Éppen nyaralni voltunk, amikor legnagyobb meglepetésünkre pozitív lett a terhességi tesztem. 41 éves múltam. 3 egészséges gyermek után nem terveztünk több gyermeket, mégis máshogy alakult az életünk, amit egy cseppet sem bánunk. A történetünk végül is igazi (s)ikertörténet!
Szerző: Pintér Mónika blogger, Szeretetkonyhám
Nem is tudom, mit éreztem, amikor megtudtam, hogy ismét kisbabát várok. Elsősorban talán félelmet. Félelmet amiatt, hogy hogyan viseli majd a testem 40 felett a várandósságot. Félelmet a szüléstől, ami garantáltan császármetszés lesz. Félelmet attól, hogy talán túl idősek vagyunk már ehhez – vajon fel tudjuk nevelni őt egészségben? És persze örömöt is, hogy minden rendben lesz, hiszen van már rutinunk, és ahol elfér 3 gyerek, ott nem lesz akadálya a negyediknek sem.
Játsszunk ikreset!
A nyaralásból hazatérve egyik este érdekes dolog játszódott le. Akárhányszor rágondolok, beleborzongok. Anna lányunk, aki akkor 5 éves volt, egy játékbabát hozott a szobába, és kérte, hogy tegyem be a pólóm alá.
A férjemmel egymásra néztünk. Rajtunk kívül senki sem tudta, hogy várandós vagyok, a gyerekek sem. Ráadásul akkor még mi sem tudtuk, hogy valóban ikreink lesznek. Amikor nem sokkal később elmentem az első ultrahangra, már meg sem lepett, amikor az orvosom közölte, hogy ketten vannak. „Tudom, Doktor Úr! A lányom pár napja megmondta.”
Az első öröm/sokk után az orvos jelezte, hogy ez azért nem lesz annyira könnyű menet, mint az eddigi várandósságaim. Az ikerterhesség és az ikerszülés sokkal több törődést, odafigyelést igényel; nemcsak az öröm, hanem a komplikációk gyakorisága is kétszeres lehet. Felkészített rá, hogy az egyik baba felszívódhat, és azt kérte, jöjjek vissza kontrollra egy hét múlva. Hála Istennek, nem szívódott fel, sőt: egy hét elteltével már szívhangja is volt mindkét picinek. Az én várandósságom egypetéjű ikerterhesség, úgynevezett monochoriális ikerterhesség volt.
Az első hónapok

A várandósságot jól viseltem, semmi különösebb gond nem volt. A testem szépen igazodott, formálódott a két kisbaba kihordásához. Nem voltam különösebben rosszul, egyszer sem hánytam. Amint az orvos megerősítette, hogy ikreim lesznek, beléptem néhány ikres csoportba, mert szeretek tájékozódni, mindenre felkészülni. Igyekeztem sokat olvasgatni a témáról és nagyon jó volt ikres anyukák tapasztalatait olvasni.
Az egypetéjű ikerbabák genetikai állománya 98%-ban azonos, mindig azonos neműek, vércsoportjuk, szemszínük, hajszínük is ugyanolyan. Az egypetéjű ikrek egyetlen petesejt és egyetlen hímivarsejt találkozásának
eredményeként fogannak meg. A megtermékenyített petesejt osztódik, és a szétvált sejtekből két teljesen önálló embrió alakul ki.
A mi babáink külön burokban voltak és ahogy már említettem, egy közös méhlepény táplálta őket. A hasam korán gömbölyödött, így nehezen titkolhattuk, hogy babát várunk. Nem is tudtuk kivárni a közléssel az első trimeszteri szűréseket, mert addigra mindenki előtt láthatóvá vált a növekvő pocak. Szerencsére a szűrések során megint csak mindent rendben találtak, az életkorom és az ikerterhesség ténye miatt genetikai tanácsadáson is jártam.
Egy korábbi tüdőembólia miatt, ami egy két évvel ezelőtti koronavírus-fertőzés szövődménye volt nálam, a terhesség elejétől vérhígítót kellett kapnom. Ezt minden este a férjem adta be. Jól éreztem magam, jöttem-mentem a gyerekekkel, kirándultunk, sétáltunk, itthon is mindent csináltam, ami jól esett.
Hetek és grammok
A komplikációk a 20. héten kezdődtek. A második trimeszteri ultrahangon genetikailag ugyan mindent rendben találtak a babákkal, de jelentős súlykülönbséget mértek köztük. A súlykülönbség természetesen belefér a pakliba, hiszen attól, hogy ikrekről van szó, nem kell egyforma súlyúaknak lenniük – de van egy határ, ami felett ez már problémát jelenthet. Nálam pedig igencsak ezen a határon volt a mért érték. A vizsgáló szonográfus kíméletlen őszinteséggel vázolta fel a lehetséges forgatókönyveket. Elmondta, hogy a jelentős súlykülönbség a korábban már szóba került iker-iker transzfúzió egyik jele. Ezt az országban egyedül Pécsett tudják kezelni bizonyos kockázatos beavatkozásokkal, amelyekről tudatosan nem akartam olvasgatni. Nagyvárosban lakunk, megyei kórházzal. Másnap reggel 7-re kellett mennem a főorvoshoz, aki elmondta, hogy innentől kezdve heti rendszerességgel fognak figyelni. Kérte, hogy minden héten jelenjek meg ultrahangon, ahol a babák súlyán kívül az áramlást és a magzatvizet is ellenőrzik majd. Bár a magzatmozgásokat korán éreztem, ez nem jelentett semmi biztosat, innentől kezdve hetekben és grammokban mértük az életet.
Soha nem tudtam nyugodtan érkezni a vizsgálatokra, mindig bennem motoszkált, hogy mi van, ha nem jó értéket mérnek. Hamar megtanultam, mit kell figyelni a monitoron, és minden alkalommal feszülten vártam a sorsom.
Combcsont, haskörfogat, fejkörfogat – ezek adják a baba becsült súlyát, mellette a hólyagtelítődést, az áramlást és a magzatvizet figyelték hétről hétre.
Szoros megfigyelés
Babonásnak tartom magam, így volt egy kis szertartásom. Mindig ugyanabban a „szerencsehozó” zokniban mentem és az autóban mindig ugyanazt a kedvenc dalt hallgattam meg, mielőtt a kórházba értem. Mindig. Heteken keresztül. A 28. hét után kezdtem el megnyugodni, ettől kezdve már nem mindig „gyomorideggel” érkeztem. Úgy gondoltam, történhet bármi, ha a babáknak meg kell születniük, esélyük lesz az egészséges életre. A vizsgálatokra egyedül mentem, hiszen ezeket hétköznap délelőttönként végezték. A hosszú hetek során nagyjából megismertem a vizsgálatokat végző orvosokat és stílusukat. A vizsgálatok után minden alkalommal meg kellett keresnem a várandósságomat kísérő orvosomat, aki mindig kielemezte a mért adatokat.
Az ikerterhesség ténye és az életkorom szükségessé tették a babák szívultrahangi vizsgálatát is. Ehhez Budapestre mentünk, és bár nagyon izgultam, szerencsére csak jó eredményeket kaptunk. Szépen meneteltünk tehát előre, egészen a 33. hétig. Ekkor az ultrahang ismét nagyobb súlykülönbséget mutatott, s jóllehet az összes többi értékünk jó volt, az orvosom kimondta az ítéletet: a szülésig szoros megfigyelésre lesz szükség, ezért be kell feküdnöm a kórházba. Ez borzasztóan rosszul érintett, elsősorban az otthon lévő 3 gyermekem miatt. Könyörögtem az orvosnak, de ő nem engedett – azt mondta, hogy aznap este 6-ra jöjjek vissza a szülészetre. Hazáig sírtam, és velem együtt az időjárás, ugyanis szakadt az eső. Otthon összeraktam a kórházi csomagom hiányzó darabjait, összekészültem, elköszöntem a családomtól és megérkeztem a felvételre.
Kórházi hetek
Az a mi szerencsénk, hogy nagyon támogató családunk van. A gyerekek felügyeletét nem volt egyszerű megoldani úgy, hogy a férjem dolgozni tudjon menni és ne kelljen szabadságon/táppénzen lennie – de mindenki besegített. Én nehezen viseltem az első hetet a kórházban, annak ellenére, hogy jó szobába kerültem. Hárman voltunk, sokat beszélgettünk, együtt sírtunk, felváltva támogattuk egymást. Hiányoztak a gyerekeim, a férjem, bár a modern technikának köszönhetően naponta többször tudtunk videotelefonálni.
A napjaimat kitöltötte a napi két NST-vizsgálat, a heti két ultrahang, melyeken még mindig az áramlást, a magzatvíz mennyiségét és a babák súlyát figyelték. Emellett naponta volt szívhanghallgatás, voltak vizitek, egyéb vizsgálatok. A szobánk hangulata kicsit a koleszos életre hajazott: együtt ettünk, kártyáztunk, beszélgettünk.
A bent töltött idő alatt rengeteg embert ismertem meg, számos történetet hallgattam végig. Együtt sírtam, együtt nevettem alig ismert emberekkel. Sokakkal kerültem kapcsolatba (szonográfus, NST-s szülésznők, orvosok, nővérek, betegek, beteghordók, kismamák, látogatók). Gyakran csak csendben hallgattam, figyeltem. Nagyon sokat tanultam, barátságokat kötöttem; igazi szociotrip volt számomra ez a pár hét.
A 35. hét végére tűzték ki a császármetszésem időpontját, ami így is majdnem egy héttel később volt, mint a protokoll szerinti szülés időpontja. Bár úgy éreztem, tovább is bírnám testileg-lelkileg, boldog voltam, hogy szerencsésen eljutottunk idáig!
Folytatás ITT!
Szülés, születés – szülésre való felkészüléstől egészen a gyermekágyas időszak lezárultáig!
LAPOZZ BELE KÜLÖNSZÁMUNKBA!