Szinte közhelyszerű, hogy éppen a legnagyobb hangú, legagresszívebb felnőttek árulnak el a legtöbb belső bizonytalanságot, alacsony önértékelést. Vajon a gyerekek esetében mi a jellemző?
Sződy Judit pszichológus írása
Folytatás…
Elmúlik?
Milyen minták, körülmények erősíthetik fel az életkorral járó, “természetesnek” mondható, általában átmenetinek bizonyuló durva viselkedést? Ugyanilyen izgalmas kérdés, hogy mi lehet a leghatékonyabb módszer a kis vadócok megfékezésére.
A stresszfaktor
Ehhez az is szükséges, hogy bizonytalannak érezze magát, és alacsony legyen az önbecsülése.
Ha a szülő sincs jól
A bizonytalanság leggyakrabban abból fakad, hogy a szülő maga is rosszul érzi magát a bőrében, ezért nem tud támasz, biztos pont lenni. A gyerek számára az is romboló, ha teljes kontroll alatt tartják (például mert a szülő túlfélti, vagy egyáltalán nem bízik benne), vagy, ha átadják neki az irányítást, olyan dolgokban is, amelyekért nem tud felelősséget vállalni.
Szélsőséges példák: csak akkor szólalhat meg, ha kérdezik, illetve rábízzák a döntést, hogy melyik óvodába járjon.
Bántó szavak
A másik nagy stresszfaktor az önbecsülés lerombolása: „csak a terhemre vagy”, „te úgysem tudod megcsinálni”, „dagadt vagy, ne egyél annyit!” Aki gyakran hall ilyesmit, annak folyton résen kell lennie, hogy mikor bántják, és erőből kell bizonyítania, hogy ő mégis valamire való. Ha máshogy nem megy, nyers erővel…
Ezek a gyerekek a kisebb súrlódásokat sem viselik el, olyan gesztusokat is támadásnak vehetnek, amelyek nem azok, vagy nem szándékosak. Akkor is robbannak, amikor mások észre sem veszik, hogy gond lehet. Szinte folyton a „harcolj vagy menekülj” állapotban élnek – ezt nevezik röviden stressznek.
EZ SEGÍT: empátia és jelenlét
Az agresszív gyereket látva általában a szülőt sajnáljuk, ami persze teljesen jogos, de ne felejtkezzünk el arról, hogy a gyereknek is nagyon nehéz így élni.
Igazából nem pusztán az agresszív epizódok okoznak magukban problémát, hanem az is, hogy a gyerek és a család is lassan elszigetelődik. Ki akarna játszani egy ilyen gyerekkel? Ki akarna társaságba járni, ha folyton szégyellnie kell magát a gyereke miatt?
Ha a szülő képes arra, hogy kezelje a helyzetet, biztonságot tud nyújtani a gyereknek, akkor egyedül is megoldhatja a problémát. Ha ő maga is labilis, mert éppen nehéz élethelyzetben van (családi konfliktusok, válás, veszteség, betegség), akkor fontos, hogy pszichológus segítségét kérje.
Hiszen ha a szülő nincs rendben, a gyereknek nagyon kicsi az esélye arra, hogy rendbe jöjjön.
Az első és legfontosabb lépés: összpontosíts a problémára!
„Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!” mondta Yoda mester. Lássuk be, próbálni eddig is próbáltad, rákiabáltál, kapott büntetést, jutalmat, beküldted a szobájába, beszéltél a fejével, sőt a kezére is csaptál már, amikor kilátástalan volt a helyzet.
Ehelyett fogadd el, hogy neki sem élmény másokat bántani, és tekints rá úgy, mint aki segítségre szorul. Ha eltörné a lábát, ápolnád, még szabadságot is kivennél. Hát tedd azt most is!
– Építsd fel újra a bizalmat! Töltsetek együtt sok időt, amit csak erre szánsz. Keress olyan elfoglaltságot, amit mind a ketten élveztek. Csináljátok azért, mert együtt jó. ha mesélsz neki, olyan mesét válassz, ami tetszik neki és neked is. Ne legyenek tanmesék! Ha együtt rajzoltok, élvezzétek, és ne tanítsd rajzolni. Ha sétáltok, vedd fel az ő tempóját. Ha filmet néztek, együtt nézzétek, és beszéljetek róla. Ha szereti, vedd ölbe sokat!
– Alakíts ki napirendet! Ez nem azt jelenti, hogy mindent pontosan percre ugyanakkor kell csinálni, de legyenek kiszámíthatók a napjaitok. A lefekvés és az ébredés nagyjából ugyanakkor történjen, és ez a gyerek életkori igényét kövesse, ne szóljon bele az, hogy ki mikor mit akar még megnézni a tévében, és az sem, hogy te fáradt vagy-e éppen, vagy még bírnád tovább.
– Szorítsd vissza az agresszív mintát! Ne büntess, főleg ne üss rá, ne okozz neki fájdalmat, és ne büntess szeretetmegvonással.
– Csökkentsd a feszültséget! Egy ideig kerüljétek azokat a helyzeteket, amelyek kiváltják a bajt. Ha más gyerekekkel agresszív, ne menjetek játszótérre, bölcsibe, oviba, amíg ez lehetséges. Ha túl sok a korlát, sok a „nem szabad”, gondold át újra, hogy erre mind szükség van-e? Tényleg baj, ha kipakolja a konyhaszekrényt? Biztos, hogy nem csúszhat le egyedül a csúszdán?
– Kerüld el, hogy unatkozzon! Játsszatok együtt, vagy adj neki olyan feladatot, ami érdekes, de nem túlságosan megterhelő. Nem a játékok mennyisége, hanem azok használhatósága a lényeg.
– Előzd meg! Ha látod, hogy most fog begurulni, tereld el a figyelmét, vagy egyszerűen távolítsd el a helyzetből. Igen, fogd meg, és vidd arrébb!
– Viseld el! Ha már kitört a botrány, állítsd le, vidd arrébb, fordítsd szembe magaddal, és határozottan mondd neki, hogy „Ezt nem!” Nem kell hegyi beszéd, semmi több.
Ha ez nem megy, még nem vagy elég stabil, dolgozz magadon.
Életkorok és viharok
A gyerekek minden életkorban okozhatnak fájdalmat, és ezt mindannyiszor jelezni is kell nekik. De mindig mást és mást várhatunk el tőlük.
0-5 hónapos korig – a babák nem agresszívak, rossz szándék nélkül okozhatnak fájdalmat.
5-10 hónapos – tudatosan próbálgathatja, hogy a szülő hogy reagál, ha beleharap, belemarkol az arcába, belerúg. Általában még nem az indulatok vezérlik.
10 hónapos kortól 2 éves korig – indulatból is rúghat, haraphat, markolhat, de még nem tudja szándékosan korlátozni magát.
2-3 éves korban – jellemző lehet az agresszív viselkedés, de már lassan meg kell értenie, hogy ez nem elfogadható viselkedés.
3-4 éves kortól – már elvárható, hogy legyen annyi önuralma, hogy ne okozzon másnak fájdalmat, akkor se, ha dühös.
Írásunk első részét itt olvashatod:
