Sokfélék vagyunk, sokféle élethelyzettel és családi háttérrel. Van, aki szívesen maradna otthon főállású anyaként akár évtizedeken át, és van, aki bár épp úgy szereti a gyermekét, már a gyermekágyas időszakban is alig várja, hogy visszatérhessen a munkájához.
Szerző: Károlyi Natália dúla; szakértő: Feketéné Kovács Judit mentálhigiénés szakember
Vannak, akiknek a szülési szabadság alatt megszűnik a munkahelyük, és vannak, akiket visszavárnak, mégis inkább új vizekre eveznének. Sokan anyagi okokból, mások egy kedvező, soha vissza nem térő állásajánlat kedvéért térnek vissza a munka világába. Hogyan találhatjuk meg az önmagunkhoz, családunkhoz leginkább passzoló megoldást? Feketéné Kovács Judit mentálhigiénés szakemberrel, művészetterápiás csoportvezetővel beszélgettünk.
Az édesanya munkába állása a legtöbb esetben kényszer: a család boldogulásához az ő keresetére is szükség van. De miért kelthet még ilyen esetben is bűntudatot ez a döntés, különösen a gyermek 3. szülinapja előtt?
Manapság nagyon sokféle elvárás nehezedik az édesanyák vállára. Számos szerepben kell helytállniuk – gyermeknevelés, háztartás, a családi fészek melegének megőrzése –, ez a „láthatatlan” munka pedig önmagában kitesz egy teljes állást. Nehéz helyzetet jelenthet, amikor mindezekhez még egy munkaviszony is hozzáadódik.
Ezt nehéz lehet feldolgozni, de elfogadással sokat könnyíthetünk a lelkünkön, és így gyermekeink is sérülés nélkül tudnak majd alkalmazkodni a helyzethez.
Mennyiben alakul másként mindez, ha nem kényszer a visszatérés, és nem is az anyagi tényezők jelentik a fő motivációt, hanem a szakmai ambíciók, a fejlődés, az önmegvalósítás igénye?
Hivatás, önmegvalósítás, karrier: mindez már a szavak szintjén is máshogyan hangzik, de másféle érzéseket is vált ki, másféle kérdéseket vet fel, és egészen más dilemmákat okozhat egy édesanyának. Számomra a család és a munkával töltött idő, valamint az energiáim átcsoportosítása jelentette a legnagyobb feladatot, de azt kell, hogy mondjam: az önazonosság, az „áramlás” élménye minden nehézségért kárpótol. Ezt a saját bőrömön is tapasztalom.
Mit tanácsolna azoknak az anyáknak, akik egyelőre nem rendelkeznek a szükséges háttértámogatással, de szeretnének dolgozó nőként is kiteljesedni ?
Bármennyire különösen hangzik is, én úgy hiszem, hogy nem a külső támogatás megszerzése, hanem a saját döntés elfogadása a legfontosabb.
Hogyan tudjuk meghallani saját vágyainkat a különféle elvárások „hangzavarában”?
Ez nagyon fontos kérdés. Mindenekelőtt: engedjük meg magunknak, hogy legyenek vágyaink.
Próbáljunk meg bűntudat nélkül időt fordítani olyan tevékenységekre is, amelyek bennünket töltenek fel, nekünk szereznek örömöt. Ez lehet egy hobbi, amire rendszeresen időt szakítunk, egy tanfolyam, ahol meglévő tudásunkat elmélyíthetjük, vagy akár egy önismereti csoport, amely segít kiigazodni aktuális életfeladataink között. Jómagam a művészetterápiát használom arra, hogy a hozzám forduló édesanyáknak segítsek megtalálni maguk útját. Az alkotások által kiléphetnek a mindennapokból és hozzákapcsolódhatnak saját belső világukhoz, választ találhatnak kérdéseikre – az anyasággal, a karrierrel kapcsolatban éppúgy, mint bármely más, számukra aktuális témában.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
