Az alkotás nemcsak a „művészlelkű” gyerekeknek való: mindenki profitálhat belőle. Ha kreativitásra neveled a gyermekedet, sosem fog unatkozni, és minden szempontból sikeresebb lesz, mint korábban – ez pedig a későbbi fejlődését és szemléletét is meghatározza.
Szerző: Csorba Anita kreatív mentor
Hiszek abban, hogy a kreativitás az egyik legfontosabb kincs – és ezt a legkönnyebben valamiféle alkotással lehet fejleszteni. Festéssel, szobrászkodással, rajzolással, írással, zenéléssel… Számos módja van a kreativitás gazdagításának, azonban fontos, hogy a gyermekünk már az elején is élvezze az alkotást.
Számos művészeti ág nehezen tanulható, és ha kötött rendszerben kezdik el a gyerekek az oktatást, gyorsan elmehet a kedvük attól az alkotó tevékenységtől, amit máskülönben felhőtlen örömmel végezhetnének. Egy szigorú kritika korán eltántoríthatja a kisebbeket, ezért fontos, hogy otthon, biztonságban és játszva próbálkozhassanak vele. Erre szerencsére rengeteg egyszerűen megvalósítható módszer létezik.
Miért olyan fontos a kreatív alkotás a gyerekeknél?
Ha valakit kreativitásra nevelnek, az agya sokkal gyorsabban reagál majd a váratlan helyzetekre – vagyis könnyebben megoldja az útjába kerülő problémákat, megbirkózik a nehéz kihívásokkal és akadályokkal.
Sokkal jobban teljesíthetnek az iskolában is: egyszerűbben, kevesebb erőfeszítéssel oldhatják meg az órai és a házi feladatokat, gyorsabban foghat az agyuk, jobban tudják hasznosítani a számukra értékes tudást.
Ha ügyelsz rá, hogy gyermeked életében mindig jelen legyen a kreatív alkotás szeretete, akkor biztos lehetsz benne, hogy felnőttként is sokkal könnyebben boldogul majd a világban, és nem esik majd pánikba, ha nehéz helyzetbe kerül. Mindig higgadtan találja majd meg a legjobb megoldást, amire talán senki más nem gondolna. Ahol más problémát lát, ő lehetőséget: játszi könnyedséggel lavíroz a mindennapi és az extrém szituációkban egyaránt.
A finommotorikus mozgások összehangolása
Az alkotómunka számos válfaja a finommotorikus mozgások elsajátításában, javításában is segíthet. Ha például valaki rajzol, fest, színez, barkácsol, gyurmázik, kollázst vagy díszeket alkot, ollóval vág, ábrákat rajzol, ragasztgat, vagy épp kötöget, akkor a finommotorikát, vagyis egyes testrészek – főleg a szem, a száj és az ujjak – finom, koordinált mozgását is fejlesztheti.
Erre már egészen apró korban érdemes alkalmat teremteni egyszerűbb alkotómódszerekkel. A gyurmázás és a színezés például tökéletes közös fejlesztőprogram.
Persze mindenképp figyelni kell arra, hogy gyermek felügyelettel tevékenykedjen, nehogy valamilyen apró alkotóelemet a szájába vegyen. Ha sokat alkot kézzel – akár csak kedvére, mindenféle útmutató nélkül –, akkor hamar ügyes lesz, és remekül koordinálja majd az említett testrészeinek mozgatását.
Ezáltal a későbbiekben a kézzel írás (majd a gépelés), az órai rajzolás vagy festés, valamint a testnevelési feladatok is hatékonyabban mennek majd.
Én is kifejlesztettem egy programot a csapatommal, melynek során a gyerekeket kreatív alkotásra neveljük. Minden lépés során fogjuk a kezüket, hogy bátran belevághassanak, és saját ütemükben fejlődhessenek, emellett pedig különféle inspirációs termékeket (például élménydobozokat) alkotunk, amelyekből meghatározott tárgyakat lehet készíteni, persze minden szükséges segítséget megkapva.
Fenntartható alkotás, otthon
Ahhoz, hogy gyermekedet kreativitásra neveld, nem szükséges pénzt költened: otthon található eszközökkel is megoldhatjátok az alkotást. Ma már számos online forrás áll rendelkezésre, így könnyű megtudni, hogyan lehet mindenféle csodákat létrehozni a legtöbb háztartásban megtalálható, hétköznapi eszközökből.
Tudtad, hogy könnyen újrahasznosíthatók például a kiürült konzervesdobozok, befőttesüvegek és a csomagolókartonok is?
Én is mindig újabb módszereket keresek a fenntartható alkotásra: az élménydobozaimban és alkotóvideóimban is rengeteg különféle megoldást mutatok be a környezettudatos és költségkímélő kreatívkodáshoz – hiszem, hogy mindenből lehet alkotóeszköz!
Ajánljuk még a témában: