Molly Ritvo nemrég szülte első gyermekét, azt gondolta, mindenre felkészült, de rá kellett ébrednie, hogy igazából csak a szülésig látott el a terhesség alatt.
„Hét hete született a kislányom, azóta semmi sem olyan, mint régen. Ugyanabban a házban ülök, ugyanazt a kávét iszom ugyanazzal a férjjel, mégis minden más lett. Amikor a kórházból hazajöttünk, zokogásban törtem ki. Lehet, hogy csak a hormonok vagy a kimerültség miatt, vagy csak azért, mert az új élethelyzettől megrettentem.
Mindenféle felkészítő tanfolyamra elmentünk terhesség alatt, a szoptatástól a szülésig mindent elolvastam, mégis teljesen ismeretlen terepen érzem magam.
Rájöttem, hogy míg azt hittem, felkészítem magam az anyaságra, elfelejtettem búcsút inteni a régi életemnek. A régi énemnek és testemnek.
Tudtam, hogy egy babának háromóránként ennie kell, de azt nem tudtam pontosan, hogy ez milyen elemi, végtelen fáradtsággal és kialvatlansággal jár. Pár nap után már rettegtem, hogy felébred a baba, és szoptatnom kell. Meglepődtem azon is, hogy nincs annyi összefüggő időm magamra, hogy megegyem az ebédemet és hogy mennyire nehéz elhagyni a házat egy babával.
Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen bonyolult lesz összehozni a régi és új énemet. Néha, ha eljutok egy rövid sétára egyedül a férjemmel, vagy jógázom, akkor látom, hogy még nem veszett el teljesen, aki voltam. Abban reménykedem, hogy ha túl leszünk az újszülött korszakon, akkor egyre többet visszakaphatok belőle.
Most már értem, miért olyan kimerültek az anyukák, hogy mennyi energiát és időt áldoznak a gyerekükre. És azt is értem, miért érzik néha tehetetlennek magukat.
Az egyik pillanatban elönt a mindent betöltő szeretet, a másikban pedig úgy érzem, hogy az anyaság annyira nehéz, hogy legszívesebben megszöknék. Nem véletlenül hívják ezt az időszakot a negyedik trimeszternek: rendkívül intenzív érzelmi hullámvasút vár a szülés után, amire nem lehet felkészülni tanfolyamokon.”
Forrás: NLC
