy hasznát.
A szenzorosság leggyakoribb jelei
- A baba sokat sír, nehezen alszik el.
- Ha sír, nehéz megnyugtatni.
- Nem szereti a porszívó/turmixgép hangját.
- Csak úgy alszik el, ha megy a porszívó – igen, ilyen is van!
- Utálja, ha öltöztetik, vagy bizonyos ruhákban nagyon feszeng.
- Ahogy növekszik, észrevesszük, hogy utálja a zoknit, a sapkát.
- Bizonyos pozíciókban nagyon nehezen marad meg (kiságy, babakocsi, autósülés, stb.).
- Nagyon zavarja, ha maszatos a keze, vagy ellenkezőleg: azt sem veszi észre, ha az arcán egy fél vajas kenyér van (ilyenkor a szülő készül ki).
- Ha csak egy vízcsepp kerül a pólójára, azt már le kell cserélni – de az öltöztetést sem szereti.
- Nagyon szorosan ölel meg másokat.
- Egy kicsit sem szereti az ölelést, puszit.
- Nem szereti a változásokat.
- Válogatós; bizonyos állagú, ízű ételektől undorodik.
- Nem szereti a zajt, nem érzi jól magát zajos helyeken.
- Ő maga zajos, hangos, „sok”, túlságosan intenzív a jelenléte.
- Zavarják az erős fények.
Ötletek szenzoros gyerekek neveléséhez
- Legyünk kiszámíthatóak, a napirend itt is kulcsfontosságú. Az ismétlődő események hasonló ingereket tartalmaznak, így van esély hozzájuk szokni.
- Nagyon zajos helyen adjunk a gyermekre zajszűrős fejhallgatót.
- Vegyünk neki varrás nélküli zoknikat.
- Ha otthon zokni nélkül szeretne lenni, engedjük meg.
- Csak olyan ruhák legyenek a szekrényben, amelyekről már kiderült, hogy szívesen hordja őket.
- Amíg csak lehet, ne nézzen képernyőt.
- Ha nem szeretne felvenni pulóvert, higgyük el, hogy nem fázik (alapvetően: higgyünk neki), a szenzorosság nem hiszti!
- Keressük meg azt a sapkát és azt a sálat, amit elvisel magán.
- Tereljük el a figyelmét – mivel az öltözés kardinális kérdés, ne ez legyen a fontos programpont, hanem az, amit utána jön! „Melyik csúszdán fogsz lecsúszni? Melyik lapátot vigyük a homokozóba?” stb.
Ajánljuk még Tóth Zsuzsa családterapeuta írását:
