A mai világban szülőnek lenni minden szempontból nehéz dolog. Igaz, rengeteg helyről tájékozódhatunk nevelési kérdésekben, ami hasznos lehet, de ugyanakkor el is bizonytalaníthat minket azokban az ösztönös késztetésekben, amelyek velünk születtek. Nehezen dönthetünk például arról, mit kezdjünk a digitalizációból eredő kihívásokkal.
Szerző: Sánta Dávid blogger, @santabros
Digitális környezetünkben, ahol a social média uralkodik a társadalom felett, rengeteg bírálat és rosszalló tekintet érheti a szülőket. És ha nekünk ennyire nehéz kezelnünk ezt a helyzetet, akkor a gyermekeinkre vajon hogyan hathat?
Amerre a világ tart?
Mivel a világ egyre gyorsabban fejlődik, az új generációk már teljesen más társadalomba születnek, mint amilyenbe mi születtünk, és a digitális kultúra közepébe csöppennek. Mivel teszünk jót nekik? Ha követjük a rohamos változásokat és mielőbb felkészítjük a kicsiket a digitális világra, vagy ha megpróbálunk minél tovább egyfajta „klasszikus” gyermekkort biztosítani nekik?
Táblagép a babakocsiban?!
A közelmúltban egy bevásárlóközpontban jártam, és arra lettem figyelmes, hogy egy babakocsiban tolt gyermek a saját táblagépén egy neki való logikai játékkal játszik. Addig az anyukája nyugodtan tudott nézelődni. Először kapásból ítélkeztem, és az jutott az eszembe, hogy mennyire felelőtlen dolog is ez, miközben a szülő számára persze kényelmes. Odaad a gyerek kezébe egy gépet, amivel lekötheti a figyelmét, amíg ő vásárolgat. Aztán nézőpontot váltottam és azon kezdtem gondolkodni: lehet, hogy ő csinálja jól? Hiszen az én gyerekeim már sokkal nagyobbak és még sohasem játszottak telefonon vagy táblagépen. Lehet, hogy azoknak a mai gyerekeknek, akiknek a digitalizáció és az ilyen eszközök ismerete teljesen magától értődő, előnyt jelent majd, hogy már a kezdetek kezdetén kipróbálhatták azokat? Vagy talán mégsem?
Hogyan hat a kütyüzés?
Igen, azoknál a gyerekeknél, akiknél gyakori a kütyühasználat – mondjuk, mert a szülő nagyon elfoglalt, vagy mert egyedül neveli a gyermekeit és ezáltal tud időt nyerni magának a hétköznapi feladatokra –, egy idő után megfigyelhetők a függőség jelei. Amerikában ugyanakkor már az oktatás során is egészen pici kortól használják ezeket a készülékeket. Van, aki azt gondolja: folyóírással sem fontos megtanulni írni, elég nyomtatott betűkkel, mások úgy vélik, hamarosan a nyomtatott kézírás is kikopik majd a mindennapjainkból, mivel mindent digitálisan intézünk majd: tableten, telefonon és így tovább.
Csakhogy: adhatnak-e ezek az eszközök annyit a gyerekeknek, mint egy könyv, egy újság, egy kirakójáték vagy egy építőkocka? Egyes kutatási eredmények szerint azok a gyerekek, akik túlzott mértékben használják a kütyüket, lassabban kapcsolódnak be társasjátékokba, továbbá a képzeletük és a finommotorikájuk is nehezebben fejlődik. Ugyanakkor az elektronikus játékoktól olyan rendkívül intenzív és „készen tálalt” vizuális élményt kaphatnak, amihez képest úgy tűnhet számukra, hogy a hagyományos játékok sokkal kevesebbet „tudnak”, unalmasabbak.
Okosan az okoseszközökkel!
A kulcs itt is, mint nagyon sok más esetben, a mértékletesség. Nem mindegy, milyen gyakorisággal engedjük a gyerekeknek ezeknek az eszközöknek a használatát! Az is nagyon fontos, hogy mindig legyünk figyelmesek és előrelátóak, tudatában annak, hogy milyen applikációk és oldalak látogatása engedélyezett az adott eszközön.
Persze az ilyen eszközök felfedezésének az ideje is eljön majd a kis digitális bennszülöttek életében, de ne siettessük! Hagyjunk választási lehetőséget és mutassunk többféle lehetőséget nekik.
Háromgyermekes apuka vagyok, egy 5 és két 3 éves gyermekem van. Egyikük sem igen használt még sem telefont, sem táblagépet. Természetesen néznek meséket a tévében, mértékkel és szülői választással, és hallgatnak hangosmesét táblagépen, de az ilyenkor is a szekrény tetején marad.
Ismerkedjenek a világgal!
Személyes véleményem: az ő korukban fontosabb, hogy lépésről lépésre, a „hagyományos” gyermekkort megélve ismerkedjenek a világgal. Mi a feleségemmel annak idején azért is költöztünk falusi környezetbe, hogy picit lassúbb tempóban kapja el őket a digitális világ.
Azt szerettük volna, hogy minél több időt tölthessenek természetközeli környezetben, hogy tudják, milyen érzés fűben járni, hogy láthassanak háziállatokat „élőben” hogy megfigyelhessék, hogyan teremnek a gyümölcsök, zöldségek. És ami talán a legfontosabb: hogy közösen játsszanak.
Habár nem dughatjuk homokba a fejünket a digitális eszközöket illetően, legyünk tudatos szülők és adjunk meg minden lehetőséget a gyerekeinknek ahhoz, hogy ne csak a digitális társadalom és közösség tagjai legyenek, hogy kézzelfoghatóbb, közvetlenebb módon ismerhessék meg a körülöttük lévő tágasabb világot, és az elektronikus kütyükre csak használati tárgyként tekintsenek.
Nemrég boldoggá tett egy csodás látvány: egy nyári estén a kertben mezítláb játszó, bicikliző gyerekeimet néztem, akik fülig maszatosak voltak a hancúrozás közben csemegézett meggytől, piszkosak a rengeteg játéktól, és a locsoló felett ugrálva zárták a napot. Itt-ott persze egy-két horzsolás és seb is akadt rajtuk, de az igazi gyerekkorhoz szerintem ez is hozzá tartozik.
Nyilván mindenki maga dönti el, mit és hogyan tesz szülőként – én most, e cikk írása közben végképp meggyőztem magam arról, hogy a fűben szaladgálós, meggymaszatos, klasszikus gyermekkor sokkal izgalmasabb és jobb, mint az, amit a virtuális valóság adhat. A digitális tapasztalatszerzésre pedig bőven lesz idő később is.
Ajánljuk még Sánta Dávid írását:
