A mai napig tabutémának számít a baba születését követően kialakuló baby blues, szorongás és depresszió. Ezek rengeteg nőt érintenek, de „nem illik” beszélni róluk, hiszen a társadalmi elvárás szerint az anyává válásnak boldognak kell lennie.
Szerző: Chonjo Diana csecsemő- és gyermekápoló, nemzetközi babamasszázs-oktató
A várandósság után arra készülünk, hogy minden rózsaszín és illatos lesz. De ez sokszor nincs így! A képzeletünkben boldogan, magabiztosan látjuk magunkat, és úgy, hogy minden rendben.
Valójában viszont elképesztően fáradtnak és kialvatlannak érezhetjük magunkat, amikor végre megszületett a babánk. Erre a fajta fáradtságra nem lehet felkészülni. Sajnos, nem tudjuk előre kipihenni magunkat, pedig milyen jó volna! Az anyává válás tehát sok nehézségeket hozhat, akár már a szülőszobában szerzett élményektől kezdve, például egy traumatikus szülésélmény kapcsán.
„Nem erre számítottam!”
Korántsem megy mindenkinek könnyedén az átállás az új életszakaszra. A kisbabáról éjjel-nappal gondoskodni kell, az addig megszokott, átaludt éjszakáink egy csapásra eltűnnek az éjszakai etetések miatt. Egybefüggő nagyobb alvásaink hiányában úgy érezhetjük, hogy teljesen megváltoztunk, mások lettünk. Hiányozhat a régi életünk, ahol mi magunk döntöttünk arról, hogy mikor szeretnénk pihenni. Ez a fajta kontrollvesztettség is hozhat negatív érzéseket, amelyek teljesen természetesek.
Idővel megszokjuk az új életformát, de amíg eljutunk idáig, nagyon nehéz napokat élhetünk át:
Fontos tudni, hogy a hormonhatások is közrejátszanak a lelki változások jelentkezésében. A szülés alatt a méh izomzatára ható oxitocin a későbbiekben a tejkiválasztásban lesz segítségünkre, és abban is jelentős szerepe van, hogy kötődni tudjunk a babánkhoz. A baba-mama páros boldogságának egyik kulcsa pedig épp ez, a szoros kötődés, ami az egész életünkre kihat. A szoptatások alatt is termelődő oxitocin hormon segít átbillenni a nehéz napokon. De akkor sem kell elkeserednünk, ha a szoptatás esetleg meghiúsul, mert a baba hordozása, ringatása és a babamasszázs is segíthet e fontos hormon termelésében, és ezáltal pozitívabban élhetjük meg az anyaságot.
Ha itt a baby blues
A baba megszületését követően a folyamatos szoptatás, a baba igényeinek kielégítése és az ébren töltött órák az éjszaka folyamán fáradtságot, kialvatlanságot okoznak, ami negatív fényben tüntetheti fel az anyaságot. A baba folyamatosan kézben szeretne lenni és sokszor a saját szükségleteink kielégítése is várat magára, ha ő éppen sír.
Elkezdődik a negyedik trimeszter
Úgy érezhetjük, hogy állandóan csak szoptatunk és pelenkázunk, másról sem szól a nap. Felerősödhetnek az aggodalmaink, szorongás alakulhat ki bennünk a baba ellátása kapcsán. De ez nem depressziós tünet, ha egy nagyobb alvás után megszűnik. Érdemes segítséget kérnünk, hogy valaki vigyázzon a babánkra, és kicsit pihenhessünk. Egy jó alvás megszépíti a napot, és újra a régi önmagunkká válhatunk. Így végre lesz lehetőségünk megélni az anyaság szépségeit, és örömmel tudunk fordulni a gyermekünk felé.
Igazából senki sem érti, még mi magunk sem, hogy miért nem vagyunk boldogok, amikor végre megszületett a babánk.
Ez az állapot azonban természetes reakció a hirtelen fellépő hormonváltozásra, ezért nem szabad lelkiismeret-furdalást éreznünk, ha ezen kapjuk magunkat. Pár hét alatt, amint a hormonszintünk normalizálódik és megszokjuk az új élethelyzetünket, magától el kell múlnia, kezelése nem igényel orvosi segítséget. Kialakulásához hozzájárulhat az, ha traumatikus volt a szülésélményünk, ezért ilyen esetben még több figyelmet igényel a szülés utáni időszak.
Amikor segítséget kell kérni
Talán hihetetlen, de a szülést követően a nők 50-85%-a kerül rövidebb ideig szomorú állapotba. Ilyenkor különösen érzékennyé válnak, hangulatingadozásokat élnek át. Ám ez, mint említettük, többnyire magától megoldódik.
Posztpartum szülés utáni depresszióról akkor beszélünk, ha a baby blues állapota nem rendeződik, esetleg még súlyosabb lesz. Ebben az esetben mindenképpen szakemberhez kell fordulni. A szülés utáni depresszió többnyire hosszabb idő alatt alakul ki, mint a baby blues, akár hónapokkal a szülés után is jelentkezhet. Tünetei a baby blueshoz hasonlóak, csak hozzájuk kapcsolódik még az érdektelenség, a motiválatlanság, az örömérzés hiánya, az étvágytalanság, a gyermekkel kapcsolatos negatív gondolatok, érzések jelentkezése, a szorongás, az önértékelési zavar és a bűntudat. Sokszor titkolózással és a helyzet súlyosságának bagatellizálásával társul, mert így nem kell szembesülni az érzésekkel. Ha felismerjük, van pszichológiai segítség, amit mihamarabb ajánlott kérni, hiszen a hosszan fennálló szülés utáni depresszió károsan hat az anya-gyermek kapcsolatra; korai fejlődési problémákat és kötődési zavart okozhat.
A megelőzés érdekében
A baba gondozására érdemes már a várandósságunk alatt felkészülnünk, hiszen ha tudjuk, mit kell tenni pelenkázáskor vagy az esti fürdetéskor, könnyebben figyelhetünk gyermekünk jelzéseire. Ahogy egyre jobban megismerjük őt, úgy leszünk egyre inkább magabiztosak. A babamasszázs alkalmazása a sok szeretetteljes érintésnek köszönhetően szintén hozzájárulhat babánk jelzéseinek megismeréséhez, és így hatékonyan reagálhatunk is azokra. Ráadásul olyan kellemes élményt élhetünk meg általa, ami feltölt és megnyugtat. Egy stresszel teli nap után remek lehet a relaxációhoz a babának és nekünk is, ezért jó az esti rutinba beépíteni.
Ha a szülői szerepben való kiteljesedésben sikerül megélnünk a boldogságot, az anyaság szépségét, amit a babánkkal töltött idő ad, a szülés utáni depresszió veszélye is csökken.
Rengeteget segíthetnek a környezetünkben élők, ha támogatóan és megértően fordulnak hozzánk. A családtagokon, barátokon kívül baba-mama csoportokban, anyaklubokban is társakat találhatunk a tapasztalatcseréhez és a kölcsönös támogatáshoz.
Szülés, születés – szülésre való felkészüléstől egészen a gyermekágyas időszak lezárultáig!
LAPOZZ BELE KÜLÖNSZÁMUNKBA!