Lapunk az idén új sorozatot indított, Mikola Péter meséivel. A szerzőt sokan ismerhetik előadóként is, hiszen évtizedek óta járja az országot gyermekműsoraival, közös játékra hívó dalaival, melyek mindig megmozgatják és megnevettetik a gyerekeket. Könyveit derű, humor és érzelmi melegség jellemzi – akárcsak őt magát.
Szerző: Podonyi Hedvig
Előadóként indultál, több mint 8000 gyermekelőadás van mögötted és mind a mai napig színpadon vagy – hogyan jutottál el mindeközben a meseírásig?
Úgy gondolom, a lelkület, az attitűd megvolt bennem a játékos, érzésekhez szóló történetmeséléshez. Úgy kezdődött, hogy 2009-ben sétáltam a Vörösmarty téren és odajött hozzám Szántó Julika néni, a Santos kiadó vezetője, aki előadóként már ismert engem, és megkérdezte, lenne-e kedvem írni egy mesekönyvet. Azt feleltem, hogy még nem gondoltam rá. „Gondoljon rá!” – mondta, és egyeztettünk egy találkozót a szerkesztőségben. Arra az alkalomra vittem is egy saját mesét, ami nagyon tetszett neki és megbeszéltük, hogy karácsonyra boltokba kerül a könyvem. Így is történt, és büszke vagyok rá, hogy ezt a könyvet Ranschburg Jenő ajánlotta. Köszönettel tartozom Matyi Dezsőnek, hogy fantáziát látott következő két Zorka-könyvemben és megjelentette az Alexandra Kiadónál. Két éve az a megtiszteltetés ért, hogy a Móra Kiadó adta ki Zorka és Berci-mesekönyveimet. Várom a negyedik kötet megjelenését.
A meséidben egy szépen működő család mókás történetei elevenednek meg. Saját gyerekkorodra, családodra hogyan emlékszel vissza?
Abban a szerencsében lehetett részem, hogy a szüleimnek én voltam az első. Úgy bántak velem, mint a szerelmük gyümölcsével. Mindig éreztették szeretetükkel: „Fontos vagy!” Ebben a „melegítésben” jó fölnőni. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy apám 56-ban a Forradalmi Bizottmány elnöke volt a postánál, és ennek később megvoltak a következményei. Közgazdász doktor létére csak segédmunkásként, csomagkiadóként kapott munkát. Elzárkózva éltünk a világtól, mert félt, hogy provokátort küldenek rá, vagy hogy bajba keverhet valakit, ha vele látják.
Apám játékos, magas szellemiségű, kreatív ember volt, édesanyám meg „a kandalló melege, a virág az asztalon” kisugárzású asszony volt, ismeretlenek is mentek melegedni a közelségébe. Mert melegítő, tápláló jelenléte volt.
A jelenlét szóról nekem eszembe jut az a szavakon túli kommunikációs módszer is, ami a nevedhez fűződik: rendszeresen tartasz felnőtteknek Emberhangoló jelenlét-tréningeket.
Ezen a tréningen a tudatos kommunikációt kikapcsolva, a szavakon túli érzéskommunikációval játsszunk, ahol az érzések beszélgethetnek és hathatnak egymásra.
Más a hatás, ha a saját minőségünk, érezhetőségünk áramlik, amikor önazonosan viselkedünk. Mindez üzenet a világnak arról, hogy ilyenek vagyunk, és ha ilyenek vagyunk, akkor így fogadnak el, ehhez a minőséghez tudnak kapcsolódni. Senki nem tud emberi minősége fölött teljesíteni – de amilyenek vagyunk, abból érdemes a legjobbat élni!
Mennyiben kell másképp kommunikálni a gyerekekkel, mint a felnőttekkel?
A gyerekekhez érdemes életkori sajátosságaiknak megfelelően szólni. Az óvodásokhoz, kisiskolásokhoz a játékosság nyelvén lehet utat találni. Így részeseivé válnak a történéseknek, átélve helyezkednek el az adott szituációban.
Fontos nálam meseíráskor is, hogy az átélés által részesei legyenek a történeteimnek. Nagyokat nevetnek, közbeszólnak, amikor ezeket hallgatják. Van az égben telefon? című mesémben például felmerül az a kérdés, vajon milyen lépcsőn mentek az égbe a dédiék – és előfordult, az egyik kisfiú közbeszólt: „Nem lifttel mentek?” Egy másik történetemben a főszereplő Zorka azt mondja, hogy ő egy emberszerelő és meg tudja szerelni a bácsit, aki elfelejtett mosolyogni. Ilyenkor jókat kuncognak: „Emberszerelőőő! Hát a kocsikat szokták megszerelni, meg a vízcsapooot!”
Többször nyilatkoztad már, mennyire fontosnak tartod, hogy meséljünk a gyerekeknek. Miért jobb az élő mese a videónál, hangoskönyvnél?
Szomorú vagyok, hogy a világ affelé tart, hogy a személyesség helyét átveszik a gépek. Egyre több szülőnél látom: azért, hogy csöndben maradjon a gyerek és elfoglalja magát, megkapja a telefont és azzal játszik, vagy betesznek neki egy videót. Ha mesélünk a gyerekeknek, és ha jó meséket, akkor az személyes, intim, bensőséges kapcsolódást, kötődést generál, egy szavakon túli együtt-élményt a mesélő és a mesét hallgató között. Alkalom nyílik beszélgetni is. Az esti elalvás előtti mesélés ráadásul az aznapi utolsó inger, ami alvás közben keresi a helyét a tudatalattiban, építi a gyermek értékrendjét, felfogását, megsimogatja az érzelmeit, az önbecsülését, segíti őt az önépítésben, a teremtésben, és abban, hogy elhelyezze magát a világban.
Ezért lényeges a megélés, mert az olyanná teszi a mesében megjelenő fordulatokat, mintha tényleg megtörténtek volna, és ez a tapasztalás valós helyzetekben is a megértés, az együttműködés, a játékosság felé vihet – amiktől szebb lehet a világ.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
