Hiszem, hogy minden gyerek megérdemli, hogy a szülei békében együtt tudják nevelni őt akkor is, ha elváltak. Ezért megosztom a mi példánkat, hogy milyen úton jutottunk el az együttműködéshez. 6 éve váltunk el a volt férjemmel, s azóta heti váltásban, közös felügyelettel neveljük a kislányunkat, aki most 10 éves.
Szerző: Péterfi Dóra Scrum Master
A szétköltözéskor a lányunk csak 4 éves volt, és nem alakult még ki nála igazán az idő fogalma, viszont a hétköznap-hétvége váltakozását már fel tudta fogni. Ezért a pszichológustól, aki a válási mediátorunk volt, azt a tanácsot fogadtuk meg, hogy heti váltásban neveljük a lányunkat. Ezen az elmúlt 6 évben nem is kellett változtatni, nekünk ez a rendszer azóta is megfelel.
Egy hétig távol egymástól
Amilyen egyszerűnek hangzik, olyan nehéz volt korábban hozzászoknunk az új életmódunkhoz, mire beállt az egyensúly. A legtöbb együtt élő családban egy 4 éves gyerek ritkán tölt külön egy egész hetet az egyik szülőjétől. Ez hosszú ideig nekem sem volt könnyű, anyaként is megszenvedtem.
Hiába tudtam az eszemmel, hogy éppúgy szüksége van szerető apára, mint anyára, a szívem majd meghasadt, amikor távol kellett lennem tőle. Hiszen már lemaradtam az élményeinek egy részéről, és ahhoz még kicsi volt, hogy ezeket egy hét múlva elmesélje nekem. Ugyanezek a lélegzetvételnyi szünetek viszont időt is adtak arra, hogy lassan az újraépülés felé forduljak.
Idő a gyógyulásra
Az egymástól külön töltött hetek alatt módom volt arra, hogy kisírjam magam és elgyászoljam a házasságunkat. Valamikor fél-egy évvel a szétköltözés után megkérdezte a kislányom, hogy miért kell mindig újra elővenni a fogmosópoharát, és kedvesen arra kért, hogy ne tegyem el többet. Teljesítettem a kérését és szembenéztem azzal, hogy akkor is lehetek újra egész ember, amikor épp nincs velem.
Elviselhetővé tenni az elviselhetetlent
A lányunk számára szintén törést jelentett a szétköltözés, hónapokon át visszatértek a végeláthatatlan hisztirohamai.
Bár egy-egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy ebben a házasságban engem is magamra hagytak, azonnal kapcsoltam, hogy a lányomnak a maga szempontjából teljesen igaza van, és nincs mit tenni ezzel, csak meghallgatni lehet. Fájdalmában sok mindent tudott kisgyerek létére is a fejemhez vágni, amit eleinte nehéz volt a helyén kezelnem, hiszen közben még magam is romokban hevertem.
Ez akkor változott meg, amikor egyszer egy fárasztó nap végén, egy többórás hiszti után végre hazaindultunk az oviból. A hónom alatt vittem a gyerekemet, aki teljes testével feszülve, vörös fejjel torkaszakadtából üvöltötte:
Ezek a pillanatok segítettek visszabillenni. Ezekből merítettem ihletet, hogy úgy segítsek neki kiengedni a haragját, hogy nem rokkanok bele. A végtelen hisztik lassan csillapodtak, majd ritkultak, és már kevesebbszer kellett a világ legerősebb anyukájának lennem, hogy ne zokogjak vele én is. (Addig sem azért próbáltam az lenni, hogy eltitkoljam a bánatomat, hanem mert tudtam: szüksége van rá, hogy megtartsam őt, és legalább én biztos pont legyek neki, amikor kicsúszik a talaj a lába alól.)
Egyszerre csak egy szülő
Megértettem és elfogadtam, hogy a közös felügyelettel nevelésnek ára van – vagyis amellett, hogy megmaradtak az erős szülői kötődései, eleinte szinte minden velem töltött percben hiányzott a lányomnak az apja. Néha ilyen helyzetben felhívtam a volt páromat, ahogyan ő is engem, hogy a gyerekünk beszélhessen a jelen nem lévő másikkal, de ez ritkán segített, sőt gyakran csak olaj volt a tűzre. Elengedtük hát pár évre a hét közbeni kapcsolattartást, hogy valahogy mind kibírjuk ép ésszel.
Az időbeosztás fontossága
Az első évben annyira fontos volt a lányunknak a kiszámíthatóság, hogy még a meglepetésnek szánt „apa mégis el tudott jönni a tornabemutatóra!” is komoly hisztibe torkollott. Azt tapasztaltuk, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, ha mindig előre tisztában van azzal, mire számíthat. És tényleg már azelőtt megtanulta a „hétvégén megyek a másik szülőhöz” rendszert, mint hogy képes lett volna felfogni a hét napjainak fogalmát. A kiszámíthatóság idővel biztonságérzetet adott neki.
Szintén azóta is szupernek találom, hogy pénteken cserélünk. Így a gyerekes hetet mindig lazulással kezdhetjük, szombaton reggel nem kell korán kelni, és kipihenten, rohanás és kötelezettségek nélkül indulhat a gyerekkel töltött hetünk.
Közös naptár
Persze az élet tartogat rendkívüli eseményeket, amikor néha át kell cserélnünk egy-egy napot, nem beszélve a nyári szünetről, amiről külön megállapodást kellett kötnünk egymással. Mi az ilyen napokról szinte mindig írásban állapodunk meg, mert az visszakereshető. Amit megbeszéltünk, azt felvisszük a közös naptárba is. A gyerekünk tartózkodási helyét egy olyan naptárban vezetjük, amit a nagyszülők is elérnek, ezért bármikor telefonon is meg tudjuk nézni, kinél mikor van. A gyerekes napokhoz tudjuk igazítani a programjainkat, akár hónapokra előre, és ha szükséges, be tudjuk vonni a nagyszülőket.
Mivel egyedülálló szülőként néha több helyen kellett lennünk egyszerre, a gyerekünk eleinte kicsit több is volt, mint kétlaki, viszont nagyon szoros kapcsolata alakult ki a nagyszüleivel, akiknek ezúton is hála és köszönet, hogy elnapolhatatlan kötelezettségeink esetén beszálltak segíteni!
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
