Kevés olyan téma van, amely ennyire megosztaná a szülőket és a szakembereket. Sok a csecsemőkkel történő együttalváshoz kapcsolódó tévhit és félelem, miközben több kutatás is bizonyítja, hogy Földünkön jelenleg is minden kultúrában elterjedt, széles körben alkalmazott gyakorlat. Igyekszünk néhány szempontot felvetni ahhoz, hogy tisztábban láss, és meg tudd hozni a magatok döntését.
Szerző: W. Ungváry Renáta
A legkézenfekvőbb kiindulópont talán az, ha megnézzük, milyen alvási elrendezés számít evolúcióbiológiai szempontból normálisnak. Az összes főemlős esetében jellemző az anya és a kölyök közötti folyamatos testkontaktus az utód életének első szakaszában, például a gorillabébi esetében négy-öt hónap is eltelik, mire első ízben eltávolodik egy kicsit az anyukájától. A fejletlenül születő embercsecsemő is igényli ezt a testközelséget és a folyamatos gondoskodást, hiszen önálló helyváltoztatásra élete első évében csak korlátozottan képes. Ez azt jelenti, hogy az ősidőkben, amikor még a természetben laktak elődeink, nem volt biztonságos a csecsemőt máshol tartani, csupán szoros testközelségben. Egyszerűen ez volt az az utódgondozási stratégia, amely a legnagyobb túlélési esélyt adta: védelmet a kihűléstől, könnyű és gyors kapcsolódást a táplálékforráshoz, folyamatos anyai gondoskodást. Nem véletlen tehát, hogy az újszülöttekben kódolva van a letevéstől, otthagyástól való rettegés. ha hanyatt fektetjük, lerakjuk a kisbabát, kis idő múlva nyugtalankodni, sírni kezd, még alvásból is könnyedén felébreszti a Moro-reflex, amit afféle riasztó berendezésként is felfoghatunk: a baba karjait szétcsapva felriad és sírni kezd. A Moro-reflex azonban hason fekvésben illetve testközeli hordozásnál, oldalt fekvésben nem aktiválódik. Azt tapasztaljuk, hogy a kisbaba „nyugodtabban” alszik ezekben a testhelyzetekben. Ahogy múlik az idő és fejlődik a baba értelme, magatartása egyre tudatosabbá válik. Szép lassan kihúnynak az elemi reflexek, köztük a Moro is, a baba pedig képessé válik otthona, közvetlen környezete beazonosítására. Ez azzal jár, hogy a lerakás, lefektetés egyre kevésbé vált ki nála negatív reakciót, egyre kíváncsibban nézelődik és játszik, hiszen képes már biztonságos helyként felismerni otthonát. Vagyis annyit teljes bizonyossággal megállapíthatunk, hogy a kisbabával együttaludni normális, sőt hasznos. Akkor mi a gond ezzel, miért tiltják egyes ajánlások, és miért tart tőle sok szülő?
Ezért félnek tőle a szülők
Az együttalváshoz számos félelem kapcsolódik – tegyük hozzá, több ezer éve. Már a Bibliában is szerepel a reggelre az anya mellett holtan fellelt csecsemő, és a gyötrelmes kérdés: miért halt meg? Agyonnyomta az anyukája? Erre a kérdésre azonban, különösen visszamenőleg, amikor már számos fontos részlet tisztázása lehetetlen, nem tudunk biztos választ adni. A legtöbb veszélyeztető tényező felsorolását keretes írásunkban találod.
A másik gyakori félelem abból az elvárásból fakad, hogy társadalmunk mielőbbi önállósulást vár a gyermektől, a szülők pedig szeretnék minél előbb visszakapni magánéletüket, az édeskettesben levést az ágyukban, a saját szobájukban.
Ezért szeretjük
– mindenki nyugodtabban és többet alszik, mert az alvásciklusok összehangolódnak
– kényelmesebb az éjszakai szoptatás
– a baba könnyebben és gyorsabban visszaalszik
– jó érzés egy mosolygó baba gőgicsélésére ébredni, jó érzés az „egy fészekhez tartozás”
– a szoptatási időszak hosszabb, a tejtermelést pozitívan befolyásolja
– a babánál kevésbé jelentkeznek a szeparációs szorongás tünetei
– az anya termékenysége később tér vissza
Ezért lehet veszélyes
– ha az ágy túl kicsi, és nincs elegendő hely a kényelmes együttalváshoz
– ha a matrac túl süppedős
– ha vannak olyan rések, amelyekbe a baba beszorulhat
– ha sok a párna, paplan, takaró, amelybe a baba belegabalyodhat, vagy ami rákerülhet alvás közben a légzést akadályozva
– ha anya vagy apa tudatmódosító szer hatása alatt áll: alkohol, drog, nyugtató és altató hatású gyógyszerek
– ha anya és/vagy apa a terhesség alatt vagy jelenleg is dohányzik (abban az esetben is emelkedik a kockázat, ha csak lakáson kívül dohányoznak)
– ha túl meleg van
– ha az együttalvásra véletlenül, nem arra alkalmas ágyon, hanem kanapén vagy fotelben kerül sor
– ha a csecsemővel alvó szülő jelentősen túlsúlyos
– ha a csecsemővel alvó szülő a szokásosnál kimerültebb, ezért túl mélyen alszik
– ha a csecsemő hason fekszik, vagy úgy be van bugyolálva, hogy az akadályozza a végtagjai szabad mozgását
– ha idősebb testvérek is együtt alusznak az egyévesnél fiatalabb kicsivel
Mit értünk együttalváson?
A közhiedelemmel ellentétben ez nem csupán az egy közös ágyban alvást jelenti, hanem ide tartoznak a közkedvelt és biztonságos “oldalkocsis” megoldások, a közvetlenül a szülők mellett, karnyújtásnyi közelségben elhelyezett kiságyak, bölcsők és babahordozó. kosarak. Valamennyi szakmai ajánlás egyetért abban, hogy az első életév folyamán biztonságosabb a szülőkkel egy szobában, de elkülönített fekvőfelületen alvás, mint a gyermek külön szobában elhelyezése akár légzésfigyelővel vagy bébiőrrel, akár anélkül.
Nem okoz hirtelen bölcsőhalált együttalvás (SIDS)?
A SIDS okát ma sem tudjuk pontosan. Jobb híján ide sorolják az olyan haláleseteket, ahol a boncolás során sem találják meg a halál okát. Ebből következik, hogy sajnos a megelőzhetőségéről sem tudunk túlságosan sokat mondani. Az ajánlások szerint a hasonfektetés helyett tanácsosabb a hanyattfekvés. Kockázatcsökkentő tényező a szoptatás és a dohányfüstmentes környezet. Koraszülött babáknál,és azoknál, aki légzési nehézségek voltak, fokozott a kockázat. Nyilvánvalóan kockázatnövelő minden olyasmi, ami a akadályozza a szülőket a megfelelő bánásmódban: alkohol, droghasználat. Önmagában az együttalvás, ha a biztonságra vonatkozó kívánalmak betartására fokozottan figyelünk, nem növeli a SIDS, vagy az alvás közben bekövetkező balesetek arányát. Ha viszont valaki pont azért kuporog éjszaka a fotelben vagy a kanapén, hogy hátha elalszik a baba, és vissza tudja tenni a kiságyába, lehetséges, hogy előbb elfog aludni, mint a gyerek – mégpedig egy babaalvás szempontjából egyáltalán nem biztonságos környezetben.
Miért nem jó a külön gyerekszoba?
Nagy esetszámon alapuló kutatások szerint a külön szobában alvó csecsemőknél gyakrabban következik be SIDS, azaz hirtelen csecsemőhalál. Ha a baba máshol van, nehezebb vagy lehetetlen a finomabb jelzéseire, mozgolódásaira reagálni. A szülő figyelmét nem képes helyettesíteni egy eszköz használata. A legnagyobb nehézséget pedig az jelenti, hogy megszakítja az anya és a csecsemő fizikai együttlétét. Ez azért probléma, mert egy kisbaba és az anyukája között a számunkra észlelhető és érzékelhető kommunikáción kívül egy összetett biokémiai kommunikáció is zajlik. Kölcsönösen befolyásolják egymás életműködéseit, reakcióit. A baba testi közelsége növeli az anya oxitocin hormon kibocsátását, ennélfogva gyakoribbá teszi a gondoskodó viselkedés megnyilvánulásait és elősegíti a szoptatást. A szülő fizikai közelsége stimulálóan hat a kisbaba életműködéseire. Ennek egyik megnyilvánulása az a jelenség, hogy a kenguruzó koraszülöttek oxigenizációja, életműködései javulnak, ha valamelyik szülő mellkasán bőr-bőr kontaktusban helyezik el őket. Vagyis az együttlét érzékenyít egymásra, megkönnyíti az összehangolódást, a kommunikációt, egymás jelzéseinek pontosabb megértését. Nem kell attól tartani, hogy ez örökké ilyen szoros egymásra utaltsággal fog járni. Ahogy a baba növekszik és kinyílik a világra, úgy lazul szépen, fokozatosan ez az egymásra utaltság. Amellett, hogy a szoros kapcsolat megalapozza a gyermek biztonságérzetét, a későbbiekben a biztonságos eltávolodást is lehetővé teszi.
Jó, jó! De meddig “kell” együtt aludni?
Természetesen arról, hogy “kell”, szó sincs. Fontos, hogy minden család megtalálja a számukra legbiztonságosabb és legkényelmesebb alvási megoldást, ami nem biztos, hogy ugyanaz az első pár hónapban, mint mondjuk kétéves korban. Az első hónapokban a közelség a baba fontos, elemi szükségletét elégíti ki. Később még évekig a szüleivel együtt alvást választaná, ha az ő véleményét kérdeznénk. Az önállósulási törekvések inkább a kamaszkor hajnalán kezdődnek. De ennél azért sokkal korábban is kísérletet tehetünk arra, hogy egy vonzó, otthonos saját szoba, alvósarok kialakításával kedvet ébresszünk benne a külön alvásra – ha ez a szülők egyértelmű kívánsága.
Szerző: W. Ungváry Renáta
A cikk a HelloBaby! magazinban jelent meg!
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez