Egy nő számára az anyává válás életének egyik legmeghatározóbb eseménye. Az első gyermek születésével párhuzamosan születik meg ő maga is mint anya. Ez az új szerep, új identitás számtalan olyan kihívás elé állítja őt, amilyennel korábban még nem találkozott, amilyeneket előtte talán még elképzelni sem tudott.
Szerző: Kovács-Tóth Andrea drámajátékos tréner, coach
Az első gyermekem 2010-ben született. Nagyon készültem rá. Semmi más nem volt fontosabb számomra, mint hogy gyermekem fog születni, én pedig anyává fogok válni. Utólag visszatekintve, ez teljesen rendben is van, hiszen mi más lenne jelentőségteljesebb egy várandós nő számára, mint az anyává válás. Hosszú listákat írtam, hogy mire is lesz szükségünk az elkövetkezendő időszakban. Rengeteget olvastam, tapasztalt – legalábbis számomra tapasztaltnak tűnő – anyukákat kérdezgettem és figyeltem, hogy jól felkészült legyek, mire a gyermekem megérkezik.
Nő és anya, de ki vagyok én…?
Lelkesen, izgatottan készültem az anyaságra. Ám arra nem tudtam felkészülni, hogy belőlem mit fog kiváltani az anyaság, hogy ki leszek én, miközben az anyaszerepet játszom. Nehéz is lett volna, hiszen az első gyermekem születésekor szinte alig volt fogalmam arról, ki vagyok. Önismeret hiányában csak arra tudtam hagyatkozni, amit a külvilágból merítettem és amit magamról képzeltem, hittem. Az első meglepetés, egyben megrázkódtatás már a szülést követő néhány óra elteltével utolért: kiderült, hogy a szoptatás – ami az egyik legtermészetesebb dolog az anya-újszülött között – nem is olyan egyszerű, mint gondoltam. Hiába akarom jól csinálni, ez nem csak rajtam múlik.
Ketten vagyunk a történetben, azontúl, hogy alkati sajátosságok is meghatározzák a sikerességet. Ennek a megélése sokkoló volt számomra, de az is váratlanul ért, ahogyan minderre reagáltam. Korábban soha nem érzékeltem magam ilyennek.
Az öröm és boldogság euforikus érzése mellett hihetetlen gyorsasággal váltakozott bennem a kétségbeesés, a bizonytalanság, a düh és a félelem. Anyaságom első időszakát ez a dinamika jellemezte.
Egyrészt észleltem, hogy amilyennek ismertem magam, nincs összhangban azzal, ahogyan egyes helyzetekre reagálok, másrészt a bennem kavargó érzések és felmerülő állapotok szokatlanok, ismeretlenek, érthetetlenek voltak, és többnyire nem olyanok, mint amilyet szerettem volna, amitől stabilnak, kiegyensúlyozottnak érezhettem volna magam.
Ismét új helyzetben
A második fiam 2013-ban született. Az ő érkezése egészen új energiákat mozdított meg bennem. A várandósság is másképp telt, mint az előző és a szülés is teljesen más élmény volt. A születést követő időszak megerősített abban, hogy ez a baba másmilyen, mint az előző, és mindaz a tudás, amit eddig gyűjtöttem, nem elegendő ahhoz, hogy ezt az új helyzetet rutinból megoldjam. Ekkor már nem ért váratlanul az érzelmi hullámzás és a csecsemőkorral együtt járó kiszámíthatatlanság, de nagyon kimerítő és elkeserítő volt, hogy például a baba hasfájásával szemben szinte teljesen tehetetlen vagyok, és hogy vannak dolgok, amelyekre nincs ráhatásom.
Terápiás munka
2014-ben megszületett a harmadik fiacskám. Én voltam a világ legboldogabb embere. Azt éreztem, hogy isteni csoda, ajándék, amit kaptam. „Volt egyszer egy asszony, annak három fia…” – mint a mesében. Ehhez méltó módon az életünk folyamatosan produkált váratlan helyzeteket, amelyek újabb kihívások elé állítottak, egyben lehetőséget hordoztak a fejlődésre és a tanulásra.
Bár a terápiás munka a párkapcsolatra irányult, ezzel olyan önismereti folyamat indult el, melynek hatására egyre közelebb kerültem saját anyai minőségemhez. A legfontosabb mozzanat az önazonos anyaság útján az volt, amikor szembe mertem nézni önmagammal és képes voltam elismerni: nem az vagyok, mint akinek hittem magam.
De akkor ki is vagyok valójában? Ez a kérdés és az ezzel együtt járó kíváncsiság elengedhetetlen volt ahhoz, hogy önmagamon túl a gyermekeimhez is igazán közel kerüljek. Sok évnek kellett eltelnie – már megszületett a harmadik fiam –, amikor a nyitottság és befogadókészség is megérkezett ahhoz, hogy megismerjem a gyermekeimet, hogy őszintén odaforduljak hozzájuk és feltegyem a kérdést, kik ők valójában, ahelyett, hogy valamilyenné formálni akarnám őket.
Anyává válni, önazonosan
Az anyaság önmagában hordozza a személyiségfejlődést, hiszen elkerülhetetlenül megtanulunk általa lemondani, alkalmazkodni, elfogadást, türelmet, kitartást, szolgálatkészséget gyakorolni és ezenkívül még sok minden mást. A legnagyobb lehetőséget azonban azáltal kapjuk, ha közel engedjük magunkhoz gyermekünket, ha mi magunk is részévé válunk gyermekeink világának, és kíváncsisággal figyeljük, mit mutatnak nekünk, mit tanulhatunk tőlük és kivé válhatunk általuk. Számomra az anyaság ma már nemcsak egy szerep, feladatkör, hanem az évek során szenvedélyemmé vált.
Hosszú út vezetett odáig, hogy bátran vállalom és ki merem jelenteni: 13 évnyi anyaszerep-gyakorlás által ma életem legfőbb küldetésének tekintem az anyaságot.
És magam mögött tudjam hagyni a hozott, a külvilág impulzusai és a társadalmi elvárások által magamra erőltetett anyamintákat, elengedve azokat az elképzeléseket, amelyek az első időszakban még meghatározóak voltak.
Mivel gazdagodom gyermekeim által?
Minden gyermek egy-egy csodálatos, egyedi világ, és ebbe úgy nyerhetünk bepillantást, ha őszinte figyelemmel, nyitottsággal közelítünk hozzá. Ha életre keltjük gyermeki játékosságunkat és van bátorságunk gyermekeink világába belehelyezkedni, azt velük együtt felfedezni, nemcsak őket ismerhetjük meg, hanem saját magunk elveszett, elfeledett gyermeki részeire is újra rátalálhatunk. Óriási lehetőséget kapunk arra, hogy önmagunkat egy új világ tükrében ismerhessük meg, miközben megajándékozzuk gyermekünket a figyelmünkkel, a közelségünkkel, a közös játék örömével, és ezáltal minden egyes nap gazdagodhatunk.
A baba első éve – Minden információ egy helyen az újszülöttkortól egészen 1 éves korig.
